NAPLÓK: MIKROSZKÓPIA (b.a.m.) Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 16:36 Összes olvasás: 13419| 9. | [tulajdonos]: IV. | 2013-11-12 23:18 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Tesch Gábor Ferenc
mégsem az igazi
Nincs értelme a teleknek. Csak a nyár, ami érdekes igazán.
Ahogy a frissen nyírt fű jó szaga végigszalad a telkeken.
Madarak ülnek a bokrokon. Sok rokon jön szembe álmomban.
Régi ruhák, vicces frizurák. Mindegy ki, mit beszél, alig hallani.
Mintha víz alatt szólna egy ócska rádió abból a másik nyárból.
Vajon mit próbálnak elmondani nekem minden alkalommal?
Akár ki is ülhetnék egy régi ház teraszára veletek.
Este egy csillagot bámultam, aztán meg kellett kapaszkodni.
Megint szobákba zárkózom. Mégsincs értelme a nyárnak?
Folyton csak ez az éles, nappali fény. Mély-zöld tavak iszamos illata.
Lehet, hogy épp ideje észak felé menekülni. Vajon érdemes-e
hinni még az évszakokban? Eddig minden tájba csak belehullani tudtam."
SZUBJEKTUM
"Nincs értelme a teleknek." Üti fel versnek szánt szövegét a szerző. Pedig ez attól függ, hogy hány négyszögölös az a telek, hiszen bizonyos méret felett elég sok mindenre lehet alkalmas. Persze nem kizárt, hogy a költő az évszakra gondol. Na de ilyen pontatlanul? És a télnek igen is van értelme, olyankor pihen a természet, viháncol az influenza, miegyéb. Vagy még sincs értelme? Hiszen általában valóban nem társítjuk az évszakokat az értelmesség fogalmával. "Csak a nyár, ami érdekes igazán." Ez egészen egyszerűen nem igaz. A két mondat még együtt sem működik. Különben is, hol marad a tavasz és az ősz? Mi a helyzet ezek értelmi képességeivel? "Ahogy a frissen nyírt fű jó szaga végigszalad a telkeken." Ez mégis milyen mondat? Vagy mitől mondat? Látott már valaki szagot rohanni? Egy, csak nagy jóindulattal értelmesnek tételezett mondatban egy ekkora képzavar, egy olyan szerzőnél akt mások verseiben minden kicsit szokatlan kép és értelem zavar feltétlenül különleges. Az összefüggéstelenség folytatódik: "Madarak ülnek a bokrokon. Sok rokon jön szembe álmomban." Az első mondat prózai közlés. A második pedig érzelgős és nagyon nyögvenyelős, érthető persze de nem elegáns. A "folytatás" felettébb idétlen: "Régi ruhák, vicces frizurák. Mindegy ki, mit beszél, alig hallani." Ez csak olyan felsorolás szerű. Ráadásul a második mondat ügyetlenül kapcsolódik, illetve nem kapcsolódik az előző sor második mondatához. A második versszak első sora megint csak képzavar. "Mintha víz alatt szólna egy ócska rádió abból a másik nyárból." Most víz alól, vagy ócska nyárból szól az a rádió? (Van vízálló rádió?) Főleg ócska, régi, vacak "sétálós" ?) Aztán bonyolódik a helyzet: "Vajon mit próbálnak elmondani nekem minden alkalommal?" Kik? Hányszor? Ha nagyon akarjuk összefüggést fedezhetünk fel az előző versszak zavaros mondataival. De mindenképpen ügyetlen, ám hatásvadász megoldásnak kell ezt betudnunk. A Következő fordulat lóg a levegőben: "Akár ki is ülhetnék egy régi ház teraszára veletek." A szerző kiszól vagy beszól a verséből-be a sok rokonnak. Ez megbontja a nyelvtani következetességet. "Este egy csillagot bámultam, aztán meg kellett kapaszkodni." Miért következik egyikből a másik? Ez megint csak nem igaz. Az utolsó sor versszak kellemetlenül kezdődik: "Megint szobákba zárkózom. Mégsincs értelme a nyárnak? " Szögezzük le, hogy egyszerre több szobába, főleg szobákba (ilyen hiányos mondatban), nem lehet bezárkózni. Nem áll meg az ilyen közlés. És mit jelentsen egy ilyen pátoszos, maníros kérdés? Már csak egy Ah, oh, (nem) hiányzik előle. (Gondolatban azért rakjuk elé) "Folyton csak ez az éles, nappali fény. Mély-zöld tavak iszamos illata." Az első mondat rendben van. De a második! Az iszamos (csúszós, nedvességtől síkos stb.) jelző NEM alkalmazható az illatra. Képzavar, sőt, szagzavar. Ráadásul senki se asszociál róla kellemes valamire. Márpedig az illat, valami határozottan kellemes. Figyeljük meg Nemes nagy Ágnes, hogy használja ezt a szót: "Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,.." De térjünk vissza Tesch Gábor Ferenc szövegéhez. "Lehet, hogy épp ideje észak felé menekülni. Vajon érdemes-e / hinni még az évszakokban?" Az első mondat felvetésével egyszerűen nem tud mit kezdeni az olvasó. Utána egy borzalmasan maníros költői kérdés következik. Ráadásul érthetetlen, hogy ezt a kérdő mondatot az eddig mintától eltérve miért törte két sorba. Következetlenségnek hat. "Eddig minden tájba csak belehullani tudtam." Nagyon nem jó a zárlat. Közhelynek tűnik, szinte minden belehullás közhely immáron. A szöveg összességében, mérhetetlenül komoly és fájdalmas igyekszik lenni. Szinte szigorúan megfenyegeti az embert, hogy az összekapja magát és azt higgye, hogy itt most valami nagyon, hű de mit olvas. A helyzet azonban az, hogy nem. Bármit is tartsunk a szerzőről, egy elő-tudás nélküli elfogulatlan olvasónak, ez a vers semmit mondó, mégis túlírt; lapos komolykodó blöff. Ez az ellentmondás (komolykodó blöff) legalább meghökkentő. A fenti megállapítások szigorúan a szövegre és csakis a szövegre vonatkoznak.
(b.a.m.)
| |
| 8. | [tulajdonos]: III: | 2013-11-12 17:29 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Halász István
Önzetlen segítség A 2013-as dunai tavaszi árvíz emlékére
Szegény ember örömmel ad,
mert attól lesz Ő gazdagabb.
Lelkét adja adományba,
mert az az igazi vagyona!
Bárki kerül nagy-nagy bajba,
segítségét Ő önként adja.
Másoknak boldog mosolya
tetteinek a jutalma.
Ha Ő maga kerül esetleg bajba,
mások mindég segítenek rajta.
Bárki kerülhet gondba, bajba,
segítését így visszakapja!
Halász István
Rózsavölgy, 2013. június 23. "
SZUBJEKTUM:
Szeretném leszögezni, hogy nem" rohadt-kodásból" nyúlok Halász István szövegéhez. Világos, hogy írásai se nem versek, se nem költemények. Miért? Mert verstanilag kellemetlenül, azaz nem viccesen naivak, másrészt nem költőiek. Mégis töprengésre késztethetnek bennünket a költői tehetség, és a magánemberi erények viszonyáról. Megjegyzem ugyanez a helyzet Donka István szövegeivel is. Halász István mintha Donka István lírai nagypapája lenne. Áprily szavait kölcsönvéve, így boronálnám őket össze: "Walther von der Vogelweide / lelke száll a kert felett. (...) S Walther von der Vogelweide / megölel a múlton át, mint / mesebeli nagyapó." Az olvasónak az a percepciója, hogy Halász István minden versében meghatódik saját jóságától. Igen. Mintha ezek a versek makacsul hajtogatnák, hogy: -Halász István jó ember. Hajlamos is az olvasó ezt elfogadni, bár mérget nem vesz rá, hiszen ez a magánemberi jóság személyes kapcsolat hiányában felmérhetetlen. Vagy igaz, vagy nem. Éppenséggel ez a baj, az efféle költészettel. Ahhoz, hogy igaz legyen, vagy meg kell maradnia családi körben, vagy szentté kell hozzá válni. Mindkét feladat a maradás és a válás is, bitang nehéz. Ám van egy harmadik lehetőség is. Akár elhisszük, akár nem, a "magánemberi erények költészete" a legnagyobb irodalmi kihívás! Legkedvesebb költőim egyikével kapcsolatban jegyzi meg Rakovszky Zsuzsa: "Elizabeth Bishop (...) Nem tartozott a vallomásos költők közé, nem hatolt olyan lelki mélyrétegekbe, mint ők, versein nem érződik a freudizmus hatása, mint Sylvia Plathén vagy Anne Sextonén.(...) De bármilyen keveset írt is közvetlenül önmagáról, a versekből kibontakozik a költő arcképe, és ez az arc nagyon vonzó: önirónia és rezignáció, humor és együttérzés jellemzi, (...) Az olvasónak, aki a huszadik század költészetében gyakrabban találkozik a "pokoljárás" különféle formáival, mint ezekkel a "magánemberi" erényekkel, bizonyára örömet jelent, hogy ezek birtokában is olyan jelentős és modern életmű születhet, mint Elizabeth Bishopé." Ne érezzük erősnek az összehasonlítást, mert akkor nem értjük meg a lényeget. A költészet igenis kapcsolatban áll a magánemberi erényekkel. Sőt! Semmivel sem inkább. Ám ezt kifejezni, vagy ebből a felismerésből- és ről írni a legnagyobb kihívás, a legvakmerőbb vállalkozás. Aki erre adja a fejét, annak meg kell tanulnia minden formát. Tökéletesen kell azokat uralnia. Mese nincs. Klasszicizmus van. (Ebben az esetben.) Naivitás nuku. Töprengjünk el azon, hogy Halász István versében milyen lehetetlen helyzetbe keveredik a magánemberi jóság. Megtudhatjuk belőle, hogy a szegény ember önként ad. És azt is, hogy az adás az egyetlen öröme. Majd azt is, (az utolsó versszakban) hogy ez megtérülő befektetés. :( Elfogulatlan olvasó komolyan elszontyolodik ezen a fordulaton. Hova lett az önzetlenség? Vagy ez egy tanulság? De annak szörnyen... izé. Nem? Vannak tanulság közvetítő költők. Marianne Moore többek között. Neki írja "meghívásában" Bishop, hogy : "Manhattan térdig jár a tanulságban ma reggel." Érdemes tehát Halász István szövege kapcsán eltöprengeni azon, hogy miképpen volna lehetséges esztétikailag feddhetetlen, JÓSÁGOS költészetet művelni? Megpróbálkoznánk-e vele?
(b.a.m.)
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 7. | b.a.m.: napló | Janáky Marianna: hajrá! | 2013-11-11 21:48 |
Mariann! Ezt a naplót megígértem Czékmány Sándornak. Talán másokat is arra késztet, hogy indítsanak ehhez hasonló naplót. Előnyének tartom, hogy aki nem kedveli a személyemet, vagy úgy érzi nem tudok érdemben töprengeni a verse(i) felett, az egyszerűen elkerül, elkerüli. A VERSRE-AKCIÓ gyönyörűen megy, görög magától, ki szívesebben ki vonakodva de eddig mindenki (így Te is :) ) hozzáadta az idejét, gondolatait, jókedvét. Remélem néhány megkérdezettnek annyira megtetszik a szövegekkel való töprengő foglalkozás, hogy maguk is nyitnak egy hasonló tematikájú naplót. Czékmány Sándor nyitása a szerzők felé nagy fontosságú. :) És mint mindenki, én is figyelmesen olvastam a kiváló szerzők véleményeit, mások munkáiról. Hamarosan Filip Tamás is írni fog egy-egy értékelést két remek költő egy-egy darabjáról. Ezután már senki nem utasíthatja vissza a játékban való részvételt. :)
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 6. | Janáky Marianna: hajrá! | 2013-11-11 21:02 | :) Egymásra találtak kritika és szöveg.
De van értelme így csak naplósan? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 5. | b.a.m.: arcképek | johanna: arckép | 2013-11-11 20:40 | Szia Hanna!
Igazán nincs mit. Szívesen töprengek máskor is a szövegeid felett. :) Tulajdonképpen azért tartom érdekfeszítőnek amit művelsz, mert két verset írtál egy szövegben, sokaknak egy fél verset se sikerül írnia két szövegben. :)
üdv, Márk | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 4. | johanna: arckép | 2013-11-11 18:53 | Szia Márk!
Köszi a részletes kritikát, mástól is kaptam már hasonlót. A manír sajna nem direkt van, ha így lenne, talán könnyebb lenne megszabadulni tőle. Igyekszem egyszerűsödni, de hosszabb az út az egyszerűhöz, mint gondoltam.
Ha van kedved és időd, szívesen veszem, ha máskor is hozzászólsz a cuccaimhoz! Üdv. Hanna | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | [tulajdonos]: II. | 2013-11-11 14:44 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Misinszki Hanna
Arckép
anyám halála óta nem néztem tükörbe
makacsul takargattam önmagam elől
a vonásokat
melyek hűebben visszaadták őt az élőknek
mint a végítélet harsonái
eddig nem féltem az öregedéstől
azt gondoltam átmentem magam a ráncok közé
olyan gyengéden tartva fogaim között a szépséget
ahogy a macska cipeli kölykét ha veszélyt érez
de most már félek
elhordom-e majd ötven-hatvanévesen
megereszkedett elfolyó testtel
alázuhanó mellekkel szemhéjakkal
anyám harmincéves arcát
tegnap esett: mára pocsolyák gyűltek városszerte
esküt szegve mindben megnéztem magam
egy idegen nő bámult vissza rám
egy idegenné lett városban
idegenek örömével áruló arcán"
SZUBJEKTUM:
Misinszki Hanna verseiben oly szélesek a gesztusok, hogy az olvasó attól retteg, a szerző még le talál verni valamit, valahol a messzi 'Líriában'. Hála a magasságosnak, hogy nem pofont a 'Poéták Pecsétjének'. Ez a heves gesztikulálás azért furcsa, mert a feldarabolt Misinszki költemények, egy-egy tagja ízlésről tanúskodik. Ergo érdemes "hadonászni" egy versben. Még szép végtagokkal sem. Mert hogy fest az ilyesmi: " anyám halála óta nem néztem tükörbe / makacsul takargattam önmagam elől / a vonásokat // melyek hűebben visszaadták őt az élőknek / mint a végítélet harsonái" (Kettőzött vonallal jeleztem azt a pontot, ahol a jobbra lóduló kacsó bal fordulatot vesz.) Az én képzeletemben egy hétköznapi tevékenységei közepette, feleslegesen sokat gesztikuláló teremtés képe rajzolódik ki. A heves gesztusok mögött bátortalanságot érzek. Vegyük szemügyre az idézetet. A természetes első szakaszt, egy (végtelenül) oda nem illő második szakasz követi. De nem csak, hogy utánaoson a második szakasz az elsőnek, hanem agyon is csapja azt. Félreértés ne essék, más versben jól működne a második szakasz is, de itt, ebben nem. A szerző láthatóan makacsul törekszik arra, hogy természetes mozdulatait elrontsa, de legalábbis szembeállítsa saját mesterkéltségének manírjaival. Ez nem lenne baj, ha a manírok egyenletesen oszlanának el a szövegben, tehát minden szakaszban felismerhetőek lennének. De mert annyira keresetlenek a felütések, borzasztóan keresetté vállnak a lecsapások. Ez okozza a gesztikulálás érzetét. Íme: "eddig nem féltem az öregedéstől / azt gondoltam átmentem magam a ráncok közé // olyan gyengéden tartva fogaim között a szépséget / ahogy a macska cipeli kölykét ha veszélyt érez / (Kettőzött vonallal jeleztem azt a pontot, ahol a balra lóduló kacsó jobb fordulatot vesz.) Megint egy nagyon egyszerű, nagyon nemes közlésre következik, egy szép, de nem igazán nemes és főleg nem egyszerű kép. Ez a két szakasz, ahogy az előző esetben is teljességgel aránytalan, holott önmagában és más-más módon, mindkettő szép. Szedjük szét:
"anyám halála óta nem néztem tükörbe
makacsul takargattam önmagam elől
a vonásokat"
"eddig nem féltem az öregedéstől
azt gondoltam átmentem magam a ráncok közé"
de most már félek
"elhordom-e majd ötven-hatvanévesen
megereszkedett elfolyó testtel
alázuhanó mellekkel szemhéjakkal
anyám harmincéves arcát"
"melyek hűebben visszaadták őt az élőknek
mint a végítélet harsonái"
"olyan gyengéden tartva fogaim között a szépséget
ahogy a macska cipeli kölykét ha veszélyt érez"
"tegnap esett: mára pocsolyák gyűltek városszerte
esküt szegve mindben megnéztem magam
egy idegen nő bámult vissza rám
egy idegenné lett városban
idegenek örömével áruló arcán"
Figyeljük meg, hogy miképpen aránylik egymáshoz a két szakasz-típusból kreált csoport-vers. Az első csoportban csapott kávéskanállal adagolja költészetét a szerző. A második csoportban egy púpozott merőkanállal.Mintha nem is ugyanaz a költő követte volna el ezeket. Tudjuk be ezt a jelenséget technikai megoldásnak? Könyveljük el önkéntelen jelenségnek? Megtehetjük ezt is, azt is.Miért? Mert akármelyiket is választjuk magyarázatként, mindkettő elfogadhatatlan. Misinszki Hanna tehetsége magától értetődő, tulajdonképpen természetes; öntudatlan vagy választott szövegépítési logikája téves, tulajdonképpen természetellenes. És ne higgyük, hogy ami öntudatlan az szükségképpen természetes. Gondoljunk a gép mítoszára, vagy a gólem archetípusára.
(b.a.m.) | |
| 1. | [tulajdonos]: I. | 2013-11-08 02:39 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Bak Rita
Felfénylik
Fekszik
kocsányos tölgyesben.
Görcsös teste
lassan kioldódik.
Rügy.
Fején
glória.
Vércsekarom belemar.
Apró horzsolások
mellett
mély vérárkok.
Rügyezzetek tölgyek,
egyre pompásabban!
Elindul
a tisztás felé."
SZUBJEKTUM:
MI fénylik fel ebben a versben? Mi? Bak Rita műveinek, így ennek is fényt kölcsönözne a képi idill? Nem. Az idill inkább derengés, mint felfénylés. Emblematikusnak találom a címválasztást. Mintha a szerző a saját elevenére, költészetének pulzusára tapintott (kérdezett) volna rá, ezzel a címmel. Ez a pulzus azonban halvány érzet csupán. Inkább csak látvány, akár egy csuklón kiütköző alu kék, majd mély lila ér. Látható, de nem érzékelhető, mert nem átható. Az idillt ugyanis nem lehet objektivizálni. Márpedig ez a vers (is) erre törekszik. Az idillben mindig van valami mélységesen és javíthatatlanul személyes. Bak Rita költészetéből a személyesség száműzetett. Ennek ellenére nem a kellemetlenkedő, a nyers tárgyszerűség, és a rút (kiskacsa) empíria foglalta el a helyét, hanem gyakorlatilag a semmi. Ennek az is az oka, hogy az idillhez kell egy kis humor, egy kis empátia, hogy elviselhető legyen. Ezeknek a verseknek, sőt a szerzői koncepciónak, nem eleme a humor. Mindezzel együtt, e versek nem giccsek, és nem giccsesek, márpedig ez komoly teljesítmény. Inkább a költői akarat megvalósulásaként: szép de szerethetetlen TÁRGYAK. Idegenek, felejthetőek, hidegek, sőt ridegek. Evvel együtt Bak Rita vállalkozása az idill objektivizálására nagyszerű, bár szükségképpen kudarcra ítélt vállalkozás, szélmalom küzdelem, és a szerző egy tragikus hős. Meg kellene próbálni az idill elemek kurta közléseiből épített művi rendszerbe, mint egy szerkezetbe, csalogatni azt a bizonyos istent. Szép képek az idillről, de szerethetetlen versek; szinte kizárólag formai törekvések, működésképtelen (ha egyáltalán) allegóriák, melyek a szerző szubjektumának hiányában, nem érinthetik meg az olvasó szubjektumát. Bak Rita kiszabadította magát a verseiből, s messze jár tőlük. Ez keveseknek ugyan, de akár érték is lehet. Más a helyzet viszont a gondolattal, és a zeneiséggel. A gondolat egybevág a képekkel, ám osztozik azok összes hibájában. Zeneiség alig-alig. Ám van egy idegesítő és tárgyiasító nyelvi trükk ezekben, így ebben a szövegben is. Nevezetesen. Ha a lehető legrövidebb mondatokban közlöd az objektívnek szánt idill-képeket, akkor nincs szükséged nyelvtanra, "Fekszik kocsányos tölgyesben." Remélem mindenki fülét bántja a legalapvetőbb névelő hiány. Mert ja, ha lehet ne használjuk, de ha muszáj akkor ne restelljük. "Vércsekarom belemar." Ilyen egyszerűen nincs magyarul. Vagy ha valaki szerint van is, azért arra figyeljünk fel, hogy milyen hihetetlenül nyakatekert és művi az ilyen szerkezeti elem, annak ellenére, hogy csonkolt, rövidített. Természetellenes. Jó, mondhatjuk, hogy ezek nem hagyományos mondatok, hanem verselemek, és nyelvi egységként is csak imitálják a mondatot, valójában annál kisebb egységnek szánja a szerző. Ez azonban, csak erőltetettet "jófejség" lenne. Ráadásul önmagával is kibabrál a szerző, ha értelmetlen alapegységekből dolgozik, hiszen még legigényesebb munkája is szükségszerűen értelmetlenné válik ezáltal. A nyelv, és az annak segítségével megnevezhető (világ? fenomén?) is le sőt beszűkül ebben a versben, az idill-vizualitás objektívizálásának építőkockájává. Nem fénylik ebben a szövegben semmi. Dereng, és ezzel a derengéssel kellene az alkotónak megbékélnie.
(b.a.m.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
