Kedves Anikó, ha erre fut ki a reagálása: "Tudom én, hogy nem könnyű a szerkik élete. :)", akkor valamit nagyon elronthattam a fogalmazásomban. Azt meg tapasztalatból tudom, hogy a félreértések tisztázásának megkísérlése nagyságrendekkel komolyabb félreértésekhez vezethet.
Nagyon örülök a hasonló felvetéseknek, mert az igényesség és a minőség megcélzását látom bennük. Ha szabad egy kis kitérőt tennem: a háttérben dolgozó "szerkik" jogosan viselhetik ezt a megkülönböztető megnevezést az irodalmi szerkesztőkkel szemben, hiszen részben szűkebb, részben lényegesen szélesebb körű (volna) a feladatuk: lektor, korrektor, cenzor (!), moderátor, sőt bizonyos vonatkozásokban művészeti és műszaki szerkesztő szerepet is be kell(ene) tölteniük. (Amíg ilyen szerepben tevékenykedtem, igyekeztem legalább a szövegek tisztességes helyesírásának elérésére törekedni.) Belátható azonban, hogy ha valaki egy-egy versre egy vagy két percet szán, illúzió mindezt elvárni.
Azon gondolkodom továbbá, hogy a gondolatjelnek álcázott, tapadó kiskötőjelek, amelyeket a szerkesztők szemrebbenés nélkül rendre szó nélkül hagynak a maradanDOKK-versekben, nem válnak-e előbb vagy utóbb a KISKÖLTŐ-jelek KIKÖTŐ-jeleivé?
AZON GONDOLKODOM, MIÉRT NEM IGÉNYESEK A KÖLTŐK AZ ÍRÁSJELEKET ILLETŐEN? VAGY, HA MÁR HANYAGOK, MIÉRT NEM HANYAGOLJÁK TELJESEN AZ ÍRÁSJELEK – PÉLDÁUL A KISKÖTŐJEL, A NAGYKÖTŐJEL ÉS A GONDOLATJEL – ALKALMAZÁSÁT? VAGYIS: MIÉRT NEM HAGYJÁK INKÁBB EL A HASZNÁLATUKAT?
"A gondolatjelnek nagyon fontos jellemzője, hogy nem tapad: a szóköz elengedhetetlen – enélkül ugyanis a szövegkép szinte értelmezhetetlenné torzul."
"Ha nem használunk gondolatjelet – mert mondjuk nincs a billentyűzetünkön – akkor a célszerű helyette két kötőjelet használni. Így az íráskép már alig különbözik a valódi gondolatjelestől:
Szombat délután -- ha akarsz -- eljöhetsz velünk a cirkuszba."
"A gondolatjel funkciójában jól elkülönül a kis- és nagykötőjeltől. Tipikus használata – mint azt a fenti példák is mutatják – a közbevetés (ebben a funkciójában gyakran felcserélhető a zárójellel). Ezen kívül elkülöníthet nagyobb gondolati egységeket mondaton belül – de akár mondatok között is.
A mondaton belül hasonló funkciója lehet a kettőspontnak is. – De erről talán majd máskor.
A gondolatjel jelezheti a beszélő váltását, így kiemelt szerepe jut az idézeteknél:
„Nem rossz az” – mondta Findlay.
Párbeszédes szövegekben a beszélők váltását jelzi:
A kis- és a nagykötőjel "nem (tag)mondatok elválasztására, hanem szavak, ritkábban szókapcsolatok összekapcsolására szolgál.
Elválasztáskor vagy a toldalékok kapcsolásakor kivétel nélkül a kiskötőjelet használjuk."
"A nagykötőjel csak néhány kivételes esetben használatos. Pl.: a népek és nyelvek neveit nagykötőjellel kapcsoljuk össze: angol–magyar szótár, francia–spanyol határ, Cseh–Morva-dombság, Osztrák–Magyar Monarchia stb. Tulajdonneveket szintén nagykötőjellel kapcsoljuk össze: Hadrovics–Gáldi szótár, Ferencváros–Újpest rangadó stb. Ez a szabály csak akkor érvényes, ha valóban két tulajdonnév kapcsolatáról van szó, az összetett családnevek esetében nem: ha valakinek véletlenül Hadrovics-Gáldi a családneve, azt kiskötőjellel kell írni."
Kedves Anikó, egyre nagyobb kínban érzem magam. A küldött vers gyönyörű, és passzol is nagyon, köszönöm, hogy olvashattam. Azonban az üzenetem nyilvánvalóan még mindig nem ment át, ami, persze legalább azonos eséllyel az én hibám. A mondandóival maximálisan egyetértek, sőt, nagy örömömre szolgál, így a közös malomban őrölésnek nem ez az akadálya. Talán a cím (tartalom) segít végre ebben is. (Az orosz nyelvet akár el is felejthetjük, teljesen másodlagos a szerepe) Z.
Ó, egy kis kötőjel és egy gondolatjel! Az első kis kötőjelet meghagytam, a másikat nagyra javítottam. Nem tudom ellenőrizni az eredetit, mert Szepezden hagytam "Az építész fia" című kötetemet. Ezt a változatot – óvatlanul – a Google-ről másoltam ki.
Egy Reményik Sándor-vers jutott eszembe. Ide másolom, legyen a magas költészet, ami egy hullámhosszra hangol bennünket.
Az építész fia
"Az építészet megfagyott zene."
Apámban a muzsika megfagyott. Nem lírizált. Arányok érdekelték, S nyugodt vonalak, egyszerűk, nagyok.
Az én fejembe, bárhogy erőltették, Nem ment a számtan s geometria. Álom-part felé hullámzott a vérem, És költő lett az építész fia.
Sokáig azt hittem, a dal egészen Anyám lelkén át sugárzott belém, Tűzhely-oltáron feláldozott vére Lappangó cseppje minden költemény.
A nem sejtett apai örökségre Eszméltet most mások ajkán a szó: "Bár lelke lágy, a verse vas-szilárd, Nem áradozó, nem is olvadó Ő az építők fajából való."
Én építész!... a versek építésze!... Apám, nézd titkos törvényét a vérnek: Oly távoleső mesterségeink Valahol látod, mégis összeérnek.
Való igaz: én is csak építettem, Egy-egy sor vas-traverzét róttam át A vers-épületen, - és megvetettem A fölösleges ornamentikát.
Való igaz: mindíg volt alapom, A mélybe ástam szigorú falat. Úgy hágtam emeletről-emeletre, S szerettem a nagy, nemes vonalat.
Való igaz: mindíg volt teteje Költeményemnek - s néha tornya is, S nem játékból, de azért építettem, Hogy lelkek lakhassanak abban is.
Való igaz: bennem sem olvadott Egészen fel a megfagyott zene. De vámon vesztve, réven nyertem én, S versem gátja lett versem ereje.
Én építész... a versek építésze... Örvénylő, mély törvénye van a vérnek: Új formát ölt és más dimenziót... Apám, köszönöm ezt az örökséget.
Kolozsvár, 1927 január
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
