Az adataik pontosságáról annyit, h a megyében nem 5, hanem 22 fertőzöttről tudnak jelenleg. És ezt 5-öt maga az igazgatónő mondta. Én őt is értem, tényleg. Megkapta az utasítást, h érettségiztetni kell, nem mehet szembe vele. Inkább meg kell győznie önmagát (és a gyerekeket), hogy nem veszélyeztet azzal, amit csinál. Nem veszélyeztetünk érdemben senkit azzal, amit csinálunk. Ezért az önigazolás. Mert különben ellent kéne állni. És ha nekem ilyen kurva nehéz, hát sokszorosan nehéz lenne egy intézményvezetőnek.
Irigylem szűnőfélben lévő szerelmem tárgyát, h nincsenek morális dilemmái. Mert én viszont már megint ott vagyok, ahol a part szakad, szemben nemcsak a hatalommal (ignő, oktatásvezetés), de a Közösséggel (OMG) az érettségi miatt.
Kurva nagy járványügyi kockázat lesz, ha több ízben bemegyek majd tömegközlekedve oda is, vissza is, felügyelni. Nem is csak arról van szó, h a buszon jó eséllyel elkaphatom, hanem arról is, h .
ha csak egy olyan gyereknek továbbítom, aki továbbítja egy olyan hozzátartozónak, aki aztán majd belehal, akkor már halál a következménye annak, h most gyáva vagyok.
Mert az vagyok. Mert az igazgatónőnek és a Közösség hangadóinak legfőbb gondja a témával kapcsolatban csütörtökön az volt, h győzzük meg a gyerekeket, h nincs akkora veszély, hiszen Bács-Kiskun megyében mindössze 5 megbetegedésről tudnak jelenleg és ez az egész maradj otthon itt helyben, Halason így túl lett hype-olva.
Ezek után tagadjam meg én az érettségi felügyeletet. Az online órás téma jóval szelídebb volt, azzal is mit arattam. Rettegek, h ezzel a húzásommal, mit vívnék ki.
De a dilemma létező. Ma éjjel azt álmodtam, h aláírtam, h érettségiztetek, mire a volt főnököm odalépett hozzám, a karjaiba zárt és ezt suttogta: "Gondoltad volna, h idejutunk?" Rázott az undor.
A mai online meetin úgy indult, h 1-1,5 órás lesz, ami már nem jól hangzott, de a valóság túlszárnyallta legmerészebb álmaim: több, mint 2,5 óra lett, s közben nem volt öt percnyi olyan szakasz benne, h ne lett volna gyötrelmesen unalmas.
Jól van na, fogalmam sincs, h hogy lehetne 61 főnek (ennyien voltunk) nem ilyen agysejtpusztító módon online együttlétet tartani, de azért volt olyan érzésem, h mégha a témák eleve (diákjutalmak sorsa hosszasan, pl) olyanok, h sokakat nem érintenek személyesen, (magamon is éreztem, h sokkal kevésbé unom, ha olyan diákról van szó, aki legalább egy ideig tanítottam), azért éreztem, h lenne mód ezt kevésbé lanyhán, féléber állapotba be-benyögött mondatoknál hatékonyabban, pörgősebben is intézni.
Szóval az uccsó félórában arról fantáziáltam, h hogyan lehetne úgy zenét hallgatni, h ne vegyék észre és ki is fundáltam. Legközelebb biztos meglépem, mert ha nem lett volna az ofő párom, aki rám írt Messengeren közben, nem bírom ki ép ésszel.
Egyébként úgy, h a laptop hangszóróról fogom őket hallgatni, miközben fejemen lesz a fejhallgató, amit bedugok az mp3-as lejátszómba előre. A képernyőn úgy fog hatni, mintha őket hallgatnám vele, és a zenén keresztül azért majd figyelek, h ha akad fontos info, az elérjen. Csak én állítom be kollegáimhoz a soundtrack-et. Jaj nekik.
A sablonjaimmal is baj van, amiken keresztül a világot, az embereket. Nem látva látok én sem, mert a látványt takarja, amit látni vágyok, mert attól nekem jó.
Például, h szeretni könnyebb - számomra- az embereket. Szeretni akarom őket, abban jó vagyok, legalábbis abban, h meglássam bennük, meg akarjam bennük látni a jót. Az ellenségeimben is, a azt a szikrát, azt az egyértelmű villanását. Csak az a baj, h annyira akarom, h megvakulok, h ott a kognitív disszonancia, a rossz érzés, h az egész vhogy vhol nagyon nem stimmel, de nem rakom össze, csak nagyon lassan, és nagyon vonakodva.
*** Az én szerelem sorsa nem az ő szívében dőlt el, hanem az édesanyja jellemében. Épeszű nő nem adott volna semmilyen esélyt egy olyan férfinak, aki az anyukájától kérdezi meg, h mit tegyen azzal a nővel, akiben vágyat ébresztett. Ha férfinak nevezhető az ilyen egyáltalán. És mit mondjak magamról, h még ez után sem írtam le? Merő öncsalás, ez az ember nekem semmit nem tudott volna adni, pedofil meg nem vagyok, hogy a nyavalyába tudtam ekkorát hazudni magamnak, h ebbe én szerelmes vagyok? Mibe? Kibe? Magamtól legalább annyira undorodhatom, mint tőle, h ennyi időt, érzést, energiát beleöltem egy ilyen szánalmas, méltatlan dologba.
(Persze, tudom, h pont az addig már befektetett sok minden miatt, mint a szerencsejáték és egyéb függőségek esetében. A testi reakciók is hasonlóképp, hozzáasszociálódtak az arcához, hangjához, a testének a körvonalaihoz, megszokta a szívem, h attól összeránduljon, ez már kikerült a tudatos szabályozás alól, és ugrott, ugrana ki a helyéből még most is, hiába töküres az a porhüvely, amelyen át a minden, mert alább mért is adnám, a mindenség rezdült meg bennem.
Megkerestek, h tanítsak magyart is az osztályomban jövőre. Ez egyrészt nagyon jó, mert kötődöm hozzájuk, okos gyerekek és jó lenne végre az egész csapattal együtt dolgozni, nemcsak tanórán kívül kínlódni a közösségfejlesztéssel.
Másrészt ezzel megpecsételődök, mint általános iskolai tanár, nem fog beférni a meglévő egyetlenen kívül másik középiskolás csoport.
Most arra felé billen bennem a dolog, h ha a helybeli ált suli tényleg megkeres májusban, ahogy erről még decemberben szó volt, akkor igent mondok nekik, és nem kínozom magam tovább a bejárással (korán kelés+ napi kb 2,5 óra holtidő), meg a hiábavaló küzdelemmel.
Ha mégis maradok, akkor viszont jöhet a magyar. Bár nem értem, h miért akarja ezt olyan nagyon az igazgatónő, h megkérte a kolléganőt, h lobbizzon nálam. Nem értem, miért kell ált iskolás tanárrá lennem, mikor annak ellenére jöttem ide, és semmiképpen nem azért. De ált iskolás tanár tudok lenni helyben is. Sokkal gyengébb, sokkal problémásabb gyerekekkel. Meg ismét nagyot fog zuhanni a társadalmi megítélésem. Szellemileg meg fuldoklás lesz. De -talán- több saját idő.
Tegnap ment épp valahova, ahonnan én épp jöttem el, én vkivel voltam, aki takart, így aztán ő észre sem vett engem. Nyitott kabátban volt, a kékeszöld felsőjében (a tli szünetben is ez volt rajta álmomban), az arcát én sem láttam.
Ma hajnalban két, egymáshoz tartalmilag nagyon hasonló álmom volt róla hajnalban. Először volt nálam egy teleírt a füzet, az övé, amit vmiképpen 'nekem írt' vmiféle szívességből. A füzet vastag volt, több darabra esett a kezemben, féltem is, nehogy vmi baja legyen, aztán azért is én leszek a hibás. Folyóírás volt, viszonylag nagy, nagyon erősen rányomott betűk, egyáltalán nem olyan, mint amilyen az írása a valóságban. A tartalmából semmire nem emlékszem.
Ezt követően meg azt álmodtam, h véletlenül rábukkantam Twitteren, egy élő csatornája volt, a legfrissebb bejegyzés alig 2 órás. És felmerült bennem, h no akkor most megtudom, h mi is van/volt a fejében, de nem tudtam meg semmit, mert a bejegyzések értelmezhetetlenek voltak számomra.
azt kívánom, hogy minden érzés, amit rád aggattam ostobán, az áhítatos, a gyengéd, a keserű, a sok-sok, legyen madárrá, és azt is, hogy minden, amit te éreztél, de elárultál, abból is legyen kismadár, és kövessen most már ez a raj, ameddig te még bennem élsz, de a szíved csak a saját madaraid csípjék, és az én madaraim többet sose lásd.
Nem kell nagyon pontosan, nekem elég a fapados. Ha egy fertőzött 2,6 embert fertőz meg, akkor a 14. napon 2,6 szorozva 14-gyel számú fertőzött lesz. Nem, hanem 2,6 a 13. hatványon. De mondom, h nekem nem kell ilyen bonyolultan, elég fapadosan. De az úgy nem fapados, hanem egy lineáris függvény exponenciális helyett. De jó lesz az közelítésnek.
Gyűlölöm. Ami egy csúf érzés, de ha őszinte akarok lenni, akkor ez az. Szerencsére egyáltalán nem élem át, el van földelve elevenen, és tudom, hogy ha megadatik, h többet ne találkozzak vele, ne legyek kitéve a lényének élőben, akkor csitulni fog. Aztán kifakul belőle a gyötrő és tanulsággá hamisul, amiről tudni fogom, h nem igaz, de azt is, h többet nem képes bántani. Hatástalanított bomba, a formája egész szép.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
