NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2025-11-09 01:27 Összes olvasás: 83202| 32. | [tulajdonos]: megismerésünk még/már töredéke | 2018-02-06 19:57 | "A: Azt olvastam Blanchot Nietzsche és a töredékes írás című esszéjében, hogy a töredékes beszéd olyan, mint a szilánk.
B: Hogy érted ezt?
A: Blanchot szerint a feljegyzések olyan szilánkok, amelyek "darabokra hullva is" egy töredékes beszéd "egészeiként" állnak előttünk.
B: Ha jól emlékszem, Blanchot nem feljegyzésekről, hanem aforizmákról beszél. Azt mondja, hogy a töredékes beszéd, mint forma vagy nyelv "az aforizmához közelít" - Nietzsche a példa erre -, "köztudott ugyanis, hogy ebben a formában szól a legtökéletesebben."
A: Nietzsche aforizmái a világ feljegyzésekre való széthullását modellezik.
B: Rendben. De mi történik akkor, ha valaki összefüggő szöveget akar írni?
A: Épp arról van szó, hogy ezt már nem lehet.
B: Miért?
A: Talán megváltozott az emberi egzisztencia világhoz való viszonyáról alkotott képünk. "Tagadhatatlan, hogy ez a forma - a töredékes beszéd - fejezi ki a rendszertől való irtózást, a befejezetlenség szenvedélyét, a kísérlet és a kísértő gondolatát, a kutatás mozgalmasságát és a kalandozó értelmet." A töredékes beszéd nem alkot összefüggő szöveget, csak feljegyzéseket. Lábjegyzeteket egy olyan szöveghez, amelyet nem lehet rekonstruálni.
B: De ezek a feljegyzések vagy szilánkok azért mégiscsak egy nem létező szövegre utalnak?
A: Igen, de ezeknek a szilánkoknak a már nem létező - "szétmorzsált" - egészben elfoglalt helyzetét nem lehet többé meghatározni. "Két töredékes szöveg szembekerülhet egymással, de csak egymás után helyezkednek el, nincsenek egymással kapcsolatban, egy meghatározatlan, üres térköz fűzi össze őket, mely nem választja szét és nem egyesíti a két töredéket, viszont eljuttatja arra a határra, amelyre utalnak."
B: De milyen területek között húzódik ez a határ?
A: Blanchot szerint "töredéket kétféleképpen lehet írni, mivel állandó határhelyzetben létezik." Először is a töredék "kijelentő beszéd, mely csupán a lehetőség számára ismeretlen többletét jelenti ki. Ugyanakkor ez a kijelentés soha nem kategorikus, nem merev, nem biztos."
B: Ha jól értem, azt akarod mondani, hogy amennyiben a töredék kijelentő beszéd, arra tart igényt, hogy evidenciaként számoljanak vele - ez a határ egyik oldala. Ezt az igényt azonban újra és újra átírja az a konzisztens belátás, hogy a töredék (csak) töredék, vagyis "szükségképpen és végtelenül aleatórikus" - ez a határ másik oldala.
A: Így van. Ez pedig azt jelenti, hogy mindaz, ami a gondolkodás - az esszé - számára egy horizont nyitottságában megragadható, csak "a töredék, a sokféleség és a szétválás nyelvén" fogalmazódhat meg. Nem létezik semmiféle koherens filozófiai diskurzus - " az értelem mindig többes számú" - még akkor sem, ha "meg kell jelölnie egy középpontot", ahova a különböző feljegyzések tartanak. A diskurzus "örökösen magába fordul" - eltűnik a metafizika gondolatlabirintusában -, "van benne valami sejtelmes és koncentrált" - konzisztens tájékozódási és sejtéspontokat keres - és ugyanakkor "sötéten erőszakos": ismeri a kétségbeesés halálos természetű betegségét. Összefoglalva: a diskurzus "a töredékesség terébe lép, és vállalja egy olyan gondolkodás kockázatát, amely nem garantálja többé az egységet." "
Pólik József: A FÉLELMETES LEONARDO Beszélgetés-töredék
A teljes beszélgetés-töredék itt:
http://www.c3.hu/~gond/tartalom/18-19/polik.html | |
| 31. | [tulajdonos]: ikarus | 2018-02-04 23:35 | Ikarus -- találó cím.
Film Grigorij Rodcsenkovról, az orosz doppingbotrány kirobbantójáról. Egy jelentéktelen amerikai filmes, aki szeret biciklizni, ki akarja magán próbálni a teljesítményfokozó szereket, így jut el a moszkvai doppinglaboratórium egykori vezetőjéhez. A filmes sejti, hogy méhkasba nyúl, de hogy mekkorába, az csak közben derül ki. Kevés olyan dokumentumfilmet láttam, ami úgy odaszegezett volna a székhez (ágyhoz, mindegy), mint ez. Netflixen megtekinthető.
https://www.youtube.com/watch?v=qXoRdSTrR-4
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 29. | [tulajdonos]: error vacui | 2018-02-01 14:48 | Madame Bovary tragédiáját alapvetően az okozta, olvastam régen valahol, hogy azt hitte, a boldogság a Földnek csak bizonyos helyein terem, és ő, szerencsétlenségére, nem ilyen helyen él. „Mért, hogy nem lehet kikönyökölnie egy svájczi házikó erkélyére, vagy mért nem zárkózhatott el szomorúságával egy skót cottage-be, oldalán egy fekete bársonyruhás férjjel, aki átalvetőt, vadászcsizmát, hegyes kalapot és lovagló kesztyűt hord?!”
Hányszor esünk hasonló hibába! Azt hisszük, vannak olyan korrekt helyek a Földön, ahová nem szüremlenek be a világ „borzadványai” (ezt egy hozzászólásban olvastam ma), az emberi gyarlóságok. Biztos, hogy a DOKK-nak ilyen helynek kell lennie?
Szabad akarattal léptem be ide; senki nem kényszerít arra sem, hogy itt maradjak. Mégis börtön ez is, ha éppen erről az oldaláról akarom látni: a magány cellájából egy társas közeg kötelékeibe léptem át, mert szeretem az együttes élményeket” (lásd Mérei). Nem mintha az egyedüllétet nem értékelném.
A világ beszüremlő „borzadványai”, gyarlóságai miért lepnének meg? Emberek találkozó helye ez, nem isteneké. Miért keresnénk itt tökéletes, angyali tisztasággal működő mechanizmusokat? Törekedni, persze, kell, és biztosan lehet is. A művészi érzékenység ugyanis önmagában nem garancia semmire. (A „Mechanikus narancs” fő”hőse” Beethoven zenéjétől megittasulva öli meg áldozatát, aztán saját magát, és a bűnhődése talán még nyugtalanítóbb, mint a bűne.)
Simone Weil írja a szépségről: „A szépség labirintus. Sokan elindulnak benne, de feleúton elfáradnak. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor – e választott kevesek – kijönnek a labirintusból, megállnak a labirintus bejáratában, s az arra jövőket szelíden befelé tessékelik.”
Akarom-e, hogy a DOKK közepén az Isten várjon, hogy fölfaljon, kiokádjon, csak azért, hogy a választott kevesek/sokak közé tartozónak érezhessem magam? Nem tudom. Miért teszek mégis úgy, mintha már azt mondhatnám: csak tessék, csak tessék!
| |
| 28. | [tulajdonos]: nem feltélele | 2018-01-31 20:08 | "Az erőszakmentes kommunikációnak mint módszernek lényeges aspektusa, hogy alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partner is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni." (Dr. Borbáth Katalin)
| |
| 27. | [tulajdonos]: leselkedik | 2018-01-31 18:51 | | Folytonosan leselkedik ránk a szépség, írja Borges, és tényleg. Járkálok az irodalmi műhely erdejében, nézelődöm, szemlélődöm: itt egy versfa, ott egy szóbokor, amott egy csenevész szóvirág, szegény, lehet, hogy nem éli meg a következő telet, de tán a tavaszt se. Járkálok, nézelődőm. Milyen erős ez a fatörzs, milyen lengén hajladozik az a faág. A széles úton megyek. A sűrűbe csak a szemem sarkából lesek be. Ilyenkor estefelé szoktak ott egymás ellen indulni a vadak; hallom a hangjukat, a csörtetésüket, és ahogy egymást marják foggal, körömmel, puszta manccsal. A kívülállók nyugalmával nézem őket. Ha akarnék, közelebb is mehetnék, észre sem vennének. A széles út jó. Süt a hold. Nem félek. De amikor a legnagyobb biztonságban érzem magam, egyszer csak elém ugrik a sűrűből, a csatazajból egy metafora, egy hasonlat, egy frappáns, egyéni szófordulat, és megijedek. Ó, hogy a bársony penész pihézze a melled, mondom neki, ügyelvén a hozzá szólás esztétikai értékére, de szép vagy! És érzem, ahogy beleveszek a sűrűbe. | |
| 26. | [tulajdonos]: mert | 2018-01-31 12:11 | "mert kieszelték, hogy ők enni akarnak"
| |
| 25. | [tulajdonos]: én nem | 2018-01-31 12:05 | Henri Michaux: Foglalkozásom
Ritkán láthatok valakit, hogy meg ne verjem.
Mások jobban szeretik a benső monológot.
Én nem. Én inkább verekszem.
Vannak, kik leülnek szemközt velem
a vendéglőben és mit se szólnak, csak várakoznak,
mert kieszelték, hogy ők enni akarnak.
Egyik éppen itt van.
Én megragadom, tokk.
Megint megragadom, tokk.
Fölakasztom a fogasra.
Leakasztom.
Megint fölakasztom.
Megint leakasztom.
Az asztalra teszem, szorítom és megfojtom.
Bepiszkítom, lerondítom.
Még mindig él.
Kimosom, mángorlom
(már ideges vagyok, végezni kell vele)
dögönyözöm, facsarom,
összenyomom, egy pohárba tolom,
akárki lássa, földre csorgatom,
és szólok a pincérnek: „Adjon tisztább poharat.”
De rosszul érzem magam, kifizetem a számlát és megyek.
Weöres Sándor
| |
| 24. | [tulajdonos]: ha már | 2018-01-29 23:07 | „Que cuando caigas sea siempre a una nube.” (Don Garfialo)
Ha már zuhansz, legalább egy felhő legyen alattad. Vagy valami ilyesmi.
| |
| 23. | [tulajdonos]: önparódia | 2018-01-29 17:40 | | Vágjunk lyukat a világ fenekére, és nézzünk ki rajta. Mit látunk? Ha nem tetszik, bújjunk vissza. De aztán ne sivalkodjunk, ha császármetszéssel emelnek ki bennünket a … Mibe? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
