NAPLÓK: eCaLTkuPkpYYOHatk Legutóbbi olvasó: 2026-02-08 07:05 Összes olvasás: 19779Olvasói hozzászólások nélkül| 8. | Kert Elek: poézis | 2011-04-09 22:18 | "Gw: A pocsék versei miatt szakított vele? (...) Ezek vad és kavargó szók, uram.
Tz: Igen, asszonyom.
Gw: Bár több poézis szorult volna önbe.
Tz: Nem tudom, hogy mi az, hogy poézis: tisztesség azt csinálni, mondani? Igaz dolog az?
Gw: Bizonnyal az, aki ez előre-hátra tekintő okos ésszel alkotott, e képességet, s ezt az isteni értelmet nem adá, hogy semmi-haszna belénk zápuljon.
Tz: Én nem születtem verselő csillagzat alatt, s nem tudok pompás szavakkal udvarolni. Azok a végtelen nyelvű fickók, akik be tudják rímelni maguk a hölgy kegyébe, mindig ki is okoskodják magukat onnét. Nem vásítja el úgy a fogam semmi se, mint a mesterkélt poézis." | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 7. | Kert Elek: régen kulcs volt | werbunkó: mesterkártya | 2011-04-08 16:47 | "nem mérvadó véleményem szerint" lett volna a hozzászólás címe, csak mert szeretem a klasszikusokat, de max. 30 karaktert engedélyeztek a weblapkészítők, így kénytelen-kelletlen lemondtam róla.
"werbunkó" sorstársam hozzászólását próbálom értelmezni, hiszen - ha nem tévedek - nekem üzen vele. (Ha mégsem, akkor a gondolatmenet is hamis lesz, természetesen.)
Első olvasatra, rendkívül frappáns, szellemes - tömör igazság, amit, aki nem fogad meg nem méltó... bármire is. "...fecseg a felszín, hallgat a mély" - ha itt megállunk.
De nézzük:
"Fontosnak mondani lényegtelen dolgokat" - ez, mintha azt jelentené, fontosnak mondok olyan dolgokat, melyek lényegtelenek. Az, hogy én fontosnak tartom, mindegy, hiszen lényegtelenek, és attól azok, mert ő azt állítja. Ebből nyilvánvalóan következik, ha tisztességesen szeretnék eljárni, akkor bármit gondolok fontosnak, érdemes, megkérdeznem őt, valóban az-e?
Könnyebb dolgom lenne persze, ha esetleg nyújtana számomra egy standard-halmazt, melyhez mérhetem a gondolataimat, s így esetleg magam is eldönthetem - az ő mértékei szerint természetesen - azok arra érdemesek-e. Ilyen etalonok híján, más választásom nem lehet, mint minden alkalommal normakontrollt kérni tőle - ha tisztességesen akarok eljárni.
"Fontosnak mondani... (sőt) a feltételezéseinket". Az előzőekben a "dolgok"-at gondolatokként értelmeztem. Ez, belátom, slendriánság, de talán nem vezet nagyon félre. A feltételezés azonban kicsit más. Ebben egy viszony rejlik, hiszen valamivel, valakivel kapcsolatban feltételezünk valamit. A feltételezés konkrétum. Nem lényeges vagy lényegtelen, az van. És, ha van, akkor kezdeni kell vele valamit. Ha hátat fordítunk neki, akkor azt, ha visszautasítjuk, akkor azt, és egyebek mellett elgondolkodni is lehet rajta. Vagy mondhatjuk: "még a feltételezés is sértő".
"...aztán azokkal kapcsolatban fontoskodni". Nem fontosnak tartani valamit, hanem fontoskodni. Nem megkapni a lehetőséget, hanem pirulni szégyenünkben iránytévesztésünk "érték... tévesztésünk" miatt". Úgy vélem, ez már egyfajta ítéletet hordoz magában.
"werbunkó" felebarátom pálcát (vagy lándzsát) tört fölöttem, semmi kétség. Mindaz, amit valamivel kapcsolatban mondtam és/vagy feltételeztem, lényegtelen, rossz úton járok - legjobb lenne, ha megkeresném a mesterkártyámat (ezek szerint nekem is van? másnak is? mindenkinek?) és azzal fizetnék... meg.
Mostanában többször hallottam: "Nem az a fontos mit mondanak, hanem, hogy ki mondja." Tényleg erről szól most, amire legjobban az rímel: "Aki nincs velünk, az ellenünk van." | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 5. | werbunkó: mesterkártya | 2011-04-08 09:43 | | Fontosnak mondani lényegtelen dolgokat, sőt, a feltételezéseinket, aztán azokkal kapcsolatban fontoskodni: felbecsülhetetlen érték... tévesztés. Minden másra ott a Mastercard. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 4. | Kert Elek: Füstszag és spontaneitás | 2011-04-07 22:05 | G: Ez nem tekinthető iránynak. Nyald meg a lábujjadat, és egy kicsit lengesd körbe.
R: Nem, inkább te nyald meg helyettem.
G: Hajlandó vagyok elejteni az egész témát.
R: Persze, én is megnyalhatnám a tiedet.
G: Köszönöm, nem tartok rá igényt.
R: Még meg is lengetem neked.
G: Az isten szerelmére, mi van veled?
R: Kedves vagyok - ennyi az egész.
G: Bejöhet valaki. Voltaképpen ez az, amire számítunk. Végső soron.
R: Talán mind halálra gázolták egymást a tolongásban... Ordíts egyet nekik. Valami kihívót. IZGASD FEL ŐKET.
G: Bizonyos kerekeket mozgásba hoztak, azoknak megvan a maguk tempója, és mi erre vagyunk... kárhoztatva. Minden egyes mozdulatot egy előző mozdulat diktál - ez a rend értelme. Ha elkezdjük az önkényeskedést, csak fejetlenség lesz belőle: legalábbis ezt kell remélnünk. Mert ha történetesen - értsd meg: történetesen - fölfedeznők, vagy csak gyanítanók, hogy a mi spontaneitásunk része volt az ő rendjüknek, tudhatnánk, hogy el vagyunk veszve. Egy kínai a Tan-dinasztia idején - és e meghatározásból kifolyólag filozófus - azt álmodta, hogy ő egy pillangó, és ettől a perctől fogva sohasem volt benne egészen bizonyos, nem az a pillangó álmodja-e, hogy ő egy kínai filozófus. Irigyelhetjük e kettős biztonságot.
R: Tűz van!
G: Hol?
R: Semmi baj - csak illusztrálom a visszaélést a sajtószabadsággal. Bebizonyítandó, hogy létezik ilyesmi. ... Senki se mozdul. Hogy égnének porrá cipőstül. (Elővesz egy pénzt. Feldobja. Elkapja. Megnézi. Visszateszi.)
G: Mi volt?
R: Micsoda?
G: Fej vagy írás?
R: Ja. Meg se néztem.
G: De megnézted.
R: Ja, megnéztem? Igaz is - valami dereng.
G: Mi az utolsó dolog, amire vissza tudsz emlékezni?
R: Nem akarom, hogy emlékeztessenek rá.
G: Átkelünk a megfelelő hidakon, ha rákerül a sor, aztán felégetjük magunk mögött, és semmi nyoma nem marad a vándorutunknak, csak a füstszag emléke és valami sejtelem, hogy valaha könnybe borult a szemünk. | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 2. | Kert Elek: 27:3 - neked mennyi? | 2011-03-12 18:32 | (Nekem úgyse lesz naplóm, te meg úgyse vagy kíváncsi rám, nesze egy kis klasszikus.)
G: Azt gondolom, elmondhatjuk, hogy valamelyest előbbre jutottunk.
R: Gondolod?
G: Azt gondoltam, ennyit elmondhatunk.
R: Azt gondolom, annyit elmondhatunk, hogy nevetségessé tett bennünket.
G: Persze, közel jártunk a csontja velejéhez.
R: (kifigurázva) "Kérdés-felelet. Járt utat a járatlanért!" Csúffá tett bennünket elejétől végig.
G: Egyszer vagy kétszer talán átejtett bennünket, de úgy éreztem, nyertünk egy kis tért.
R: (egyszerűen) Vérünket vette.
G: Nem mondom, szerzett egy kis előnyt.
R: Huszonhét-három, csekélység, és erre te azt mondod, hogy szerzett egy kis előnyt! VÉRÜNKET VETTE.
G: No, és a kibúvóink?
R: Ó, a kibúvóink nagyszerűek voltak. "Hívattak ide?" - kérdezte. "Uram, hívattak ..." Azt se tudtam, melyik lábamra álljak.
G: Volt hat szónoki kérdése...
R: Kérdés-felelet volt, a javából. Huszonhét kérdést szegezett nekünk tíz perc alatt, és háromra felelt. Csak vártam, hogy kirukkolj a MÉLYREHATOLÁSSAL. "Mikor kezd már a MÉLYÉRE HATOLNI?" - kérdezgettem magamban.
G: És két ismétlése.
R: Ketten alig tudtunk kinyögni egy értelmes kérdést.
G: A TÜNETEIT megtudtuk, nem?
R: Fele annak, amit mondott, nem azt jelentette, amit mondott, a másik fele pedig nem jelentett semmit.
G: Meghiúsult becsvágy, sérelemérzés - ez az én diagnózisom.
R: Hat szónoki kérdés meg két ismétlés, maradt tizenkilenc, amiből tizenötre tudtunk válaszolni. Mit nyertünk ezzel szemben? Deprimált!... Dánia börtön, és ellakna egy csigahéjban is; egy kis árnyjáték a nagyravágyás természetéről, amely azonban egyszer sem ereszkedett le példákhoz, és végül egy közvetlen kérdés, amely elvezethetett volna valamerre, és el is vezetett ahhoz a tanulságos állításhoz, hogy megismeri a sólymot a gémtől.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
