NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-02-10 23:57 Összes olvasás: 215411Olvasói hozzászólások nélkül| 1647. | furim: ... | 2022-01-15 00:39 | | Üdítő ez a napló. | |
| 1646. | [tulajdonos]: jav | [tulajdonos]: stresszoldás | 2022-01-14 22:22 | | Nem szoktam utólag korrigálni, pedig mindig volna mit (egyeztetési hibák, helyesírás, stb), de ekkora ökör hiba nem maradhat benne. Tehát a 4. bekezdés 2. mondata javítva: "Hogy én 1,5 napig órákra időutaztam a 18. század végére." | |
| 1645. | [tulajdonos]: stresszoldás | 2022-01-14 21:03 | Múlt héten 1,5 napig boldog voltam. Az volt, h a téli szünetben indult betegség csak nem gyógyult meg magától és a gyógyteáktól, és hétfőn haza- majd orvoshoz mentem a munkahelyemről. Csípős hideg volt a délelőtt és kénytelen voltam lázasan a vasútállomás körül mászkálni, míg nem jött végre a busz. Nincs kizárva, h a kezdődő láz miatt is, de ettől hozzáfértem saját ifjúságom teleihez. Nem annyira emlékekhez, mint inkább ahhoz, aki pl az 1988/89-es telet járta. A 'jaj valaha mit akartam', de akarat nélkül, aki voltam valaha, de persze ez se stimmel, inkább ki is lennék igazából. Megvolt a szemem, az érzékeim hozzá zajmentesen.
(Nehéz ezekről írni. De mikor már szerdán, immár munkanap után megint ott kolbászoltam az állomás körül és rábámultam egy bogyóra az egyik kerítés mögötti bokron, elemi erővel tört rám a vágyakozás a másik, valódi életem után, ami mintha bezáródott volna abba a bogyóba, mikor a két ujjammal óvatosan megérintettem még akkor, hétfőn, indulóban, mintha egy véletlen nyitva felejtett ajtón át.)
Kaptam gyógyszert és 1,5 napig stresszt oldottam. Ez úgy nézett ki, h hozzáfogtam a Pennaháborúk című antikvárban vásárolt könyv olvasásának. Ez a nyelvújítás kori nyelvi és irodalmi viták dokumentumait gyűjtötte össze, amik egyébként a 'nagyközönség számára hozzáférhetetlenek'. Ez az olvasásom olyasmi, amin a férjemnek és anyámnak szeme se rebben, de egyébként jobban járok, ha a többi ismerősöm, különösen a hús-vér mindennapiak, akik bántani tudnak, nem tud róla.
Ez volt a sztresszoldás, boldogságom forrása. Hogy én 1,5 napig időutaztam a 17. század végére. A nyelvészetet mindig is imádtam, a régebbi korok magyar nyelve mindig is a kódfejtés izgalmát jelentette, meg sikerélményt is, mert kezdeti zökkenők után viszonylag folyékony vagyok. (Kedd estére simán tudtam 18. századi magyarul beszélni engem környező felebarátimmal.) És nemcsak megnyugtatott, de ki is tárult, mint a hólepte vasúti sínek mentén a külvárosi táj. Mert lenyűgözött, h akkoriban a vita úgy nézett ki, hogy Kőszegi Rájnis József 1781-ben kiadott egy könyvet, amiben bár néven nem nevezte, de beszólt Baróti Szabó Dávidnak, aki jól visszavágott, szintén könyvben: 1787-ben.
Egyrészt az élet lenyűgöző lassúsága. Másrészt a mai köz- és irodalmi nyelvünk kialakulásával kapcsolatos számos heuréka-élmény mellett maga ez a két ember. Mert rákerestem Rájnis Józsefre, aki azért kőszegi, mert akkoriban ott lakott, és azt találtam, hogy nagy műveltségű jezsuita volt, aki a rend feloszlatása után élete nagy részében nyomorgott. És láttam magam előtt a 18. századi kíméletlen télben, megélhetési gondoktól, betegségtől gyötörve, ahogy halálos komolyan a magyar nyelv prozódiáját akarja tisztázni, mintha Horatius, az időmértékes verselés és a magyar nyelv olyan fontos dolgok lennének. Biztos, h az ismerősei többsége nem értette, bolondnak tartotta emiatt. Aki meg igen, az jól visszavágott neki.
Engem ettől megint, mint már a Három veréb hat szemmel elsüllyedt közép-, kora újkori költőinek olvasásakor is, nagy nyugalom öntött el a saját sorsom felől. Nem baj, h megélhetési gondjaim vannak, s szellemileg más foglalkoztat, mint ami a társadalmi státuszomhoz jól áll, attól még mívelhetem a tudományokat, amik számomra kedvesek. Nem baj, hogy nem lesz külső megerősítés. Jó társaságban vagyok. | |
| 1644. | [tulajdonos]: today | 2022-01-03 17:24 | Ma V.M., akiről az előző bejegyzésben írtam, mikor reggel bejött a tanáriba és elhaladt mellettem, kedvesen megsimogatta a vállamat. Életében nem tett még ilyet. Nem is értem. De örülök neki, ha tévedtem.
***
Meglepő módon, bár fáj a fejem 3 gyógyszer dacára is, és még éjfél körül is fenn hánykolódom, gond nélkül fel tudok 5-kor kelni reggel. Mégpedig azért, mert három álmom is jön egymás után, és szó szerint érzem - mert mindegyik után felébredek kicsit, hogy egyre erősebb leszek tőlük. Az egyikben benne van Á., egykori másik reménytelen szerelmem. Az álom lényegében arról szól, h én bármibe fogok, tönkreteszem, szétesik, eltörik, amihez nyúlok, ő pedig jár a nyomomban és némán mindent rendbe hoz. A szeme alatt sötét karikák, úgy megkérdezném, mi baja, de nem merem.
Meg is állapítom felkeléskor, h az agyam tényleg tudomásul vette szerelmem nemlétét, azért jeleníti meg Á-val, jobb ötlet híján, ami nincs. S hogy milyen jó is ez. Aztán az úr édesanyja pont előttem vált szót - mivel pont eőttem ül- fia új kapcsolatáról egy kedves ismerőssel, szolídan és halkan teszi, de hiába nem akarom, mégis hallom. Amitől délutánra ott tartok, h többet nem kell korholnom magam, h minek nézegetem még mindig a profilját saját gyógyulásomat hátráltatva, mert a gondolata is annyira fáj, h nem fogom többet megtenni.
Hogy aztán mi fáj, a fene se tudja, felmerül az elmebetegség gondolata megint, mert nem kéne (már) érzenem semmit. Viszont pszichológus hiányában a magam módján kezelem a helyzetet: ma minden kitűzött feladatot hiánytalanul végrehajtok.
És nem lehetek vak arra sem, h megint, mint az összes eddigi krízisnél eddig is, mintha vigyáznának rám. Nincs váll, amin kisírjam magam, jogom sincs sírni, megtartó kapcsolataim gyérek és diszfunkcionálisak. Onnan szedem hát az erőt a túléléshez, ami van. A napfényből, fák ága-bogából, felhőkből, illetve az emberi értelem és jóság rezzenéseiből. És mindig van legalább egy maréknyi, ami elég másnapig. Ma pl másodszor találkoztam egy nővel a buszon, aki az út elejétől a végéig olvasott. . Előző alkalommal a ruházata alapján akár hajléktalan is lehetett volna, ma egy fokkal jobban festett: volt meleg kabátja és normális csizmája is. Fel sem nézett a könyvből. Nekem meg erről az jutott eszembe, h az angyalok köztünk járnak. Hol így, hol úgy lehetünk egymás angyalai. | |
| 1643. | [tulajdonos]: h | 2022-01-02 13:21 | Persze, a reménytelenségnek sem egy, hanem rendszerint 5-6 azonos irányba ható oka van. Mégis.
Az én bármiféle kapcsolatom azzal az emberrel akkor is reménytelen lett volna, ha 20 évvel fiatalabb és független vagyok. Mégpedig azért, mert annak a fiatalembernek a matematikát kivéve, különösen az érzelmeket és társas kapcsolatokat illetően önálló gondolata nincs, ezekben a témákban kritikai gondolkodásra nem képes Ehelyett közegének neveltjeként tekintélyeket követ, főleg az anyját, illetve a közege által biztonságosnak ítélteket, s az ő morális döntéseiket veszi át.
Ez a közeg pedig, aminek az édesanyja nemcsak prominens, de tipikus képviselője is, az én értékeimet veszélyként észleli.
***
V.M. az az angol szakos kolléganő, aki egykorú velem, s az egyike azoknak, akin az elfogadásom megbukott. Facebookon bejelöltem, évek óta nem jelöl vissza. Ővele is sokáig próbáltam egészséges, egyenrangú kollegiális viszonyt kialakítani, sőt, barátkoztam volna, de nem lehetett.
Beszédbe keveredünk a tanáriban vmiképp. Én kezdeményezem, nem ő. A kezében papírcetli, s egy idő múlva elkezd róla beszélni, mert nyilván ez foglalkoztatta épp.
Hogy van egy lány a C1-es, felsőfokú csoportjában, akit ő már nem tud megfelelően fejleszteni, most képzeljem el, magától jelentkezett, h hadd csináljon egy amerikai költőről előadást, (Charles Bukowski), s meg is csinálta a ppt-t, aminek persze órán nem értek a végére, és persze, a többiek unták, érthető, egy 16 éves fiút nem érdekel a költészet, nevet. Ha nem nevetne, talán nem is szólnék közbe, mert 3 év alatt megtanították velem, h rosszul járok, ha más a véleményem, pláne az ilyen 'igazságokkal' kapcsolatban. De nevet, és annyi ezzel ellentétes emlék rohan meg hirtelen, h csak megjegyzem, h én azért ismertem egy párat, akit pont de. (Ráadásul pont Bukowski...) Például a saját fiam. Folytatja tovább, véleménye a 16 éves fiúi normalitástól nem inog, legfeljebb a fiamról támadnak gyanúi így ismeretlenül.
A folytatás az, h kéne a lánynak egy beszélgetőpartner, akivel ezekről a dolgokról, költészetről és filozófiáról tudna angolul beszélgetni, mert ő, V.M., ebben már nem érzi magát kompetensnek. Valahol itt van, h elkérem a kezében szorongatott erset, mert kiváncsi vagyok, mégis milyen téma fogta meg a lányt, de mikor elolvasnám türelmetlen mozdulatot tesz, a vers nem lényeges. Hanem nincs-e esetleg alkalmas egyetemi ismerősöm. Mert neki van, szintén egy volt tanítvány, aki nagyon jó angolból és érdeklik is ezek a témák, de nem meri őket összeereszteni, mert értsem meg ez a C1-es kislány két lábbal a földön áll és nagyon rendben van a gondolkodása és ...hosszan beszél, ahogy szokott, hímez-hámoz, végül én mondom ki: mert attól félsz, h rossz hatással lesz rá szellemileg. Igen, mondja ő. Aztán még: de érted? (És ebben annyi minden benne van, h abban a pillanatban tényleg végre megértem, h miért, h ezért kezelnek ők engem így. Mert én vagyok a potenciális káros szellemi hatás.)
Az egész párbeszéd alatt ott ül a gépeknél nékünk háttal fiatalember édesanyja, aki végig valószínűleg nem követte, de a végét, a fejtartásán, azon a bizonyos tarkón, ahogy megmerevedik, látom, h igen.
Úgyhogy annak a tarkónak is mondom: 'Értem.' | |
| 1642. | [tulajdonos]: cheaters | 2021-12-30 17:17 | Megjelent a fészbukon magyar vezető által posztolva egy videó. A 'magyar leleményről' szól. Az van benne, ő úgy szokta elmagyarázni külföldieknek, h 'mi a magyar', h mikor volt a kijárási tilalom, ami csak azokra nem vonatkozott, akik kisállatot sétáltattak, egy órán belül megjelent az interneten hirdetés, h 'szakadt nyakörv eladó'. Mert ha az nálad van, akkor nyilván volt kisállatod, de elszaladt. A beszélő jól mulat és büszke erre.
Nincs egyedül. Más idézi, h Ausztráliában az a hírünk, h "egy magyar utánad megy be a forgóajtón, de előtted megy ki".
Idegen vagyok a nemzettestben. Nem szeretek csalni, sőt, nem tartom érdemnek, ha mások csalnak. A magyar lelemény nem büszkeséggel tölt el, hanem elkeserít. Az még jobban, h már ott tartunk, h ez a norma, erre vagyunk büszkék. Mert ebből az is következik, h aki viszont tisztességes, az 1. lúzer, 2. képmutató/hazudik.
Benne vagyok több online tanári csoportban. Többek közt egy olyanban is, ahol magántanárok és diákok találnak egymásra. És tavaly ilyenkor megütköztem egy bizonyos jelenségen, amivel addig nem találkoztam. Ezt írtam akkor:
"Személy szerint nagyon elkeserítőnek találom, hogy már a harmadik olyan 'segítségkérésbe' futok bele, ami 'vizsga során' kér segítséget, magyarán csaláshoz. Az is elszomorít, hogy az illető számára normális, hogy úgy szerezzen diplomát, hogy ahol nem képes elsajátítani a szükséges tudást, ott fizet valakinek, hogy csinálja meg helyette, de az is, hogy van, aki eladja ilyen célra a tudását. Sokan írták már, hogy Magyarországon csaláskultúra van, de biztos, hogy ezen az oldalon is teret kell engedni ennek?"
Kissé félve tettem ezt közzé, mert nagy lehurrogásra számítottam, mivel már akkor is 'kanyarban előzött' az ország. Szerencsére elég sok támogató kommentet kapott, de hamarosan megérkeztek a röhögő fejek és az első ellenérv, majd néhány támadás is.
Összegezve: 1.az anyag megtanulhatatlan, középiskolában nem erre készítették, tehát ha nem akarja, h a diplomája elússzon, kénytelen, 2. az egyetemen szar az oktatás, irreális a követelmény, 3. hihetetlen, h nekem nincs ennék nagyobb problémám. 4. miért nem a saját életemmel foglalkozom 5. mindenütt ez van, de csak a magyarok ugatnak bele a más dolgába 6. miért nem nézek magamba, biztos én Einstein voltam és biztos soha semmiben nem csaltam, ahelyett, h a mostani generációt szidnám.
Volt két érdekes komment is magával a csalással kapcsolatban. 1. "Szerintem sokaknak megint csak az jött le hogy csalás. Nagyon elfogultak egyesek ezzel szemben." (A kisebbségek, előítéletekkel kapcsolatos nyelvezet, kész struktúra alkalmazása a csalókra.) 2. "Nekem nem a csalással van bajom én magam is csináltam már másnak vizsgát azt nem bírom mikor valaki csal de saját tudásaként adja elő.Vagy ha olyan tárgyba akar csalni amire nincs is szüksége egyáltalán nem tartom elítélendőnek." (Az amire nincs is szüksége nyilván aduász önfelmentés, inkább az eleje mutatja, hol tart a társadalmi tudat: a jófej, toleráns nem tesz úgy, mintha nem ez lenne a dolgok rendje. Nem tesz úgy, mintha ő nem csalna. Alapvetés számára, ugye, h mindenki. )
És ez az, ami sajnos tényleg része a pillanatnyi nemzeti önfelfogásnak valószínűleg. Mert ha külföldi ilyen témájú cikkeket olvasok, ott a csalást anomáliaként kezelik, a magától értetődő norma a tisztességes játék.
(Erdei iskolában együtt voltam egy matektanárnővel, aki többek közt elmondta, h volt szerelmem tárgya tavaly pénzért levizsgázott online egy volt tanítványunk helyett az egyetemen. Talán éppen ezidőtájt.) | |
| 1641. | [tulajdonos]: n | 2021-12-28 16:53 | Ami most van, amiben élek, az a lehető/létező legkisebb rossz.
***
Annak belátása, h az embernek hamisak az emlékei, nem szabadít meg automatikusan ezektől az emlékektől. | |
| 1640. | [tulajdonos]: paff | 2021-12-26 13:19 | Rebi: Időnként olyan szavak is eszembe jutnak, amiről azt se tudtam, hogy tudom. Például vettük Arany Jánostól a Visszatekintést és eszembe jutott, h sztoicizmus. Én: De egyébként tudod, mit jelent az, hogy sztoicizmus? Ő: Képzeld, tudom. Pont rólad jegyeztem meg. A sztoikus az olyan, mint anyám.
Marcus Aurelius, Seneca, vigyázz, jövök! | |
| 1639. | [tulajdonos]: in the meantime | 2021-12-25 13:34 | Voltam vásárolni karácsony előtt. S így bejutottam Szegedre is, ami mégis csak nagyobb város. De itt sem kaptam, amit hónapok óta szeretnék: keményfedeles, A5-ös méretű vonalas füzetet, amibe kiírnám a nekem tetsző verseket. Nem sprirálos, mert az szétjön. Korábban kétszer volt ilyenem, sőt, az az igazság, h meg is vannak, de nagyon romosak, folytathatatlanok. 16 évesen úgy kezdtem, h a nekem tetszőeket megtanultam, h 'mindig nálam legyenek', ezt most nem győzöm, de szerteszét interneten tárolgatni őket nem ugyanaz. Szóval ez olyasmi, ami valódi örömet okozna.
De amit keresek, nincs. Vagy ha van, akkor olyan rémes borítóval, h kösz, nem. Illetve több ezer forintért, ami szintén nem okés nekem. Nemcsak lakhelyemen, nemcsak munkahelyem városában, de Szegeden sem. Nem tudtam, h ennyire furára vágyom. Úgy tűnik, a gyártól szerint ilyen füzetre legfeljebb tizenévesenek lehet szüksége a borítók alapján. De közülük se soknak az elérhető termékek számosságát tekintve. Meg fogom oldani, végső esetben gyártok magamnak vmit. (Azért kell a kemény fedél, mert tankönyves-hátizsákos életmódot folytatok, s a puha fedél rövidtávon tönkremenne.)
Viszont addig is 2 vers a fütet helyett jobb híján ide:
Szervác József: Karácsony hava
Viszonylagos egünk alatt
naponta konkrét alkonyat
naponta konkrét éjszaka
holtbiztos Karácsony Hava
Holtbiztos Ez hát itt a tél
Valakit Krisztussá ítél
Holtbiztos jászol Bávatag
barmok és konkrét trágyaszag
Esetleg Háromkirály
Gáspár Menyhért és Boldizsár
és esetleges pásztorok
bambulnak hátha csillagot
Viszonylagos egünk alatt
ez hát a tél A megmaradt
esély egy konkrét falragasz
Holtbiztos Heródes tavasz
Bella István: Karácsonyesti vers
Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem.
Csillagok, játékvonatok
futnak közöttünk, körbe-körbe.
A halál áll és szalutál.
Vén bakter, háborúkkal megtömte
föld-csibukját, s most nem pipál.
Áll a halál és szalutál.
Talán most kéne neki szólni.
De szívem szúr. Torkom szorul.
Adja vissza! De a szám néma:
halálul, se gyerekkorul
nem tudok. Nincs csoda-morféma.
Torkom szúr. Szívem szorul.
Mintha csak értene, megmozdul
Isten. A végtelen hiány.
A világűr helyébe a nincsen
valami mássá visszaáll.
Katonaköpenytejút, s egy szó.
Fekete luk a homlokán.
Közben az idő zuhog zölden.
Karácsony van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek. És már sehova.
Előttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa. | |
| 1638. | [tulajdonos]: késik-múlik | 2021-12-21 11:13 | Késleltetett volt a reakcióm most, utoljára is. Amit az Olvasó szeretném, h megértene, h mennyire meglepnek ezek a dolgok engem is. Ez jellemzője annak az egésznek, ami tegnapi naptól megszűnt lenni. De ezt, meg ami következik, nem én irányítom, hanem zajlik a maga törvényei szerint. Ezért tud meglepni. Az viszont igaz, h én akartam, h így legyen, azt átélni, ami van, ténylegesen van.
Sok mindent lehet ezzel a hozzáállással, de pl nyerni nem. Illetve csak akkor, ha ilyen a másik fél is. Erre viszont a merítési lehetőségeket (szociokulturális környezetet) tekintve minimális esély volt addig is, míg a test vonzó lehetett, és semmi miután megszűnt annak lenni.
A teljes igazsághoz tartozna még vmi, amiről viszont nem szabad írnom. Pedig.
No, mindenesetre a tegnapi nap váratlanul nehéz és sötét volt a ragyogó napfény ellenére. Ebben nemcsak a felszámolt szerelem játszott szerepet, ami a tegnapi nappal érvénytelenítette a tegnapelőtt még őrizgetett maroknyi emléket, amik innentől kezdve majd fel fognak szívódni a memóriámból, mintha sose lettek volna, mert soha nem is voltak. Az eljárás nem fájdalommentes, de a régebben tanulságokkal és emelkedettséggel járó elemeire is jobb úgy tekinteni, mint egy undorító betegség velejáróira.
Amiről eszembe jut, h megint levert a lábamról, mihelyt nem tanítottunk, és most már 3 napra és félő, h egy felnőtt ember ezzel már megint kezdene vmit, mert nem része a normalitásnak, ami a testemmel van. Ami én vagyok. Nem több, kevesebb. És félek a saját testemtől, nemhogy a gazdája lennék.
Két éjszaka is a szüleimmel álmodtam, pontosabban vándoroltunk, dolgok történtek velünk,mint családdal, ahol a családot apám, anyám, az öcsém és én jelentettük. Mintha azóta, h ez volt a felállás, nem is történt volna semmi. Mintha a többi ember, aki rajtuk kívül megtörtént velem, nem is létezne. Ez a réteg eltalálva bennem kétszer egymás után, amikor egyébként a leggyalázatosabb állapotban voltam testileg. Akkor is ez lesz, ha majd halni készülök?
Ma van az első nap, h nagyjából uralom a testem. Mármint tünetmentesen létezem nagyjából. Erőm is van valamennyi. És, ki ne hagyjam, a tegnapi napba még egy csoda is belefért. Az egyik diákom édesanyja szeptember óta kórházban volt. Altatták, felnyitották, és inkább nem műtötték meg. Az édesapja eddig külföldön dolgozott, most ez így szóba sem jöhetett, s kezdtek anyagi nehézségeik lenni. Itt jöttem be a képbe, próbáltam nekik anyagi támogatást szerezni, ami sikerült is. De az anya állapota teljesen reménytelennek tűnt, és hónapok óta féltem, mikor jön a rossz hír. Erre tegnap ő vette föl a telefont. 78 nap után kiengedték a kórházból, 40 kiló, nem tud járni, tolószékben ül, gyógytornász jár ki hozzá és 'még nincs vége az útnak', ahogy ő mondja, de él. Ez, az előzmények után, csoda.
Ez is belefért a tegnapi napba. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
