NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-01-12 05:21 Összes olvasás: 66729| 601. | [tulajdonos]: Hogy el ne vesszen | 2026-01-01 20:24 | Nem búcsúztál el, és ez fáj.
Itt hagytál.
Hogy írással gyógyítsam magam.
Megnyitottam, nyitva hagytam lelkem kapuját.
S ez most régi-új munkát ad nekem.
Túl odaadó, túl készséges, túl rugalmas voltam-vagyok.
Nem kellene ennyire aláfeküdnöm dolgoknak.
Amik aztán önhibájukon kívül, átgurulnak rajtam.
Nincsenek határaim.
Elmegyek a külső falakig.
Koppanok.
S nem tanulok belőle.
Persze kishitű is vagyok.
Mert máris visszajöttél.
*
Földszintes ház a cifra palotához.
Úgy viszonylik egymáshoz, nem mondom meg mi.
Alig kaparásztunk egy kicsit, máris feltört a talajvíz.
Vegyük ezt a szigetelés próbájának.
Vagy erősítsük meg, vagy kaparásszunk máshol.
Az emberek sokszor összetévesztik a jámborságot, szelídséget, a jóságot a gyengeséggel.
Észrevették, nem véd senki.
Kockázat nélkül bánthatnak.
Nem tudnak maguknak parancsolni. Elmennek a külső határokig.
Nem rajzolják meg belső határaikat.
Most várhatok, a csillagok újra együtt állasáig.
| |
| 600. | [tulajdonos]: Pekán dió PÍ O | 2025-12-14 11:05 | Hajnali 3/4 4-et mutat az óra, sötét van odakint, s engem kidobott az ágy.
Az utolsó álmomat elcsíptem még, de csak a legvége maradt meg belőle.
Valakivel a bankautomata vájújából próbáltunk valamicskéhez hozzájutni.
De csak összehajtogatott A4-es papírra nyomtatott orvosi leletek jöttek ki belőle⁹, és fogalmunk sem volt melyik kié?
A nyári konyhában bekapcsoltam a rádiót. 4-kor 20 percivg tartó angolnyelvű híreket mondtak a Retro Radio-ban. Magyarul pedig 0 percig tartót. Leonardo Da Vinci és Cherchil nevére emlékszem belőle. Alíg akart vége lenni, s elbizonytalanodtam, hogy a Retro-t hallgatom-e? S nem vagxok-e angliában?
Most, a tegnapi kirándulásunkról szeretnék irni,
mielőtt elfelejtem az információk jelentős részét, amihez hozzájutottunk.
S noha egy részét hallottam már, sok belőle az ujdonság erejével hatott.
Pl. hogy a fási, volt Wenckheim Kastély tulajdonosa nem a Tondach cég, hanem a Tondach tulajdonosa. A gondnok mutatta, hogy milyen az orra szabása.
Potom pénzért jutott hozzá, de amit a felújításra költött, az nem volt semmi.
Megemlítette, hogy a bútorok, amik eredetiek, egy másik ugyanolyan orrszabásútól valók, akinek a birtokában van az összes dunántúli kastély. Nyilván az is potom pénzért jutott hozzájuk.
Megdöbbentem, hogy Kádár Jánosunk egy újabb hívére bukkantam, egy isten szeme előtti helyen, egy fiatal ember személyében, aki azt mondta nekem, nem jó helyre születtem, hogy cigány, vagy fűtésszerelő gyerekének kellett volna lenem, akkor most enyém lenne a másik vadászkastély, s én járnék ide vadászni.
És hogy egy vegetáriánus Hitler formátumú személy azt mondta, hogy enne az utosó cigány és zsidó húsából. S mi hálásak voltunk neki, hogy ott lehettünk, s megismerhettük a hely szellemét.
Azt is mondta, a Welkheim Gróf pont azon a helyen végzett magával, ahol épp akkor ültem, s a felesége a szemben lévő csigalépcsőn jött le azon a reggelen, amikor rátalált. Szerencsétlen sorsú házaspár voltak, genetikailag defektes gyermekük született, pedig nem állt fenn köztük közeli rokonság. A feleség olasz előkelőség volt, míg Welkhein osztrák. A férjet az asszony a közhiedelemmel ellentétben, nem a kastély melletti kiserdőben temette el, a fiuk sírja mellé, hanem titokban magával vitte Olaszországba.
Az a sírhely tehát üres.
A történetet lenyűgözve hallgattam, csak az döbbentett meg meg, mennyi gyűlölet forr még ma is a végeken.
2020.8.10
Friss
Pár napja hallottam egy hírt arról, hogy egy benzinkútnál, egy férfi, lelőtt egy ott dolgozó fiatalembert, mert az rászólt, tegye fel a maszkot, különben nem szolgálja ki.
Ezzel kapcsolatban, egy riportalany fröcsögött az vírus és miegymás tagadókra, hogy el kell hallgattatni őket, mert felhergelik, megbolondítják az embereket.
Rossz előérzetem támadt azzal kapcsolatban, hogy a hírt keményebb fellépésre használják majd, hogy elfojtsanak minden ellenállást.
Erre, olvasom a hírekben, hogy a TEK emberei, öten, kirángatták az autójából, földreteperték, megbilincselték, és bekaszírozták Posta Imrét, mint terrorista gyanús elemet, mert politikusok
megölésére bujtotta a híveit, publikusan. Utána-nézve értesültem a Pí Körről. Az ott elhangzottakról.
Érthetetlen, hogy is gondolhatta P. Imre azt, hogy nem fogják megállítani. Ha egyáltalán gondolt ilyet.
| |
| 599. | [tulajdonos]: Kontrollfüggő | 2025-12-14 08:34 | MP-ről mondta F.G., de rá is igaz
"Kontrollfüggő: olyan ember, aki mindent kontrollálni akar.
Mikromenedzseri szinten működik."
Mikor előre tud valamit, de nem szólhat, beszorong.
Pl. Egy budai iskola tornatermében, Ali Bohóccal, és Bohóciskolájával fellépve, rögtönzött kezdés után, Ali karikát mutatott a hüvelyk és a mutató ujjával elismerően, boldogan hátraszaladt a technikus mellé, aki épp akkor vette észre, hogy beakadt a magnószalag, és hamarosan nem indul a másik magnó. Ettől kezdve, a bekattanó szorongás miatt, figyelme rögzült, leragadt az eseményen, de legalábbis kettéhasadt, és önfeledt rögtönzésének sikere nem folytatódott. Csak a technikus, Imre, és ő tudta, mi az ami bekövetkezik.
Kár, mert Bárdi György, akit pályakezdő korában meghívott a szandaszőlösi klubba vendégként, most a közönség soraiban álldogált, több mint 80 évesen, az unokája kezét fogva.
U.i.: persze a problémát a technikus megoldotta, de a hatása őbenne máig megmaradt.
Ez is egy olyan emlék, amit nem tud elfelejteni.
Maradjon hát!
#kalandok színpadon, és a színpad körül
| |
| 598. | [tulajdonos]: Szép példa az allegóriára | 2025-12-07 21:30 | Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 10. szám
Charles Baudelaire: Az albatrosz
Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol,
Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára,
A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel,
Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!
A költő is ilyen, e légi princnek párja,
Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja
S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.
Ford.: Tóth Árpád
epa.oszk.hu | |
| 597. | [tulajdonos]: Milyen ízű | 2025-12-07 16:37 | A pszichológusok szerint, ha jól értem, minden gyermek elleni agresszió
áthuzalozza a gyemek agyát,
mindegy, hogy körmös, tenyeres, fenekes, félholtra verés,
vagy szexuális bántalmazás.
Körmösökben, tenyeresekben csak iskoláskoromig volt részem.
Később, verbálisan kaptam a magamét.
De soha nem értettem, nem is emlékeztem hogy miért.
Egyszer, azonban, már nagyobbacska voltam,
még anyukám javában keresett, mikor hazaértem az esküvői menet utáni bámészkodásból.
Többen voltunk kíváncsi gyerekek, gyorsan elszaladt az idő.
Apukám nagy indulatában nem talált szavakat, térdére fektetett és jól elfenekelt. Érdekes, hogy ezt, sem megalázónak, sem bántónak nem éreztem.
Fájdalomra nem emlékszem, és nem kísérte erőszakos narráció.
Mégis értettem, megértettem, hogy miért kaptam.
Most, a lányoméknál vagyok, az unokámra vigyázok, miközben ők dolgoznak, itthon. Nem tudom, hogy a honvágytól-e, de itt is folytatódnak a szenvedéshullámok,
amik kitöltötték az életem nagy részét.
Nem ujdonság ez nekem.
Szenvedés, valamennyi, mindig van.
Buddha és Feldmár* is ezt mondja.
Az utóbbi, azt is, hogy mindegyiknek más az íze, és választhatunk melyiket szeretnénk inkább.
Ez a szabadságunk.
Én a vanilia ízű szenvedést szeretem.
És ez, most hasonlít, és különbözik is az eddigiektől.
Keserűcsoki mellékíze van.
Ilyen sokáig még nem voltam távol a lakhelyemtől, az otthonomtól, a hazámtól. Eddig két hónap volt a leghosszabb idő, most a negyedikben járok.
Tegnap a lányommal beszélgettünk erről..
Ő a honvágy tizenhatodik évben jár.
MÉG MINDIG ÉRZI.
Hol erősebben, hol gyengébben.
Azt mondja, mindenki ezt mondja, akit ismer. Megkérdezem tőle: Milyen ízü?
Hátha nem néz bolondnak.
Hátha ezt is el lehet múlasztani kérdésekkel, mint a fejfájást.
| |
| 594. | [tulajdonos]: versfilm kapcsán | 2025-11-21 19:14 | Vezsenyi Ildikó interjú
https://www.youtube.com/@sunnysideart2134
- Mit jelent számodra az, hogy írsz?
Mindent. Épp ma fogalmaztam meg, hogy az ördöggel is cimborálnék az írás sikeréért. Aztán a sikert
odaadnám az isten szerelméért. És van még egy sor, de az nem jut eszembe… (nevet)
- És mit értesz az írás sikere alatt? Mikor sikerül egy írás?
Ha olyan visszajelzéseket kapok.
- Az olvasóktól vagy a kritikától? Kinek ír egyáltalán az ember?
Ezt még nem döntöttem el. (nevet) Hol ennek írok, hol annak.
- Mióta foglalkozol írással?
Már ifjúkoromban regényt írtam. Na jó, eljutottam pár sorig. Egyszer hetedikes koromban a suliban
eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. Annyira vártam már, hogy hazaérjek és leírjam, hogy semmi
másra nem is tudtam gondolni. Nem is figyeltem az órán. El is jutottam pár sorig, aztán valahogy
elment a hangulatom… (nevet). De rengeteg szépirodalmat olvastam mindig, szavalóversenyeken
indultam, prózamondó versenyeket nyertem. Aztán verseket írtam, titokban, a fióknak. Anyukám
pedig megtalálta.
- És mit szólt?
Összeült a családi kupaktanács, apukám, anyukám, én, kérdezték, hogy ez mi. Miért akarnék én író
lenni, hiszen Petőfi már van. Halálra rémültek, hogy éhen fogok halni. Bosszúból elmentem
népművelőnek.
- És akkor innentől nem volt megállás?
Ó, dehogynem. Jött egy nagyon hosszú idő, amikor nem volt türelmem írni, nem is volt
mondanivalóm. A pénzügyi szakmában kezdtem dolgozni, jól kerestem, nem is foglalkoztam írással,
csak a munkának éltem. Ebből az mentett meg, le kellett költöznöm anyukámhoz vidékre, mert nem
lehetett egyedül. Otthagytam az ügyfélkörömet. Aztán amikor anyukám meghalt, éreztem, tudtam,
hogy nekem ott kell maradni. Apukám méhész volt, a halála után anyukám folytatta, de hát kellettek
segítségek. És volt egy fiatalember, aki ment segíteni, beleszeretett a méhészetbe, megtetszett neki a
gazdaság, jött hozzám, hogy méhcsaládot akar venni. Így kezdődött… (nevet).
- Tehát azért vetted fel az írás fonalát, mert szerelmes lettél?
Igen, az én történeteimben minden a szerelemmel kezdődik. Illetve valójában azért, mert
elképzeltem, hogy szakít velem. Átéltem egy olyan veszteségélményt, ami nem is letaglózott, hanem
inkább a jelenbe hozott. Egy réges-régi szerelem, váratlan szakítás miatt bezárt energiák mind
felszabadultak bennem. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha, nem adnám fel olyan könnyen, így
megkérdeztem a fiatalembert, hogy ha megtenném a történetem másik szereplőjévé, akkor az
érdekelné-e?
Tásszerzői jogdíjjal kecsegtettem, a párjával is megbeszéltem, mi a tervem, hogy egy jó könyvet írok.
Azt mondta, talán. Mondom, akkor ezzel indítok, mert ebből sejteni, nem akkora a baj…nem igazi
szakítás az, ami a történetemet elindítja. (nevet).
- Értem. Azért kezdtél újra írni, hogy tudasd vele az érzéseidet
Igen. Hogy kikúráljak magamból, egy régi traumát. Igazából miután engedélyt adott, egy hétig
nem is írtam semmit. Úgy látszik, ha szabad írni, akkor az ember nem tud. (nevet) Jó, de aztán
mégis elkezdtem. Túl hosszúakat írtam, amiket ő se olvasni, se érteni nem akart. De igen,
kifejezetten neki kezdtem írni, vele akartam kommunikálni, az volt a célom, hogy megértessem
magam. Mindig is nehezen érthetőnek tartottam az önkifejezésemet. Ezért is volt az ő
közreműködésére szükség.
- És azóta?
Ez az írásmánia nálam két évig tartott, és ez alatt a két év alatt nekem annyi energiám volt. Minden
sejtemet átjárta. Nem tudtam, hogy mi ez, de nagyon jó volt. Aztán vissza kellett jönnöm, három
helyen dolgoztam hatvan évesen. Az írás viszont már megmaradt. Elkezdtem online felületeken
publikálni, aztán utánajártam, hol lehet ezt tanulni.
- Mit lehet tudni a Frustrato című versedről?
Magyar Éva költőnek volt egy hasonló olaszos, vagy idegen szavas verscíme, ami nekem nagyon
megtetszett. Most persze nem jut eszembe… (nevet) (Magyar Éva: Doloroso – a szerk.) Azt hiszem,
habár nem szokott ilyen történni, először a cím volt meg, aztán a vers egyszerűen kibuggyant
belőlem. Ez úgy, ahogy van, megtörtént velem, amikor anyukám halálhírét megkaptam. Van egy
másik versem, ami ennek tulajdonképpen a párja. Abban mintha a színes film átváltana fekete-
fehérré, tompává, mattá válik minden, egy fuvallat hatására, amit a halálhír előtt éreztem. Az meg is
jelent egy Kodolányis antológiában. A frustratot viszont a cím ihlette meg, jóval később. Nem volt egy
gyors vers… Úgy látszik, előbb más dolgoknak kellett előjönnie, hogy ez megszülethessen. | |
| 593. | [tulajdonos]: krtk vagy, iia | 2025-11-21 18:36 | Emlékeszetető bármilyen kritikához:
".. az éremnek két oldala van. Az egyiken adják a kritikát, a másikon pedig fogadják. Aki képes megfelelő módon értékelni a bírálatot, azt érzelmileg nem érinti meg, ám a hasznos tartalmi részt képes felhasználni. Ha nincs, akkor egyszerűen megköszöni az észrevételt."
Szűcs Tibi, NLP | |
| 592. | [tulajdonos]: + még valami | 2025-11-18 22:01 | Vajon mekkora erőfeszítésbe tellett Istennek a világ teremtése?
S vajon ez az erőfeszítés ma is tart?
S mi volt vele a célja?
Ha volt egyáltalán.
Ha Isten tenyerén élünk,
vajon nem most zárja-e ökölbe?
Dekadens gondolat ez is?
Mint az, hogy A.B. talált valakit?
Nekem az.
Neki, gondolja, nem.
De az lesz.
Ha azt veszem alapul,
hogy nem vele,
vagy velem volt a baj,
hanem köztünk,
akkor most nincs baj,
mert semmi nincs,
köztünk.
Ez azt is jelenti egyben;
nincs terünk sem.
Beszűkült mindkettőnk tere.
Egymás fele.
Semmivé.
Mert fájdalmassá vált,
minden kommunikáció.
S lehet ez így marad örökre,
ami valljuk be,
elég hossz idő.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
