NAPLÓK: Barabás Legutóbbi olvasó: 2025-04-04 03:26 Összes olvasás: 39581| 3. | [tulajdonos]: elmúlt napok | 2003-09-28 23:00 | hát, mit is... voltam lipótmezőn pénteken. ugyanaz a lógus cicababa fogadott. mint kiderült, 27 éves, és úgy tűnik, egyre többféle berendezés kerül az irodájába, mintha épp csak most költözött volna be... legközelebb megkérdezem, mikor érettségizett, hova járt egyetemre, mennyi gyakorlati képzésben részesült, mióta dolgozik itt vagy egyáltalán akárhol pszichológusként, és hányadik betege vagyok. meg hogy volt-e már olyan betege rövid, ám nyilvánvalóan tanulságos karrierje során, aki, ha még nem is gyógyult fel teljesen, de legalábbis haladást értek el közös munkájuk során. őszintén szólva nem nagyon hiszem, és azok után, hogy azzal jött, mindennek a marihuánafogyasztás lehet az alapja, nem nagyon hiszek egy szavának se. aztán jövőhéten, ha továbbra se tetszik, amit mond, és továbbra se ért egyetlen árva szót sem abból, amit én mondok, elmesélem neki a szigetes sztorit. amikor is, öngyilkossági hajlamaimtól rettegve beugrottam vmikor az éjszaka kellős közepén az egyik lelkisegély sátorba, kifejezetten orvost kerestem, lógust vagy átert, vagy egy értelmes embert, mindegy, és aki végül szóba állt velem, nem nagyon hagyott lerázni, hiába igyekeztem. majd fél órás rettentőszar beszélgetés után benyögtem neki, hogy ugye szerinte se lehet mély lelki dolgokról beszélni olyasvalakivel, aki ennyire antipatikus? szegény nőcske összeomlott, de mit érdekelt az engem, onnantól kezdve elkerültem azt a sátrat. minek kezd el vki lelkeket ápolni, ha nem bírja az őszinteséget és a kritikát? mindegy, szóval jövőhéten elmesélem neki, lefogadom, hogy ezek után meg fogja kérdezni, ártatlan és értetlen tekintettel, hogy mégis hogy értem ezt. aztán elkezdek majd a nőgyűlöletemről beszélni. hogy soha nem bírtam elviselni hosszabb távon a nők társaságát, pláne ha csak nők voltak körülöttem (ezt utálom a legjobban ebben a főiskolában, meg a kollégiumban, bár ez az egyetemen, bölcsészkaron se lenne sokkal jobb, de azért némileg valszeg mégis). és ha még ezek után sem érti, hogy hánynom kell, ha ránézek, és lehet, hogy ez az én hibám, de aki pszichológushoz jár, annak ezt igazán nem vetheti a szemére senki, szóval akkor nemtudom, a szemébe vágom, hogy szerintem az egész terápiának semmi értelme így, nem tudná-e esetleg megoldani, hogy egy tapasztaltabb férfi lógushoz kerüljek... persze ezek után nyilván jön az, hogy apám halálából következően apakomplexusom van. klassz lesz.
más: Kedvessel hódító játékunk elmaradt - lusta voltam. na jó, talán ő se akart túl meggyőző lenni, hogy találkozzunk, mert ő úgy szeretné, de annyira! aztán szombat este mégis, néhány órácskára a margitszigeten, de megint fáradt voltam (az előző estét T-nél., ill. a bátyjánál töltöttem, hmm:-), úgyhogy mégsem aludtam nála. hozott pezsgőt, nem örültem neki, előző nap is pezsgőztem. búcsúzólag csókolózás közben - hogy fog haragudni ezért, mert bizos olvassa ezt is... - benyögtem neki, hogy "mondták már, hogy rosszul csókolsz?" aztán beleharaptam jó erősen az alsó ajkába, majd ki merre lát. ill. mindketten haza. sajnálom, végülis, hogy ezt mondtam, de igaz. nem tud úgy hozzámérni, úgy megcsókolni, vagy akár csak hozzámszólni az ágyban, a villamoson, a mozi előterében, hogy beleborzongjak. vhogy zavar az egész, hiába magyarázom neki, hogy itt ne, mert csikis, úgy ne, mert fáj, lenyomja a nyelvát a torkomon, és rosszul esik. olyan, mintha szándékosan el akarna nyomni fizikailag, holott biztos nem, csak hát mégis olyan szar az egész. ráadásul amikor nincs velem, hiányzik. ha velem van, utálom. azt mondta, szombaton, hogy ez az utolsó találkozásunk, úgysincs jövőnk. lehet, h tényleg így lesz. a gyhmes CD-t azért sajnálom, azt szerettem volna megkapni. meg az animát megmutatni neki. viszont: Nagytesóval próbáltam beszélni. telefonáltunk is vagy fél órát, de nehezen ment. a helyzetről beszéltünk, ami nem megengedthető, de nem róható fel neki bűnként. szeretem őt, este fel is akartam hívni, hogy ezt megmondjam neki, mielőtt lejöttem suliba, de anyám nem engedte a délutáni elnyújtott bájcsevej után, hogy telefonáljak. megírhatnám mailen is, de az olyan béna. vagy inkább suta. igen, ez a helyes kifejezés. szeretnék néha csak úgy tesósan hozzábújni, megölelni, ilyenek, vagy akár együtt aludni, de ő fizikailag túlságosan érzékeny. és ezek után nem igazán érhetek hozzá sehogy. és ez szörnyű. nem tudom, mi lesz így velünk. T-nél ill. bátyjánál jártam a hétvégén. egy csomót telefonáltunk (T-vel) ennek megszervezése kapcsán. felváltva kérdezgettük, végülis miért is akarok találkozni velük? az egész a végén úgy tűnt, mintha nem nagyon akarná hagyni, hogy a nyakukba varrjam magam. mire odaértem, T már aludt, mintha direkt csinálná. persze biztos nem. hisz randija volt a délután egy sráccal (ja igen, T meleg) és biztos olyan klassz, elégedett fáradtsággal aludt el. annyira hogy délig aludt. jól tette, hát persze. T bátyja (legyen mondjuk... á, nem, T bátjya és kész) nem akarta hogy vele aludjak. mert barátnője van és egyébként is. erre bejelentettem, hogy nem vagyok haljandó egy franciaágyon egyedül aludni, náluk, mert nincs annál nyomasztóbb, sajnálom, én most megyek a kedveshez, igaz, másfél óra éjszakai békávézással jár a dolog, és a kedves minden bizonnyal mélyen alszik. ezek után engedte, hogy vele aludjak. klassz volt. és azt is mondta hogy szeret. mármint amikor azt magyarázta, hogy nem alhatok vele, bár ő szeret, nem szerelmes, de szeret. olyan kedves volt tőle. és ez arra is jó volt, hogy kiderüljön: egyáltalán, közel sem vagyok szerelmes T bátyjába. nem éreztem semmi a szó hallatán hogy "szeretlek". teljesen ugyanolyan volt, mintha azt mondta volna, reggelizzünk. vagy mittudomén. és ez klassz, ennek nagyon örülök. annyi minden történik velem egyszerre, szinte beleőrülök, le akarok írni mindent, hogy el ne felejtsem, de nagyon hosszú. ma délután találkoztam gabinénivel, a nagymamám kanadában élő húgával. faggattam volna a világháborús emlékeiről, de nem nagyon ment, nem gondol szívesen ilyesmikre, már a régi lakásban is rosszul érezte magát. (zsidó család, a zsinagógával szemben laktak, mi most is abban a lakásban lakunk, én nem vagyok vallásos a szó klasszikus értelmében, de érdekel némileg a zsidókutatás vagy hogyismondjam. és szeretnék kimenni izraelbe is fél-egy évre vmikor a közeljövőben.) adott pénzt, örültünk. és megyünk prágába, úgy tűnik. exkedvessel továbbra is levelezgetünk, remélhetőleg jövő héten találkozom vele. anyám nem lesz otthon, hihihi:-) mielőtt elkezdtem ezt a bejegyzést írni, elolvastam, amit eddig írtam. szönyű ez a sok elgépelés, és utólag semmin sem lehet változtatni. legszívesebben minden bejegyzés után írnék egy hibajegyzéket. de ami a legviccesebb: nem tudom, ki mindenki olvassa ezt a blogot, vagy fogja. amikor elkezdtem, senkinek egy szót se szóltam róla. T. sokszor olvassa a Dokk-ot, de azthiszem, sosem foglalkozott a naplókkal. én meg, ha már itt jártam, beleolvastam néhány másikba, és Johann megfogott. írtam is T-nek, hogy olvasson bele, megtörtént. és tudja, hogy a Barabás néha az álnevem. (pontosabban Barabás Eszter, de ez egy hosszú történet.) nem kiárt, hogy megtalálta ezt. és nem tudni, ki mindenki tud róla. Kedvesnek említettem, csak hogy tudja, mit várok tőle. de egyébként senkinek se szóltam róla, és nem is akarok. nem tudom tehát, hogy a személyes ismerősök közül ki mindenki olvassa, amit épp gépelek. ha tudnám, az talán korlátozna abban, hogy mit írok. tegyük fel hogy senki nem olvassa. oké, azt írok, amit akarok. ha mégis belenéz vki, de olyan, akit egyébkétn egyáltalán nem ismerek: mit számít az? és ennyi elég is. na most be kell fejeznem. mindenesetre kíváncsi vagyok, mikor szólja el magát valaki. addig meg vágom magam alatt a fát, hogy kibeszélem őket, elmondok esetleg olyat, ami amúgy titok vki előtt:-) majd kiderül. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
