Jobbnál jobb befejezések születtek, - sőt újabb fordítás is - Mary Elizabeth Frye verséhez. Nekem évek óta ez az interneten sok helyen fellelhető fordítás áll a szívemhez közel:
Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj sírva síromig
Ne jöjj el sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén, Ott vagyok a reggeli csendben, A könnyed napi sietségben, Fejed fölött körző madár, Csillagfény sötét éjszakán, Nyíló virág szirma vagyok, Néma csendben nálad lakok A daloló madár vagyok, S minden neked kedves dolog… Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál.
/Ismeretlen szerző fordítása/ *
Mary Elizabeth Frye: Do not stand at my grave and weep,
Do not stand at my grave and weep I am not there, I do not sleep. I am a thousand winds that blow, I am the softly falling snow. I am the gentle showers of rain, I am the fields of ripening grain. I am in the morning hush, I am in the graceful rush, Of beautiful birds in circling flight. I am the starshine of the night. I am in the flowers that bloom, I am in a quiet room. I am in the birds that sing, I am in each lovely thing. Do not stand at my grave and cry, I am not there -- I do not die.
kihalt néma táj kiszáradt tenger mindenütt homokot kavar a szél a forróság rögöket morzsol ölelkező sziklákra omlik az ég alatta egy hontalan keresi a reményt bejárta már érte a föld sok szegletét de hiábavaló volt minden lépte révbe eddig sehol sem ért
sors-koptatta idővel a vállán testét gyilkos hőség hajtja fejében egyre kattog ne állj meg menj tovább feladni ne akarjad
hangokat hall csak menj menj ennyi nem elég s húzza tovább élete összes semmijét
* hangokat hall csak menj menj több kell ez nem elég s kínnal keresi tovább az elveszett reményt
* de víz nélkül hová tartasz merre mégy te szegény a kanyonban nem vár hűs csepp csak két száraz öreg fa eseng esőért az ég felé
de víz nélkül hová tartasz merre mégy te szegény a kanyonban nem vár egy hűs csepp s a két száraz öreg fa is hiába fordul esőért az ég felé
* torka kiszárad panasza csontjába ég homokba markol keze térde megroggyan az út véget ért
de mire a kanyon ébred az enyhe szél mégis arcára teríti lepelnek a haldokló reményt Fotó: Brano Zene: Brendan Perry
a konyha hideg a hó szinte bársony két öregre ma így nyit karácsony
tűnődve ülnek kint összegyűlnek madáretetőben a cinegék hangjukat éhen alig hallatják az óra itt már előre nem jár kilincs sem mozdul nincs út a szívhez az angyalok is elmenekültek a konyha hideg a hó sem bársony két kis öreg már mint alabástrom
plakáton fénykép eltűnt segítsél e megkopott két szó csüng minden fán
Már megint porszívózok - dohogtam magamban - ahelyett, hogy elnyúlnék a tévé előtt, vagy kint bóklásznék az illatozó hársfák alatt, vagy éppen egy jó könyvvel ütném agyon az időt! Na, de én már legalább huszonöt éve mindennap ezt csinálom. Ha esett, ha fújt, ha dolgozni mentem, ha beteg voltam mindennapos dolog volt a tollpihék, szőrcsomók felporszívózása. S nem változott ez azóta sem. Nálunk ugyanis ősidők óta voltak papagájok, kutyák, cicák. Na nem mind egyszerre! Mentettünk már meg parkban "felejtett" törött páncélú mocsári teknőst, amit azután az állatkertnek adtunk "utógondozásra". Találtunk már késő este egy belvárosi pinceablakban jól fejlett sünikét is. Őt másnap egy nyugalmas erdőszélen engedtük útjára. De volt időszak, hogy nyári szabadságra, a hétvégi házba két kutyával, egy pár hullámos papagájjal, azok hat fiókájával költöztünk ki. A taxis arcát - aki szállított bennünket - látni kellett volna! Azóta is hálával gondolok rá, hogy vállalta a fuvart...
A papagájok a kisebbik fiam "szerzeményei" voltak. Még csak két éves volt, amikor - teljesen cél nélkül, s gyanútlanul - kimentünk a Mihály-napi vásárra. Őkelme ott választott ki - vagy inkább sírt ki - egy sárga, hullámos papagájt "magának". S, ahogy sejtettem, nem tettünk meg öt lépést sem, fordulhattunk vissza Zsuzsi papagáj párjáért. Elvégre - kicsi fiam szerint -" nagyon boldogtalan lenne Zsuzsika egyedül". S a nyomaték kedvéért "bizonytalan ideig is elhúzódhat" hisztit vágott le. S micsoda ember az, aki hagyja szegény kis fiacskáját szenvedni? S micsoda ember az aki hagyná, hogy eleméssze magát ez a kis pihés teremtény? Mi bizony nem ilyen emberek vagyunk! Amúgy is, ahol egy madárka pelyhez, tollaz, kajabál reggelente a kalitkában ott már a másik fel se tűnik... Ez persze mindaddig igaz lehet, amíg annyira egymásba nem szerelmesednek, hogy évente kétszer is hat-nyolc fiókával nem növelik családunk eltartásra szoruló tagjainak létszámát! Az viszont már komoly kihívás neurológiai szempontból! Az, hogy eteted őket, takarítasz utánuk a legkisebb gond. Az, amikor a kikelt, életben maradt hat- hét kopasz kis fióka egész álló nap, s ráadásul még éjszaka is egyfolytában kajáért csipog, na az a kihívás! Mit csipog, rikácsol, s emellett a családnak másnap reggel iskolába, munkába kell menni..! De a feketeleves csak ezután következik : a fióka totyogó tanóra, ami a nap huszonnégy órájára értendő. Ennek a lényege, hogy ezek a kis imitt-amott pihés kis furcsaságok a keltető rúdjára felkapaszkodnak, majd lepottyannak . Kapaszkodás, pottyanás. Kapaszkodás, sipítozás, pottyanás. Egész nap, napokon át. Ezután következik a röpbölcsi. Hasonló kivitelezéssel és sikerrel, de sokkal nagyobb öntudattal, elszántsággal. Ekkor már, ha az ülőfára nem tudtak visszarepülni, kapaszkodni addig rikácsoltak míg fel nem raktam őket. S ahogy az ülőfán voltak egy perc sem telt el már újabb röpp-próbába kezdtek ! S ez eltartott pár napig! Ha belegondolok a fiaimhoz csecsemőkorukban sem kellett ennyiszer felkelnem. Pedig ők sem voltak éppen mormoták...
Még javában élveztük a szerelmes Zsuzsika, és Gyurika tollas, csivitelős hétköznapjait - a gyönyörű gyerekeiket mind elajándékoztuk - amikor újabb családtaggal gyarapodtunk. Úgy május vége lehetett, harmadikos Peti fiam lent biciklizett a kis barátaival. Én nyugodtan tettem-vettem a lakásban, hiszen mindig meg lehetett bízni benne. Elmondta hova, kivel megy, mikor jön, ec. ( Azért persze mindig, s mindenért izgultam , s izgulok érte, s a tesójáért. Ez már csak így van "anyáéknál".) Nos, minden ment a maga útján, amikor csörrent a zárban a kulcs, s én szokás szerint pattantam az előszobába fogadni a kicsi fiamat.
A látvány mellbevágó volt. Elől egy bicikli, valahol annak közepe táján egy szőkeség, s a szőkeség bokája magasságában négy görbe láb, s kicsit feljebb vidám, barna szempár. -Úristen! Csak nem kutya?! Nem megmondtam, hogy lakásba nem való kutya! Nem meséltem elégszer, hogy milyen fájdalmas volt amikor Mazsi kutyánk meghalt.! Nem akarom, hogy átéljétek azt az érzést Ti is! -De anyu! Én nem akartam, hogy feljöjjön! Csak bicikliztem, s egyszer csak utánam szaladt. A lépcsőházba is magától jött! Csak a liftbe kellett betenni... Erre már nem lehetett mit válaszolni. Hiszen csak a liftbe kellett betenni.. Világos, hogy a kutyus mindent szabad akaratából cselekedett. Így azután természetes volt, hogy a kutya döntését nem bíráljuk fölül.. Peti fiam Csöpi névre keresztelte újdonsült keverék, de tacskó kutyáját. Mondanom se kell, hogy Csöpike lett a család kedvence. Imádni való házőrző, társ, játszótárs volt a tacskókra jellemző fifikával, "rosszasággal", kimondhatatlan nagy szeretetével, ragaszkodásával!
Addig se volt, onnantól kezdve pláne nem volt unalmas, egyhangú az élet! Egészségünk megóvásában is tevőlegesen részt vállalt Csöpike. A mindennapi három- négyszeri sétáltatásból ugyanis mindenkinek kijutott. A séta pedig csak jót tesz testünknek, szellemünknek.. Egy ilyen délutáni sétáltatás idejét, - amikor éppen Peti fiam volt soros - gondoltam hasznosan töltöm ki. Aznap - éppen szombat délután volt - még a hétvégi "főzőcske,de okosan" műsor gyakorlásán túl semmire nem volt időm.
Így amikor kisfiam bejelentette, hogy két kis barátjával megsétáltatják Csöpikét, én önző módon egyből a porszívózásra gondoltam. Nem is baj, ha nincs itthon Csöpi, legalább az utolsó kutyaszőrt, s papagájtollat is feltakaríthatom. Ez persze tudtam, hogy hiú ábránd, na de megér egy próbát.
Gyanútlanul, s jókedvűen kezdtem a porszívózáshoz. Ahogy körbejártam az étkező asztalt, kicsit megszédültem. - Ez nem lehet igaz ! De akkor hol a póráz? Odarohantam a kilencedik emeleti lakásunk ablakához, s lenéztem. S mit láttam?! A szombat délutáni sétálós, biciklizős emberek között három jókedvűen dumcsizó kis srác tartott a játszótér felé. A középső kisfiú úgy magyarázott, hogy közben a kezében lévő pórázt is körbe-körbe lengette..
-Peti!- kiáltok le az ablakból. - A kutya itthon maradt! A három gyerek fel, a járókelők pedig a gyerekekre néztek. Én nem hallottam, csak láttam, hogy a járókelők, s a haverok Petivel együtt majd felbuktak a nevetéstől. Mit mondjak? Én is.
Azóta is, ha kutyát megyünk sétáltatni gyakran eszünkbe jut, hogy vigyük a kutyát is vagy elég csak a póráz..? *
Csöpi kutya a tacskókeverék...ravasz volt mint egy róka, és bátor, mint egy farkas. A másik kutyus: Alízka....szelíd, kedves játékos..talán csak álmában érezte magát olyannak, mint egy tigris.. Mindegyikőjük talált kutya volt.
itt halhatatlan nem leszek csak hallhatatlan kis neszek pár tüsszentés pár krákogás vagy néha egy kis szipogás de semmi más se tűz se víz itt valamit se visz a víz ha tatra döglött sirály hull vigyoroghatsz kajánul lelke múlt s ami maradt azt felzabálják a halak de amíg szárnyam nem törött körözgetek víz fölött hisz dokkolni nem lenne jó míg sárt dagaszt a szárnyas ló
2015.
az unalom dala
ahogy számoltam tíz naponta berobog helyrerak s már a nyoma bottal sem üthető de jön még kettő és kénytelen kelletlen vagy mert így kő ráfúj a hajókra s máris távol a fehér vitorla máshol lángol mi meg csak állunk a csendes éjben lehet az nappal is még sem érzed a banán hogyha sok vagy épp hiány megunja az ember és továbbáll
csodavárás közben pálcát tört a mágus a trükk egyszerű csalás volt nem kellett hozzá ész csupán hit s lehengerlő pátosz
a kés éle akár a penge mégsem az vág csontig elevenbe
ilyenek a szappanbuborékokban vajúdó álmok nem borítják lángba csak áltatják az egész világot
*
már csend türemkedik a zaj mellkasán robbanásig feszül de születése végül is újabb hangorkán torkán akadt megalkuvás
*
a légnyomás míg röpít egyre feljebb felvillan visszafelé végül nem lesz lejjebb levegőt venni is felejtek de elhiszem a gravitáció rám már nem hat így lebegek rég letűnt álmaimban
Az előbbiekből következik, hogy - mivel megfogadtam/elfogadva/fog adva/ a szerkik véleményét -, a következő változat már maradós lett. :))
Bakkné Szentesi Csilla toporgó ()
már kétkedem hogy úgy jó ahogy lenne de az sem jobb ha úgy van ahogy van a volt is hamis bárki bármit tenne a jövő sem lesz a mának vigasz így nem tudom hogy mettől meddig mérjem hogy úgy tűnjön az egész nem hazug mert amit látok más mint amit nézek és a hang is torzít mire hozzám jut
már kétkedem hogy tovább lehet írni a sor eleje még semmit sem mond a mondat végén értelmetlen sírni ha á után más nem jutott csak pont így hallgatok hisz nincs amit megosszak a csend beszélne ha nem lenne zaj a zaj mögött a csendet még nem érted de ha kitisztul már késő lesz a jajj
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
