Tamás Ferenc
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
23.
| 2011.04.04 15:45 | Gál János -- re: meo | Hajléktalan
|
Válasz erre
Előzmény | A "nem költészet-közelit" olyan értelemben bátorkodtam magamra venni, hogy nem tanultam költészetet, irodalmat. (stilisztikát, verstant, esztétikát, meg a jó ég tudja még mit) A költészethez befogadói szinten állok közel.
Természetesen kilométerekről érződik még az én műkedvelő orromnak is az izzadságszag, de ennek a versnek jól áll. Pusztán személyes kíváncsiság miatt érdekelne, hogy mennyire szándékosan erőltetett a szótagszám a sorokban, illetve mennyire tudatos a hexameterekre hajazó ritmus szerkezet. Hol van költői szándéktól vezérelten megsiklatva a ritmus, hol nem. Persze ez a műélvezet szempontjából abszolút közömbös. ("Gondolta a fene!") Ami engem zavar, a modern (műanyag, sitt, tévé) és az archaizáló (leskelek, jó takaró) kifejezések csuszpájza. Épp elég önmagában a (kvázi időmértékes) ritmus-szerkezet utalása a régebbi korok erkölcsi ideáljára, nem kéne túl archaizálni a szöveget. A pirkadtán -pirkad tán nyelvi leleményt díjazom. Belesímul a tartalomba. Az "oly távol -oly közel" közhely pont ilyen: Oly távoli és oly közeli... Nem lennének elvonási tüneteim, ha nélkülöznöm kéne.
Az utolsó előtti sor határozottan tetszik, de a központozás útját állja a szabadabb társításoknak. A versritmus elemei: láb, szótag, betü, hang !!!!! És itt jönne a befogadó szabadsága: egyenlőségjel? crescendo? decrescendo? Kérdés, felkiáltás? Legyintés? Gyermeki felismerés? Netán ebben a sorrenben a folytatás: Zörejek, recsegés, kaparászás. ??? Bízzuk az olvasó/hallgatóra!
Szerintem kimondottan őstehetséggel állunk szemben, akire rossz hatással van az önképzés:-) (Csak vicc akart lenni.)
Részemről a gratula. Élmény volt olvasni a szerkik megjegyzését is. | 22.
| 2011.01.25 13:21 | tamás Ferenc -- A látvány és a szavak
|
| Válasz erre | kedves Mátyás,
köszönöm a válaszát. Nemigen tudok ehhez hozzátenni semmit. Legfeljebb ennyit: nagyon megtisztel azzal, hogy ilyen alaposan leírja, amit gondol; igazán. És ezt köszönöm. Nagyon jó az ilyen igazi diskurzus.
Én nem így látom a versemet, és ez nem evidensen következik a szerzői pozícióból; többnyire erősen megélem azt a másik nézőpontot, ahonnan valami másként látszik, mint ahogy én látom, és van hajlamom és hajlandóságom elfogadni, ha pedig írásról van szó, átírni, javítani. Most nincs ilyen élményem, ezért csak tiszteletben tartani és sajnálattal tudomásul venni tudom, hogy másként, máshogy hat Önre a szövegem, mint szeretném, remélem. Legfeljebb abban reménykedhetem, hogy érik, változik Önben a szöveg. De persze az is lehet, hogy nincs benne több, és tényleg alatta marad a saját vállalásának. Mert abban egyetértünk, hogy szemtelenül magasra tettem magamnak a lécet. De hát jött, megszólalt bennem ez a szöveg; nem a "formai fogásokhoz igazított mondandó" jellemzi, legalábbis a létrejötte felől nézve. De ez persze mindegy, anekdót.
Megtisztelő figyelmét érzékelve lehet, hogy valamikor fölteszek egy másik, hasonló témájú és közvetlenebb élményből született szöveget.
Izgatottan várom, hogy Hajléktalan c. opuszom hol végzi.
Kösz, üdv.! | 21.
| 2011.01.25 04:21 | Korányi Mátyás - szerki -- re: meo | A látvány és a szavak
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Ferenc!
Végül is az Ön kommentjéből világosodott meg bennem, hogy mi nem stimmel számomra a versével kapcsolatban. Pontos jellemzést írt a szövegéről, ez a leginkább eltalált mondat(rész) szerintem: "a semmibe le-lemerülő és onnan föl-fölbukkanó tudat, a megsemmisülés, a határpont-élmény" a verse lényege, "gerince". Nem tudtam ezt így megfogalmazni magamban a vers olvasása után, ez lehet az én hibám (értelmezési hiányosságok) vagy a szövegé (nincs jól megírva). Most is, ahogy újra átolvasom, nem jön át számomra egyértelműen ez a sík vagy réteg, inkább a formai fogásokhoz igazított mondandóként érzem az Ön magyarázatát, pedig sejtem, hogy nem így van, hanem éppen fordítva, a formát igazította ehhez a tartalomhoz, illetve közlési szándékhoz. És itt jön a mondandóm lényege: nagyon nehéz, nehezen ábrázolható téma ez, rendkívüli felkészültséget, nagy koncentrációt és érzékeny szellemet igényel egy ilyen munka megírása, hogy sikerült alkotásként manifesztálódjon. És úgy gondolom, hogy tapasztalatot is igényel, valós élményt, átéltséget, nem vagyok benne biztos, hogy földi halandó más ember élet-halál, létezés-nemlétezés határélményét át tudja autentikusan venni és ábrázolni azt úgy, hogy végső soron érvényes szöveg kerekedjen belőle. De persze erről (is) szól a költészet (és az írás egyáltalán), hogy olyasmiről is tudunk írni, ami személy szerint velünk nem történt meg. Ezzel együtt szerintem ebben a versben ez nem sikerült maradéktalanul, azaz nem sikerült teljesítenie önmaga vállalását. Persze a szerző - jelen esetben, - Balassával kapcsolatos személyes "élményei" valóságosabbá, átélhetőbbé tehetik önmaga számára ezt a verset, de külsősként, laikusként, azaz olvasóként úgy kell belelátnom az Ön magyarázatát a taglalt szövegbe, azaz közel sem adja magát olyan súllyal és jelentőséggel, mélységgel és átéléssel, mint amekkorát megkövetelne a témaválasztás. Így, végső soron, önmaga keretein belül múlik nálam ez a vers, nem a többi, dokkon lévő szöveg viszonylatában. Nem rossz vers ez, de sztem nem éri el az Ön által is említett "metafizikai aura" azon regisztereit, amit ábrázolni óhajtott. Remélem ebben a kommentben már sikerült kimerítő és kielégítő választ adnom a múlanDokkosítás okaként. Várom válaszát. Üdv! | 20.
| 2011.01.25 02:14 | Tamás Ferenc -- re: meo | A látvány és a szavak
|
Válasz erre
Előzmény | Sajnálom, hogy kirostáltatott itt, nálatok.
Egy súlyosan beteg (haldokló) ember elképzelt tudatát, a beúszó és elúszó emlékképeket, szótörmelékeket ábrázolja, ezért a bizonytalanság, ködösség. De, gondolom, ez átjött, nem nekem kell elmagyarázni. S nyilván mégsem jött át eléggé, hiszen nem ütött.
Nem, nem hiszem, hogy ez a szöveg filozofálna; nincs itt semmiféle, se valódi, se "(mű)köde" a filozofálásnak. Épp csak a téma - a semmibe le-lemerülő és onnan föl-fölbukkanó tudat, a megsemmisülés, a határpont-élmény - olyan, amin töprengeni, ha tetszik, filozofálni szokott az emberi lény, s ennyiben ennek a versnek is köze van "filozofáláshoz". Annak a ködös, körvonaltalan, bizonytalan fajtájához. De, ismétlem, maga a szöveg sehol sem filozofál. Talán metafizikai auráról beszélhetni leginkább.
Ellentmondást észlelek a bírálat e két pontja között: "valahogy a szavak nem tudják megfogni, megragadni a látványt" és "Az első szakasz (...) túl plasztikus is".
A vershez nem kell Balassában otthon lenni, épp csak az ő szenvedése a téma. De hát az ábrázolt állapot sokaké, s bármelyikünké lehet. Vannak persze balassás motívumok, de ezeket sem kell ismerni vagy felismerni a szövegemhez, nem kell "beavatottnak" lenni. (Egyébként - elárulom - ilyen az egyik Balassa-kötetre utaló verscím, az Ottlikra is utaló "Buda" vagy a zenei szakíró apát célzó zongora és írógép.)
Sajnálatos, ha az ajánlás zavaróan hat.
Üdv.! TF | | A fenti posztra érkezett válaszok: Korányi Mátyás - szerki | 19. 18.
| 2011.01.05 13:29 | Mülléder Mari - szerki -- meo | Hajléktalan
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc,
két jelzőt letakarva (roskadozó, vak) bennem működik ez a szöveg. A "Vagy a varjak sírnak" mondat egy feltételes módú igeragot, ha ezt nem, akkor egy viszonyító szót (Vagy ahogy a varjak sírnak) szívesen elviselne. Szerintem.
Esetleg direktebb is lehetne: Pedig csak a varjak sírnak.
A jelenlegi formában kissé zavaróan hat, viszont (és ebben igaza van C. Sándorovics szerkitársamnak)a nélküle megoldás gyöngítene a zárlaton. | 17.
| 2011.01.04 23:04 | Tesch Gábor Ferenc - szerki -- meo | Hajléktalan
|
| Válasz erre | Hosszabb vagy túlbeszéltebb a kelleténél. Szinonima a telep-magányra, de azt tényleg érezni a szövegen, hogy sok munka volt vele, megkonstruált aura veszi körül. Ettől még hiteles, persze. Nem rossz ez, szerintem. Nálam marad. | 16. 15.
| 2010.12.22 18:08 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | A látvány és a szavak
|
| Válasz erre | Elhibázottnak érzem ezt a verset. A líra elvész a filozofálás (mű)ködében, a filozófia pedig a líra ásta verembe esik, de hogy hogyan eshet a köd a verembe? Na, valahogy így csavarodik ki önmagából a szöveg is, nem elég mély, nem elég konkrét, valahogy a szavak nem tudják megfogni, megragadni a látványt, nem mintha ez lenne a fő cél, de ha már leír valamit az ember, az ábrázoljon valamit, vagy ne ábrázoljon semmit, mert a kettő között csak a "féligkész" érzete marad az olvasóban. A 3. szakasz nagyon jó, erős és tömör. Az első szakasz meglehetősen pátoszos, számomra túl plasztikus is, nem kiérlelt. A második szakaszt nem igazán tudom elhelyezni: honnan, merre, minek? A 4. szakasz cseles és ügyes, de szintén nincsenek viszonyítási, kapcsolódási pontok számomra a szöveg többi részével. Összességében nem tudok mit kezdeni ezzel a verssel, és nem kritikusként, hanem olvasóként. Lehet, hogy Balassa Péter személye a kulcs? Nem vagyok túlságosan "otthon" Balassa Péterileg. Mindenesetre, ha igen, az ő személye, élete, munkássága ismeretében válik értelmezhetővé a szöveg, akkor ezt tartom elhibázottnak. Az ajánlással bíró verseknél fontos, hogy egy "laikus", nem beavatott személy számára is tanulságként, ismeretként funkcionáljon az alkotás, éppen ez lenne a lényege, hogy ismeretlenül is ismerőssé váljon az ajánlás alanya, jelen esetben B.P.. Szerintem ez itt nem történt meg. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Tamás Ferenc | 14. 13.
| 2010.12.18 17:25 | Kovácske T. János - szerki -- meo | Otthonos víz
|
| Válasz erre | a vége összeáll bennem és a téma is ott van a szeren, csak az eleje-közepe ne volna annyira száraz, azt hiszem húzni lehetne még belőle, vagy feldobni pár poénnal, szóval még egy marék mazsola elkellne ebbe a kuglófba. kuglóf azért, ha a tésztája nagyrészt száraz is. | 12. 11. 10.
| 2010.12.18 17:14 | Kovácske T. János - szerki -- meo | A látvány és a szavak
|
| Válasz erre | nehéz egy drámai beszámolót megkritizálni, mert emberileg: hát hogyne, nagyon is, nem emberileg viszont: nekem nincs vers-érzésem ezt olvasva, vagy inkább közben még igen, de a a végére érve már nem. tehát nem vers, azt hiszem. | 9. 8. 7.
| 2010.12.18 16:46 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | Mozdulat
|
| Válasz erre | Majdnem olyan vicces, mint amilyen rossz. Majdnem olyan jó, mint amennyire semmilyen. Majdnem olyan szánalmas, mint amennyire kiváló. Majdnem annyira túlzás, mint amennyire el sem kezdődik. Marad. | 6.
| 2010.11.22 20:43 | Standovár Ágota - szerki -- meo | Az árulást hát
|
| Válasz erre | Aszongya, Ferenc? :)
Akkor gyüng most egy igazi Bertók replikaként.
Bertók László
Ezt a mindenki sejti, hogy
Ezt a befejezem napot.
Egy pont ide. Két szó oda.
Mintha madzagon tartana,
de most vele mozoghatok.
Ezt a kutyák meg farkasok.
És nem lehet tudni, hova.
Most minden kezdettől megy a.
S nem számít, hogy benne vagyok.
Ezt a mindenki sejti, hogy.
S mintha csak torka meg foga.
Most én fogom, nem a ciha.
Ki-be cipelem, tollazok.
Ezt a mégis sok, ami sok.
Ezt is magam. Most vagy soha. | 5.
| 2010.11.22 13:15 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | Hajléktalan
|
| Válasz erre | Azt hiszem, birkózott ezzel eleget a szerző, tartalmát tekintve, és formailag is, bennem jól eső fáradtság lett, már a küzdelmet nézve, figyelve is. Kíváncsi vagyok, hogy egy nem költészet-közeli olvasónak mit ad ez a vers, érthető, átélhető-e számára is a heroikus küzdelem a mindennapok elemeivel. Szavakból, betűkből áll a város, régóta tudjuk, és a költők tenyerébe köpnek az élethasonlat burzsujai. Viharos, nyújtott kínok, avagy fedél nélkül a fedélzeten. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Gál János | 4. 3. 2. 1.
| 2010.11.21 08:32 | Mülléder Mari - szerki -- meo | Mozdulat
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc,
kekec leszek, okból ugyan nem sokat tudnék felsorolni erre, de egy próbát tennék azért. Pilinszkys drámai mementó. A "tétova mozdulat." sornál nálam megtörik az ív, előtte kissé zavaróan hat a mekegés (legyet legyint az ember el), de összességében mégis elvisz (marasztal) a szöveg lélektani (rám)hatása. | 0 |
|
