NAPLÓK: A HÁRMAK Legutóbbi olvasó: 2024-05-07 04:33 Összes olvasás: 14966| 184. | [tulajdonos]: INKÁBB VALAHOGY ÍGY | 2024-02-04 22:09 | A KÉPEN egy zalai kisfaluból származó parasztlányt látunk. Édesanyámat, Huszár Irént és Mamit.
Új osztálygyűlölőimnek mondom, hogy anyám nem tehetett arról, hogy három éves korában örökbe adták gyermektelen nagynénjének, Huszár Zsófiának, vagyis Maminak, aki Budapesten, Andrássy úti három szobás lakásában úri nőt szeretett volna belőle nevelni.
Ha már ő nem nevelődhetett annak. Hanem csak úri cselédnek, akit tizenhárom éves korában ejtett teherbe a kastély erőszakos ura. Ugyanabban a zalai faluban, ahol később anyám született.
15.
My mother attended Italian kindergarten and German school, later danced group
ribbon at the opening of the Stadium.
She couldn't do the dishes to protect her hands.Then their stores have been
nationalized.
Her foster father fled to Canada, my mother into marriage.
---
Édesanyámat olasz óvodába, német iskolába járatták, később csoportos szalagtáncot táncolt
a Népstadion megnyitóján.
Nem volt szabad mosogatnia, hogy így óvja kezét.
Majd államosították az üzleteiket.
Nevelőapja Kanadába menekült, anyám a házasságba.
---
A küret tette meddővé Mamit. (Aki a meghalsz, nagyi! című versemben szerepel. S aki valójában anyám mostohaanyja volt.)
Anyámnak tényleg tilos volt mosogatnia, hogy vigyázzon a kezére, és nem tanulhatott meg főzni sem. Csak fiatalasszony korában, az anyósától. Viszont olasz óvodába és német birodalmi iskolába íratták be, s 14 éves korában csoportos szalagtáncot kellett lejtenie a Népstadion megnyitóján, mert kiválasztották és kötelezték rá. Tornatanárnője egyik olimpikon volt.
Tizenhét évesen ismerkedett meg apámmal. Aki villanyszerelő tanulóként került a fővárosba Hajdúnánásról, ahol kamasz korában olyan jól focizott, hogy az ifi meccs után be kellett állnia a felnőtt csapatba is, mert nem nélkülözhették.
Ettől lett később szívnagyobbodása.
Pesten is úgy kapott állást, hogy „befocizta magát” az egyik gyári csapatba. Sajnos 20 éves korában egy izzó vasreszelék a szemébe pattant amikor a gyorsvágót kezelő munkatársának segített. A szemét megmentették, de a térlátása leromlott. A focizásról le kellett mondania. Helyette sztahanovista villanyszerelő lett, akit a május 1-jei ünnepségen a nagy tribünnél tüntettek ki, s később olyan magas beosztásokat kapott, mintha elektromérnöki végzettsége lenne. Így került később Irakba, ahol gyárak létesítésében vett részt.
16.
When I was six, my father electrified factories in in Baghdad.
And when the U.S. later bombed these, and people lost their livelihoods and began the migration, it hurt me in particular.
How strange: I open a family photo album - and I enter the World History.
------
Hatéves koromban apám gyárakat villamosított Bagdadban.
És amikor az Egyesült Államok később lebombázta ezeket, és az emberek elvesztették megélhetésüket majd megkezdték a migrációt, az nekem különösen fájt.
Milyen furcsa: kinyitok egy családi fotóalbumot – és belépek a világtörténelembe.
---
Apám megdolgozott tehát a fiatal házasként elért polgári életszínvonalért, ha az hosszabb távon fenntarthatatlannak bizonyult is. A polgári lét emlékét gyerekkora óta hordozta.
Emelkedni!
Ezt hozta magával Hajdúnánásról.
Ahol anyai nagyanyja családja (a Pálóczi ág) a város első három személyautójából kettőt birtokolt. (Az írói nevem felvételében azonban nem ez inspirált, hanem Pálóczi nagymama saját arcmásával készült képes levelezőlapja. Amit megszületésem hírére nekem címezve küldött azzal, hogy ha egyszer el tudom olvasni, gondoljak őrá, aki most rám, a kis újszülöttre gondol.
Ha ezt a lapot nem találom meg kamasz koromban és nem hatódom meg tőle, akkor ma nem Pálóczi lennék.
Hiába birtokolt a család kettőt a város első három személykocsijából.
Persze van egy másik oka is, hogy miért ezt válassztottam.
A jelentése miatt.
A Pálóczi név a palóc = polovec = vagyis „mezőlakó” = kun szóval illetve fogalommal is "összehozható".
Vagyis a lovasijászattal is, ami érdekel.
Van ilyen versklipem. ("Búcsú a szonettől". Címre névre kiadja a youtube.)
//S közben ironikusan azt mondhatom: nem „magyarkodást” láttok, hanem egy töröknyelvű asszimilálódott kisebbség „sportját”. Törökül is tanulok. Bár ezt Balassi és Bartók miatt. Előbbi tudott törökül és írt is verset török bejtre, utóbbi tanult törökül, és rokon dallamokat talált 1936-os törökországi népdalgyűjtő útján. Amiből ő egy 1000 névnél régebbi szoros török-magyar együttélésre következtetett. (Nem a mai modern, hanem az akkori nyugati törökséggelállhattunk szoros kapcsolatban, akiktől a több száz török jövevényszavunkat is átvettük.//
Mint tudjuk az a kun, aki annak vallja magát.
„Anyám kun volt, apám félig székely félig román vagy tán egészen az.”
S nekem is lehetnek, illetve feltehetően vannak, közép-ázsiai génjeim.
Abból sejtem, hogy kamasz koromban későn kezdett nőni a szakállam és akkor is nagyon ritkás és kevés. Amit először férfiatlanságnak hittem, és irigyeltem a már 14 évesen barkót növesztő, meditterán arcú osztálytársaimat.
Csak később, amikor a japán filmek szőrtelen szexuális jeleneteiben felismertem a saját „nem európai” szenvedélyességemet, döbbentem rá, hogy keletiesen kerek arcommal együtt mit örököltem. (Amíg a többi srác kisfröccsökkel bátorította magát a nyári kerthelységekben, engem a szenvedély már az asztalok közé űzött. Ahol a lányok ültek barátnőikkel. Hogy előre kifigyeljem ki tetszik nekem. Aki „MINT ÉLELEM, ÉHEZŐT KERESŐ: CSAK NÉZ ÉS NÉZ”. (Benedetti) S ha megkezdődik az élőzene, én kérhessem fel elsőként táncolni. S ha lehet, akkor az első szünetben már az erkélyen csókolózzunk.(Persze hangsúlyozom: a Balatonnál, és csak nyaranta. Nem a hűvös, városi „egyéb napokon”.)
Attól kezdve a többi srác kezdett engem irigyelni.
17.
(To Czarina Russell)
When I was young, men turned on me on the street, not just on you.
Certain men.
Girls don't.
They peered out of the corner of their eyes and walked into my personal space on purpose. As I approached them, they pretending to see me in this minute first.
---
(Czarina Russellnek)
Amikor fiatal voltam, a férfiak utánam is megfordultak az utcán, nem csak teutánad.
Bizonyos férfiak.
A lányok nem.
Ők csak a szemük sarkából, majd szándékosan besétáltak a személyes terembe. S amikor közeledtem feléjük, úgy tettek, mintha akkor látnának először.
---
Ez nálam „az antropológia diszkrét bája”, de vissza kell kanyarodnom apámhoz, azzal a Bereményi idézettel, hogy: „Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én!”
Mert apám hiába hozta magával a polgári felemelkedés igényét és lehetőségét, ahhoz szükséges vitalitásával és tehetségével együtt a hajdúvárosából, s hiába indult úgy a házassága ahogy elképzelte, a folytatás egyre rosszabb lett. Ő pedig fokozatosan ráment minderre.
Ami talán magával hozott poszttraumás lelki sérüléseire is visszavezethető.
Tizenkét évesen vesztette el az apját, aki ugyan élve hazajutott a Don-kanyarból, de itthon végül 42 éves korában belehalt abba, amit a fronton át kellett élnie, meg abba amit itthon várta őt.
Nem kapott munkát.
(És ha nemrég jól értesültem, akkor családi segítséget sem a Pálócziaktól.
Nem tudtam író nevem felvételekor, hogy családi „darázsfészekbe” nyúlok, de már nem akarom „visszacsinálni”.)
Az sem használt apám lelkivilágának, hogy 14 éves korában nem tudta megvédeni anyját, Szabó nagymamát, a II. Ukrán front szovjet katonáitól.
Pedig megkísérelte, de a hajánál fogva a földre vitték. S géppisztolyt szegeztek rá, azzal fenyegetve meg az anyját, hogy lelövik, ha nem enged nekik. S apámnak végig kellett hallgatnia az egészet.
Ez mind-mind hatott rá, aminek furcsa módon részben a haszonélvezője voltam, mert amikor szerelmes lett a titkárnőjébe és úgy volt, hogy válnak, akkor végül engem választott. Rádöbbenve, hogy ő is 12 évesen vesztette el az apját és én is annyi voltam akkor.
A munkahelyéről azonban a botrány miatt el kellett jönnie.
Magánvállalkozóként pedig csődbe ment.
Becsapták, kihasználták - és tönkrement 42 éves korában. Épp annyi idősen, mint amikor szintén tönkrement apja elhalálozott.
Akkor lett szenvedélybeteg alkoholista.
S többé már nem is állt igazán talpra. 56 évesen temettük.
Anyám nevelőanyja, Mami, az egy generációval korábbi „békeidőben” sokkal sikeresebben elérte és meg is tartotta a kispolgári életnívót. Egészen az államosításig.
Faluról jött "Édes Annaként" kezdte a fővárosban, minden félretett pénzét összegyűjtve. S végül egy pénztelen, jóképű könyvelőhöz ment feleségül, aki tudott franciául meg németül. Az ő pénzéből és a férje nyelvtudása segítségével kezdtek cipőkészítő vállalkozásba, s végül sikerült két üzletet is nyitniuk a Rákóczi úton. Közel a Keleti pályaudvarhoz. Ami azért volt előnyös, mert az ügyeket intéző vagy bevásárolni Pestre érkező vidékiek könnyen útba ejthették, de német vevőik is voltak. Néhány sikeres év után az Andrássy útra költöztek, de végül vidéki telket és autót is tudtak vásárolni.
Csak gyerekük nem lehetett.
Ezért kellett nekik anyám.
Mami bátyának, zalai nagyapámnak negyedik gyereke az ötből.
A legszebb.
Aki a kiváló táplálás és a sportos nevelésnek köszönhetően fél fejjel nagyobbra nőt a testvéreinél. S végül „Karády Katalinosan” dekoratív, pesti nővé érett.
Csak erről nem volt szabad tudnia.
Mami módszeresen rombolta az önértékelését.
Mert „Hófehérke – Gonosz mostoha” szindróma fejlődött ki közte és anyám között.
"Szép vagy szép vagy, de Hófehérke százszor szebb tenálad!"
Amikor apám először járt náluk az őket kifosztó és tönkretevő államosítás után, már rossz egzisztenciális körülmények között éltek. Apus, a volt üzlettulajdonos, villanyszerelő segédmunkáskét tudott csak elhelyezkedni Dunaújváros (akkor még Sztálinváros) felépítésénél. S apám brigádjába került, aki a művezetője lett. Neki kellett Apus fizetését hazavinni a Mamihoz. Mert elitta volna. Nagy pácban volt akkoriban. Mert tettlegesen bántalmazta az egyik államosító ügynököt és úgy dobta ki a cipőüzletből, hogy az úttestre repült, éppen az ott közlekedő villamos elé. Majdnem az életét vesztette.
Apus úgy tudta csak elkerülni a retorziót, hogy a nálunk állomásozó szovjet hadsereg két tisztjét, s befolyásos emberét, befogadták albérlőnek a képen látható nagy, akkor még szépen berendezett nappaliba. Míg ők, Mamival, a hallból a fürdőn keresztül is megközelíthető hálószobát lakták. Anyám már addig is a cselédszobából kialakított saját szobájában aludt. Ott olvasta ki takaró alatt, zseblámpával világítva, titokban a fél világirodalmat. Mert Mami el akarta tiltatni az erkölcstelen modern könyvektől.
A szovjet tisztek később elköltöztek és a retorzió is elmaradt.
A nagy étkezőasztal lapján azonban jól látható felhólyagosodást hagyott „valami” – feltehetően a feldőlt borosüveg leve. És az asztal lábai is ki voltak – ki vannak – lazulva: ez a két gyengéje öröklött bútorunknak mindmáig megmaradt.
Ez ihletett az alábbi sorokra a Vörösalakos váza című szonettemben (nem saját élmény):
„Feldőlt a bor, oda a terítő,
Bortócsában hajad megmerítő.
Eleped a száj, észt veszt a tekintet”
18.
What about me?
Why did the destructions of pre-1956 communism begin to hurt?
Because it ruined my mother's family by nationalizing their shoe stores?
Her foster father beat an communist agent, had to flee to Canada.
My inherited table cries this when it creaks.
---
Mi van velem?
Miért kezdtek fájni az 1956 előtti kommunizmus pusztításai?
Mert anyám családját tönkretette, hogy államosították a cipőboltjaikat?
A nevelőapja megvert egy kommunista ügynököt, Kanadába kellett menekülnie.
Örökölt asztalom ezt sírja el ha recseg.
---
Most nem akarok erről hosszan írni – bár sok a mesélni és megírni valóm, de majd a műben…
Legyen elég annyi, hogy amikor Mami rajtakapta nevelt lányát, hogy apámmal randevúzik és hogy a mozi előtt mindketten cigarettáznak, akkor ököllel úgy megverte anyámat, hogy kék monokli keletkezett a szeme körül. Aki erre hazabuszozott, összeszedte egy-két holmiját és azonnal hazautazott az igazi szüleihez Zalába.
S a nevelőanyjával 15 évig nem találkozott.
Faluról üzent apámnak, hogy ha még fontos neki, akkor érte mehet. Várja!
Apám rohant utána – és megkérte a kezét nagyapámtól. Mivel anyám 17 volt még csak, korengedmény kellett, hogy összeházasodhassanak.
19.
My mother slapped me at times. It did not cause any trauma.
I only mention it because the feminist Inquisition constantly condemns men for domestic violence but my father was indulgent and mother Amazon.
She gave quick unexpected slaps as the miss beats the insolent maid.
---
Anyám időnként megpofozott. Nem okozott semmilyen traumát.
Csak azért említem, mert a feminista inkvizíció folyamatosan elítéli a férfiakat a családon belüli erőszakért, de nálunk apám volt az engedékeny és anyám az Amazon.
Gyors váratlan pofonokat adott, ahogy a kisasszony üti meg a pimasz cselédet.
---
Azonban nem volt hova menniük.
Illetve apám védőnői végzettséget szerzett nővére és édesanyja időközben Hajdúnánásról Fonyódra, a Balaton mellé költöztek, ott kapott a nagynéném szolgálati lakást egy polgári villából kényszerleválasztott szoba-konyhában. A két helység nem nyílt egybe, az udvaron kellett körbemenni, ha a konyhából be akartál menni a szobába.
Ide vitte anyámat apám, míg maga Budapesten dolgozott. Hétvégeken találkozhattak.
Ide születtem végül. S itt, Fonyódon nőttem fel.
Nagynéném közben elvégezte az orvosi egyetemet is, ahol Czeizel Endre évfolyamtársa volt. (Aki emlékezett rá, egyszer megkérdeztem Czeizelt, mellékesen, amikor interjút készítetem vele örökléstani témában.) Végül Várpalotán kapott újabb szolgálati lakást s oda költöztek nagymamával, és a férjével, aki egyébként annak a villatulajdonosnak legényfia, későbbi keresztapám lett, akinek a villáját laktuk.
S aki az életét köszönhette orvostanhallgató menyasszonyának.
Egy őszi csónakbaleset után ugyanis órákig kapaszkodtak a csónak peremébe, míg a hullámok ki nem sodorták őket, hogy megfázott és TBC-s lett. Majdnem belehalt: a fél tüdejét ki kellett operálni. Épp akkoriban kezdték forgalomba hozni a penicillin injekciót, de még nem volt általánosan elterjedt. Medikus nagynéném ebben tudott segíteni.
Ezt a fotót is ő, a keresztapám készítette, épp a hajóra várunk nagynénémmel és az unokahúgommal. a badacsonyi hajóállomáson.
Nagynéném a harmincadik érettségi találkozón azzal ment oda rég nem látott osztályfőnéhez, latin-magyar tanárjához.
– Képzelje tanár úr, orvos lettem!
– Csak?! Margit, én azt hittem, hogy magából író lesz! Olyanok voltak a dolgozatai!
Végül így maradtunk – mi – ott, abban a „szolgálati” lakásban. De már mint „rokon albérlők”. Később a háziak megengedték, hogy a konyhát és a szobát egybenyissuk.
---
19.
Neomarxists! Such is the real face of communism in a bourgeois environment.
"Hungarian Cuba".
When the state robbed everyone and only the collaborators received extra benefits.
We weren't good enough.
This sad bourgeois villa building at Lake Balaton was finally destroyed.
---
Neomarxisták! Ilyen a kommunizmus igazi arca polgári környezetben.
"Magyar Kuba".
Amikor az állam mindenkit kirabolt és csak a kollaboránsok kaptak juttatásokat.
Mi nem voltunk elég jók.
Ez a szomorú balatoni polgári villaépület végleg elpusztult.
Ezt a villát ábrázolja twitter fotóm.
Anyámmal apám motorján ülünk. Meglep, hogy szemmel láthatólag jól öltözettek vagyunk. „Pestiesek” – a szüleim polgári ízlésének köszönhetően.
Polgárnak lenni. Emelkedni – a saját erődből, tehetségednek és kitartó munkádnak köszönhetően. Ötről eljutni a hatra és tovább. Feljebb. Mert nincs felső határ.
Ezt hoztam otthonról, ez munkál bennem ma is. Bár mostanában nagyon keveset teszek érte. Megzavar, hogy „kegydíjasként” (én így hívom) visszakaptam az életemet és túlságosan szétszórom magam. Változtatni kell az időbeosztásomon. Új napirendet, új irodalmi munkatervet kell kidolgoznom és betartanom. Mert nincs felső határ…
----------
Most pedig, látszólag a fentiektől függetlenül, Kukorelly Endre citoyen gondolkodását kifejező cikkrészletből idézek. Látszólag semmi közünk nincs és nem is lehet egymáshoz, de mégis van. Az Andrássy út, ahol anyám, és a Szondi utca, ahol Kukorelly Endre felnőtt, párhuzamosak egymással.
És a párhuzamosok találkoznak a végtelenben.
Írom mindezt a státuszirigység és a nemtelen osztálygyűlölet ellen, mert Kukorelly is részben ez ellen fogalmazta meg az alábbi gondolatokat a mai politikai klímát idézve, miközben a helyzet „fokozódik”.
--------
„( … ) itt a frusztráció dédelgetve van, ápolva és (alig) eltakarva, kompenzálása így nyíltan bosszúálló jellegű. Ehhez mintegy kötelezően jár, szorosan hozzátartozik a cinizmusnak az a fajtája, ami sokaknál megkönnyíti a ressentiment gyakorlatba fordítását; hogy tehát a sértettségemet nem kezelem, uralom, hanem szabadjára engedem. Valami ilyesmi. A sértettség mézízű. Benntartom, finom, bizonyos mértékig hasznos fájdalom, csak-azért-is munkára inspirál, ám ha túlteng és átcsap, már gyűlöletté kristályosodik. Nem gondolom, hogy bárkit valamifajta eleve gonoszság működtet, a gyűlölet azonban gonosszá tesz. A cinizmus is kompenzatórikus, de a sértődöttségnek ez a stádiuma már nem méz. Száraz valami, hiányzik belőle a fájdalom édessége. Akin pedig nem a cinizmus segít, hanem a vakhit, azzal nyugtatja magát, hogy jót tesz azzal, ha kiiktatja a rosszat a világából. Tudjuk, senki frusztrációja nem alaptalan, ugyan kit nem ért soha bántás, lenézés, kicsoda nem érezte, hogy átnéznek rajta! Tisztázzuk: a sértettség okozta fájdalommal, nyilván mert bennem is működik, empatikus vagyok, és a nyíltan vállalt cinizmust, mert belőlem olykor bosszantóan hiányzik, némi elismeréssel figyelem. De rossz tanácsadók. A legrosszabbak.”
( … )
„Nem marad más, mint megőrizni a nyugalmunkat. Tehát magad, uram, ha közszolgád nincs! Tessék, szabad a pálya, ki-ki tegye, amit tud! Valaki a lázadás szót használta – ugyan! Ötszáz forintjai és öt percei mindenkinek vannak, adjuk össze! Ne ógj-mógj, ne mutogass fölfelé, ne várd a megoldást, ne várj semmit – csinálj valamit! Ez a kegyelmi pillanat egyszeriben megteremtheti azt, ami a diktatúra megszűnése óta a legfájóbb hiány, a polgári ethoszt. Ha ez sem, akkor mi?”
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
