NAPLÓK: Anyu mesél Legutóbbi olvasó: 2025-11-11 22:54 Összes olvasás: 7005| 4. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-10 08:19 | Amikor az oroszok bejöttek, nagyanyámék már a tanyájukon laktak, Kisihrázpusztán. De nagyanyám története ott maradt félbe, hogy átszökött nagyapámhoz, ezért a dédnagyapám kitagadta. Az hogy kitagadta nagyanyámat csak annyi volt, hogy nem akart neki semmit adni, amikor még lett volna miből (a dédnagyanyám titokban adogatta át neki a kerítés végében a ruhát s az ételt, de főként azt jelentette, hogy haragudott rá. Megtagadta, hogy „nem vagy a lányom”. De ez csak egy ideig tarthatott. Biztos megbocsátott neki, hogy mikor, azt a jóisten se tudja, de az biztos, hogy dédnagyapámat idős korában, amikor szélütés érte, és attól teljesen lebénul, a nagyanyámék gondozták. A dédnagyanyám, gondolom, addigra már meghalt, és az öreg magára maradt. De ez is már a tanyán volt. Amikor a dédnagyapám elveszítette a vagyonát, cselédnek állt, így került az egész család Nagyihrázra a cselédsorba. Az, hogy cselédek lettek azt jelentette, hogy a földesúrnak végeztek szolgálatokat: a férfiak állatokat gondoztak, kaszáltak, fuvaroztak, trágyát hordtak, vetettek, arattak, csépeltek. A lányok és az asszonyok summásnak szegődtek az uradalmi földekre. Hat hónapig (tavasztól őszig) így volt munkájuk. Markot szedtek, répát egyeltek, kapáltak, pelyvát hordtak. Így is nevezték őket: pelyvahordó lányoknak. A pelyva a szalmának az a része, amiben a mag van. Abból csépelik ki a gabonát.
De ez akkor most az én történetem lesz, mert azt nem tudom, nagyanyámék hogy csinálták. Amikor én pelyvahordó lány voltam, a cséplőgép mellett szedtük a pelyvát. Mert amit a cséplőgép kirostált, azt a száraz, hártyás levelet, ami a gabonaszemről leválik, ki kellett kaparni a gép alól. Tiszta poros lett tőle az arcunk, a szemünk, a ruhánk, mindenünk. Két óránként váltottuk egymást. Akik a lyukban voltak a gép alatt, azok a következő két órában a kazalra hordták a saroglyákra összegyűjtött pelyvát. A kazalnak támasztva volt egy létra, vagy is inkább egy deszka, amin keresztbe lécek volt felszegelve, azon szinte futva kellett felmenni a pelyvával, mert mire gép alól összegyűlt a következő saroglyára való addigra ott kellett érte lenni. A saroglya deszkákból állt, a két végébe egy-egy keresztrúd volt szegelve, azt fogták a lányok, egyik elől, a másik hátul, és így vitték a pelyvát. A cséplés úgy zajlott, hogy a fuvarosok egy szekér tetejéről villával adogatták fel a kévéket a kévevágónak, aki rendszerint egy fiatal fiú volt, Pista bátyád is volt annak idején kévevágó, neki dobálták fel az összekötözött kévéket, ő levágta róluk a kötelet, feladta az etetőnek, aki beledobta a dobba. A dob egy hatalmas tölcsérszerű lyuk volt. Elkapta a kévét, megforgatta, és kiverte belőle a magot. A férfiak a cséplőgép végére akasztott zsákokat cserélgették. Volt ott valami kampó, azon lógtak a jutazsákok. A juta szöszös, kenderből sodort fonal, abból szőtték a zsáknak való jutavásznat. Amikor a zsákok megteltek maggal, bekötözték a szájukat, és újat raktak helyettük a kampóra. A teli zsákokat mázsára rakták, lemérték, elszállították a magtárakba. Nem mindet. A részesek munkabére is gabona volt. Minden dolgozó részesedett a kicsépelt gabonából. Az etetők kaptak a legtöbbet. Amikor én dolgoztam a cséplőgépnél, akkor legalábbis így volt. Gondolom az uraság idején is így lehetett. Nem pénzt kaptak a summások, hanem terményt, az volt a fizetségük. Aki tengerit tört, tengerit kapott. De nem minden terménnyel volt így. Aki dohányt szedett, mint a nyírségi lányok, vagy a gyapotszedők, pénzt kaptak. Volt gyapot, hogyne lett volna. Ihrázpusztán Mamáék utcasarkától egészen a kövesútig tele volt a föld gyapottal. Nagy zsebes kötényekbe szedtük. Szétnyílt mint a gesztenye. Aztán vitték feldolgozni. Azért pénzt kaptunk, nem terményt. De ez már mind akkor volt, amikor én már nagylány voltam, és még nem voltam férjnél.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
