NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2026-05-23 13:02 Összes olvasás: 92547| 35. | [tulajdonos]: lebegő szigetek -urók | 2018-02-13 13:05 | Uro indiánok,vagy urók -- hosszú óval. Javítom.
LEBEGŐ SZIGETEK
Az uro indiánok totoranádból készített szigeteken élnek. Islas flotantes, floating islands -- magyarul úszó szigeteknek nevezik őket, de ez a fordítás nem helyes, mert a szigetek nem úsznak, csak lebegnek. Alapjuk a nád gyökérzete; arra szövik az urók az újabb rétegeket, amelyeket a paraziták miatt folyamatosan cserélni kell. A nádszigeteket kötéllel rögzítik. Egy-egy nagyobb viharban ezek a kötelek elszakadhatnak, a nádrétegek leválhatnak a gyökérzetről. Ilyenkor valóban úszni kezdenek, de akkor már nem szolgálnak élőhelyül. Az uróknak újjá kell építeniük az egész szigetet. Három-négy havonta időjárástól függetlenül a viskóik nádtetejét is újraszövik. A viskók alapzata, ami fából készül, egy évig is kibírja javítás nélkül. A Titicaca tó tele van ilyen lebegő szigetekkel.
| |
| 34. | [tulajdonos]: lebegő szigetek | 2018-02-13 12:25 | LEBEGŐ SZIGETEK
Az uro indiánok totoranádból készített szigeteken élnek. Islas flotantes, floating islands -- magyarul úszó szigeteknek nevezik őket, de ez a fordítás nem helyes, mert a szigetek nem úsznak, csak lebegnek. Alapjuk a nád gyökérzete; arra szövik az urok az újabb rétegeket, amelyeket a paraziták miatt folyamatosan cserélni kell. A nádszigeteket kötéllel rögzítik. Egy-egy nagyobb viharban ezek a kötelek elszakadhatnak, a nádrétegek leválhatnak a gyökérzetről. Ilyenkor valóban úszni kezdenek, de akkor már nem szolgálnak élőhelyül. Az uroknak újjá kell építeniük az egész szigetet. Három-négy havonta időjárástól függetlenül a viskóik nádtetejét is újraszövik. A viskók alapzata, ami fából készül, egy évig is kibírja javítás nélkül. A Titicaca tó tele van ilyen lebegő szigetekkel.
| |
| 33. | [tulajdonos]: virtuálshow | 2018-02-07 13:56 | Az internet az exhibicionisták és a kukkolók paradicsoma, olvasom egy internetes oldalon (Metazin).
Az exhibicionistának gyors és könnyen elérhető kielégülést okoz, ha olyan személyes tartalmakat tárhat a világ elé, amelyek diszkréciót érdemelnének; a kukkoló (szakszóval voyeur) érdeklődésének középpontjában pedig éppen az ilyen személyes tartalmak megfigyelése áll. Első alkalommal a kukkoló talán nem is szándékosan leskelődik, de mivel mások benső életének látványa felizgatja, egyre többször és többször vágyik rá, hogy örömet szerezzen magának a leskelődéssel. A kukkolás iránti vágy gyógyításának, olvasom, meglehetősen rossz a prognózisa, mivel maga a beteg nem érez semmi rosszat abban, amit tesz, így változtatni sem akar.
Az egymást nyilvánosan leleplezők a kibertér exhibicionistái és voyerjei is egyben. Úgy teszik közszemlére (kikukkolják, majd mutogatják), amit valamelyik felebarátjuk személyes dolgairól tudnak és/vagy gondolnak, mint az illemhelyeken és hálószobákban készült felvételeket. Gyors és könnyű kárpótlás nyerve ezzel a semmi poklában elszenvedett kínokért. Ó, horror vacui!
Az internetes világfalu rosszabb a hagyományos falvaknál, írja egy Rosen nevű szakértő, hiszen azokban a kis közösségekben legalább elítélték a pletykálkodókat, és volt lehetőség a megbocsátásra. Az interneten azonban nem lehet jóvátenni a múltbeli könnyelműséget, így akár évtizedek múlva is kísértenek az egykori „bűnök”.
Rosen szerint a megbocsátás új formáira van szükség: arra, hogy elnézzük egymásnak a digitális örökkévalóság által kitörölhetetlenné tett botlásokat.
| |
| 32. | [tulajdonos]: megismerésünk még/már töredéke | 2018-02-06 19:57 | "A: Azt olvastam Blanchot Nietzsche és a töredékes írás című esszéjében, hogy a töredékes beszéd olyan, mint a szilánk.
B: Hogy érted ezt?
A: Blanchot szerint a feljegyzések olyan szilánkok, amelyek "darabokra hullva is" egy töredékes beszéd "egészeiként" állnak előttünk.
B: Ha jól emlékszem, Blanchot nem feljegyzésekről, hanem aforizmákról beszél. Azt mondja, hogy a töredékes beszéd, mint forma vagy nyelv "az aforizmához közelít" - Nietzsche a példa erre -, "köztudott ugyanis, hogy ebben a formában szól a legtökéletesebben."
A: Nietzsche aforizmái a világ feljegyzésekre való széthullását modellezik.
B: Rendben. De mi történik akkor, ha valaki összefüggő szöveget akar írni?
A: Épp arról van szó, hogy ezt már nem lehet.
B: Miért?
A: Talán megváltozott az emberi egzisztencia világhoz való viszonyáról alkotott képünk. "Tagadhatatlan, hogy ez a forma - a töredékes beszéd - fejezi ki a rendszertől való irtózást, a befejezetlenség szenvedélyét, a kísérlet és a kísértő gondolatát, a kutatás mozgalmasságát és a kalandozó értelmet." A töredékes beszéd nem alkot összefüggő szöveget, csak feljegyzéseket. Lábjegyzeteket egy olyan szöveghez, amelyet nem lehet rekonstruálni.
B: De ezek a feljegyzések vagy szilánkok azért mégiscsak egy nem létező szövegre utalnak?
A: Igen, de ezeknek a szilánkoknak a már nem létező - "szétmorzsált" - egészben elfoglalt helyzetét nem lehet többé meghatározni. "Két töredékes szöveg szembekerülhet egymással, de csak egymás után helyezkednek el, nincsenek egymással kapcsolatban, egy meghatározatlan, üres térköz fűzi össze őket, mely nem választja szét és nem egyesíti a két töredéket, viszont eljuttatja arra a határra, amelyre utalnak."
B: De milyen területek között húzódik ez a határ?
A: Blanchot szerint "töredéket kétféleképpen lehet írni, mivel állandó határhelyzetben létezik." Először is a töredék "kijelentő beszéd, mely csupán a lehetőség számára ismeretlen többletét jelenti ki. Ugyanakkor ez a kijelentés soha nem kategorikus, nem merev, nem biztos."
B: Ha jól értem, azt akarod mondani, hogy amennyiben a töredék kijelentő beszéd, arra tart igényt, hogy evidenciaként számoljanak vele - ez a határ egyik oldala. Ezt az igényt azonban újra és újra átírja az a konzisztens belátás, hogy a töredék (csak) töredék, vagyis "szükségképpen és végtelenül aleatórikus" - ez a határ másik oldala.
A: Így van. Ez pedig azt jelenti, hogy mindaz, ami a gondolkodás - az esszé - számára egy horizont nyitottságában megragadható, csak "a töredék, a sokféleség és a szétválás nyelvén" fogalmazódhat meg. Nem létezik semmiféle koherens filozófiai diskurzus - " az értelem mindig többes számú" - még akkor sem, ha "meg kell jelölnie egy középpontot", ahova a különböző feljegyzések tartanak. A diskurzus "örökösen magába fordul" - eltűnik a metafizika gondolatlabirintusában -, "van benne valami sejtelmes és koncentrált" - konzisztens tájékozódási és sejtéspontokat keres - és ugyanakkor "sötéten erőszakos": ismeri a kétségbeesés halálos természetű betegségét. Összefoglalva: a diskurzus "a töredékesség terébe lép, és vállalja egy olyan gondolkodás kockázatát, amely nem garantálja többé az egységet." "
Pólik József: A FÉLELMETES LEONARDO Beszélgetés-töredék
A teljes beszélgetés-töredék itt:
http://www.c3.hu/~gond/tartalom/18-19/polik.html | |
| 31. | [tulajdonos]: ikarus | 2018-02-04 23:35 | Ikarus -- találó cím.
Film Grigorij Rodcsenkovról, az orosz doppingbotrány kirobbantójáról. Egy jelentéktelen amerikai filmes, aki szeret biciklizni, ki akarja magán próbálni a teljesítményfokozó szereket, így jut el a moszkvai doppinglaboratórium egykori vezetőjéhez. A filmes sejti, hogy méhkasba nyúl, de hogy mekkorába, az csak közben derül ki. Kevés olyan dokumentumfilmet láttam, ami úgy odaszegezett volna a székhez (ágyhoz, mindegy), mint ez. Netflixen megtekinthető.
https://www.youtube.com/watch?v=qXoRdSTrR-4
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 29. | [tulajdonos]: error vacui | 2018-02-01 14:48 | Madame Bovary tragédiáját alapvetően az okozta, olvastam régen valahol, hogy azt hitte, a boldogság a Földnek csak bizonyos helyein terem, és ő, szerencsétlenségére, nem ilyen helyen él. „Mért, hogy nem lehet kikönyökölnie egy svájczi házikó erkélyére, vagy mért nem zárkózhatott el szomorúságával egy skót cottage-be, oldalán egy fekete bársonyruhás férjjel, aki átalvetőt, vadászcsizmát, hegyes kalapot és lovagló kesztyűt hord?!”
Hányszor esünk hasonló hibába! Azt hisszük, vannak olyan korrekt helyek a Földön, ahová nem szüremlenek be a világ „borzadványai” (ezt egy hozzászólásban olvastam ma), az emberi gyarlóságok. Biztos, hogy a DOKK-nak ilyen helynek kell lennie?
Szabad akarattal léptem be ide; senki nem kényszerít arra sem, hogy itt maradjak. Mégis börtön ez is, ha éppen erről az oldaláról akarom látni: a magány cellájából egy társas közeg kötelékeibe léptem át, mert szeretem az együttes élményeket” (lásd Mérei). Nem mintha az egyedüllétet nem értékelném.
A világ beszüremlő „borzadványai”, gyarlóságai miért lepnének meg? Emberek találkozó helye ez, nem isteneké. Miért keresnénk itt tökéletes, angyali tisztasággal működő mechanizmusokat? Törekedni, persze, kell, és biztosan lehet is. A művészi érzékenység ugyanis önmagában nem garancia semmire. (A „Mechanikus narancs” fő”hőse” Beethoven zenéjétől megittasulva öli meg áldozatát, aztán saját magát, és a bűnhődése talán még nyugtalanítóbb, mint a bűne.)
Simone Weil írja a szépségről: „A szépség labirintus. Sokan elindulnak benne, de feleúton elfáradnak. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor – e választott kevesek – kijönnek a labirintusból, megállnak a labirintus bejáratában, s az arra jövőket szelíden befelé tessékelik.”
Akarom-e, hogy a DOKK közepén az Isten várjon, hogy fölfaljon, kiokádjon, csak azért, hogy a választott kevesek/sokak közé tartozónak érezhessem magam? Nem tudom. Miért teszek mégis úgy, mintha már azt mondhatnám: csak tessék, csak tessék!
| |
| 28. | [tulajdonos]: nem feltélele | 2018-01-31 20:08 | "Az erőszakmentes kommunikációnak mint módszernek lényeges aspektusa, hogy alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partner is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni." (Dr. Borbáth Katalin)
| |
| 27. | [tulajdonos]: leselkedik | 2018-01-31 18:51 | | Folytonosan leselkedik ránk a szépség, írja Borges, és tényleg. Járkálok az irodalmi műhely erdejében, nézelődöm, szemlélődöm: itt egy versfa, ott egy szóbokor, amott egy csenevész szóvirág, szegény, lehet, hogy nem éli meg a következő telet, de tán a tavaszt se. Járkálok, nézelődőm. Milyen erős ez a fatörzs, milyen lengén hajladozik az a faág. A széles úton megyek. A sűrűbe csak a szemem sarkából lesek be. Ilyenkor estefelé szoktak ott egymás ellen indulni a vadak; hallom a hangjukat, a csörtetésüket, és ahogy egymást marják foggal, körömmel, puszta manccsal. A kívülállók nyugalmával nézem őket. Ha akarnék, közelebb is mehetnék, észre sem vennének. A széles út jó. Süt a hold. Nem félek. De amikor a legnagyobb biztonságban érzem magam, egyszer csak elém ugrik a sűrűből, a csatazajból egy metafora, egy hasonlat, egy frappáns, egyéni szófordulat, és megijedek. Ó, hogy a bársony penész pihézze a melled, mondom neki, ügyelvén a hozzá szólás esztétikai értékére, de szép vagy! És érzem, ahogy beleveszek a sűrűbe. | |
| 26. | [tulajdonos]: mert | 2018-01-31 12:11 | "mert kieszelték, hogy ők enni akarnak"
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
