Lázár Dávid
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
13. 12.
| 2013.07.23 14:41 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Csendület
|
| Válasz erre | Alkonypír dereng arcomon.
Ásítva kortyolok belőle.
Tenyérbe ömlő tollait
Szikkadt reménnyel morzsolom el...
Dávid, remélem nem fog megsértődni. Átszaladok a versén úgy, ahogy az első olvasat „,megmoccantott”. Itt van az „alkonypír”, ami manapság már a legszendébb lírából is száműzve lett, ami ráadásul dereng is az arcomon, nem látom ugyan (tükör nincs említve), csak érezhetem, tehát jókora adag lehet, amiből a még álomittas ásítás jó nagyot tud kortyolni, akkorát, hogy a tollai (sicc!) tenyérbe ömlenek, amiket nem akármilyen, hanem szikkadt reménnyel morzsolok el ( fene az ilyen alkonypírba, mondom én, ha máris szikkadt reményekkel traktál), és szakasz befejezésként a sokat sejtetni akaró hármas pont (hogy ugyan még folytatná a Szerző, mert ezt valóban lehetne így a végestelen végtelenségig, míg észbe nem kap, de ha ő nem is, az olvasója biztosan: hogy minek)
Sóbálványként dermed fölém a serdülő idő.
Madárlátta lelkem csodájára jár.
Én emberkosztümben ébredek és fekszem,
És többnek is, mint teljesen elegendőnek születtem...
És imhol az újabb örökzöld, a „serdülő idő”, ami egyből sóbálvánnyá kristályosodik, meg sem várva, hogy felnőjön, bűnözzön kicsit (kicsi időt kellene azért adni ennek a serdülő időnek, mielőtt sóbálvánnyá változtatja), nem beszélve arról, hogy a bibliai sóbálvány, ha ráasszociálunk első kézből (és mire másra), ritkán (szinte soha, kivéve ezt a verset) jár madárlátta lelkek csodájára, többnyire bűnében pusztuló városok látványa izgatja. A madárlátta lelket még esetleg be tudnám azonosítani egy költői képben úgy, hogy állandóan madarak röptébe ütközik, oly magasan szállong. A „lélek az emberkosztümben” viszont van annyira jó, hogy egy arra méltó versben újrafelhasználódjon, megfelelően megmunkált költészeti szövetben, természetesen. Dávid, nem folytatom. Valahol mocorog magában valami, ami tiszteletreméltó, de mintha egy rokokó vers paródiájának a paródiáját olvasnám („Foltokban szédül az égre a csicsergő rémület.”), és iszonyatosan egymásba kutyult, eladhatatlan, értelmezhetetlen képek („Hol csak csendülve szül nékem kikeletet / A holnapba szendergő révület”), amiket magyarázgatni lehet ugyan, és lehet azt is mondani, hogy én, a költő, csak hangulatokat kínálok, de ehhez jó kétszáz évet vissza kellene mennie az időben, és ráadásul jó alaposan fejbeverni az olvasóját valamivel, hogy rájöjjön, mért is lett ez megírva | | A fenti posztra érkezett válaszok: Lázár Dávid | 11. 10. 9. 8.
| 2013.07.10 10:40 | Lázár Dávid -- re: meo | Tünemény
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Kelebi Kiss István!
Elnézést kérek az „örökké" szóból kimaradt „k" betűért. Hiánya csak figyelmetlenségemben született... De hibámat máris kijavítom!
Köszönöm a kritikát és a hozzászólást! | 7.
| 2013.07.10 09:59 | Kelebi Kiss István - szerki -- meo | Tünemény
|
| Válasz erre | Már a felütés „Ajakamra oson most a féltő bírálat” sejteti (sajnos) a továbbiakat. Nem mennék végig az teljes szövegen, csupán kiragadott példákat hoznék.
„El még hányszor induljunk”Inkább, hányszor kell még elindulnunk.
„Megmaradhatunk örökül egymásnak” Talán, örökre.
„Remélem, ha tévedem, majd
Mindig magamtól értetődök,
Ha mégsem, úgy legalább általad,
És majd öröké karban tartalak.” Ha téveDEK, (kérdés: aki téved, az attól rögvest magától is értetődik?),
Örök(K)é karban(!) tartalak: a karbantartás az a tmk. (tervszerű megelőző karbantartás), itt, gondolom a karomban (karjaimban) tartalak lenne a helyes.
„Megesett már jó néhányszor
Mindaz, ami régen megszokott.” hát ez sem durran nagyot.
„Mondd, a lehetetlent megállni meg lehet?”, ami lehetetlen, az nincs és nem is lesz, ezért semmit nem lehet csinálni vele, legföljebb keseregni, miért is lehetetlen. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Lázár Dávid | 6.
| 2013.05.25 23:03 | Lázár Dávid -- .
|
Válasz erre
Előzmény | Már nézem is! És igyekszem aktívabb lenni az oldalon, nehogy lemaradjak.. Köszönöm segítségét! :)
Jó éjszakát!
Dávid | 5.
| 2013.05.25 22:42 | Czékmány Sándor - szerki -- :-)
|
| Válasz erre | Dávid,
érdemes benézni mások üzenőfalára is, most például Várkonyi Miklósnál tanúja és tanulója lehet egy érdekes és értékes eszmecserének.
Köszönöm a válaszát:-)
Üdv.
Sándor | | A fenti posztra érkezett válaszok: Lázár Dávid | 4.
| 2013.05.25 19:00 | Lázár Dávid -- re: meo | Jóságos mind
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Sándor!
Szeretném megköszönni a hozzászólását, mivel vagy így, vagy úgy, de ez a vers megért néhány sort az ön tollából. Bevallom, elkezdtem kielemezni az ön által vélt hibáimat, s kiértékelve válaszként megírni önnek. Aztán átgondoltam és jobbnak láttam nem elküldeni, mivel úgy érzem ön hajthatatlan verseimmel kapcsolatban és ez így van jól. Végigolvastam hozzászólásait más szerzők verseinél.. Sajnos szomorúan tapasztaltam, hogy többnyire elégedetlenkedve fogadta-fogadja, s negatív kritikával illeti őket. Nagy ritkán nem talál csak tüskét.. Bizonyára megvan ennek is az oka, ugyanakkor az íráshoz való hozzáértéséről árulkodik fogalmazásmódja, és az, miként kifejti mondanivalóját egy-egy verssel kapcsolatban.
Sajnálom, hogy versem nem nyerte el tetszését, viszont megértem azt is, miért nem, egyúttal megígérem, igyekszem majd hasznosnak vélt tanácsait megfontolni, ha módomban áll megfogadni. Várom további kritikáit, hozzászólásait!
Köszönettel: Lázár Dávid | 3.
| 2013.05.25 00:36 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Jóságos mind
|
| Válasz erre | Dávid, megpróbálok végigballagni ezen a versen a magam észjárásával. Nem öncélúan teszem, gondolja át az észrevételeimet (végigolvasva az ide felrakott verseit, ezek a típushibák mindben jelen vannak), talán hasznosítani tud belőlük valamit:
„Jóságos mind, ki nem érdemli e kort,
Melyben élve, vagy halva egy nemzedék árva;”
az „élve, vagy halva árva” gondolom felütés akar lenni (koccant is az állam tőle rendesen). Alkalmatlan a kifejezés arra, hogy asszociatív hidat építsen a kimondott szó, és a kimondatlanra való utalás közé. A holtak nem tudnak árvák lenni.
„Viselt dolgában bizony fölöttébb különleges:
Nem jutott néki eszme, mi oly nemes,
Hogy érte volna csak meghalni érdemes.”
Itt nem tudok elmenni a formai baki mellett. Az igénytelen rímhalmozás komolytalanná teszi a még olyan nemes mondanivalót is. A magyar szórenddel sok mindent meg lehet, és néha kell is csinálni, de frászt kapok Arany Shakespeare fordításaitól, annyira megviseli az egyszerű agyam az általa alkalmazott körmönfont szórendi utaztatás, hogy eleget tegyen a gondolati tartalom kellő méltóságú bemutatásának. Valami hasonlót próbált itt elkövetni. Attól, hogy túlbonyolít egy viszonylag egyszerű tartalmat, még nem lesz költői a forma, nem beszélve arról, hogy a kifejtésre szánt gondolat úgy fog viselkedni, mint a búvópatak: fel-felcsillan valami a szürke sziklák között, némi tehetségmorajlás is kíséri, de egy idő után érdektelenné válik a szemlélő számára.
„Végtelen ürességgel zsúfolásig megtelt a tér
És tükrében is, ha kell, egy egész poklot mímel.”
Ez egészen kifejező, sőt, akár aktuálpolitikát is beleérezhetek, ha akarok, de persze, nem akarok, de mindenképpen veretes asszociatív tereket nyitó versképnek tűnik.
„Ármányra önfeledt, önzőségre buzgón buzdít.”
Ezt nem értem. Kidolgozatlannak tűnik .
„A kilátástalanság bérctornyára is büszkén hajaz”
Én mindenre gondolnék a kilátástalanság megidézésénél, csak bérctoronyra nem. Jó, írjuk ezt a sort a költői szabadság terhére.
„Ablakában fuldokolna csak magányában a halál...”
A sorvégi három pont továbbgondolást ajánl, de nekem semmi kedvem bedőlni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem értem, megint mit keres itt a halál, és úgy jön ide ez a közlés, hogy nem is kelti fel a kíváncsiságom. Jó, hát fuldokoljon, ahol tud, a Szerző gondolkodó embernek tűnik, feltételezhetően van szerepe annak, hogy pont az ablakában, bár felmerül a kérdés, hogy kinek az ablakában, de hagyjuk.
„Hát mi volnánk az áldott jók, akik megmaradtak?”
hát, ez a vakigazság. Akik a harcokban megmaradnak, azok mindig jók(nak hiszik és állítják be magukat). De mert kérdés, teljesen jogos. Minden harc végén illene ezt felvetni a győzőnek.
„Vakmerőn karcolunk, s vakon harcolunk még, fegyver, fegyver ellen,”
Na, ne! ez már nagyon hasonlít a fülkeforradalom stratégiájára
„Ha kell, oly szinteken, hol szinte minden szüntelen színtelen.”
jaj, ne! Ilyen lapos idétlenséget soha ne engedjen meg magának. Lehet egy versben ökörködni, bár ez a vers műfajilag is nehezen viseli a szavak efféle idétlenítését. Mintha a fejébe vette volna, hogy egyben letudja a saját paródiáját is (mármint a vers, mert mintha itt már átvette volna a hatalmat a Szerző fölött)
„Mondják, tán belénk is sulykolják: az élet nehéz...
Ha ily ólmozott, úgy miért száll el oly könnyedén?”
Jó kérdés. Sok milliárd ember vonja meg ilyenkor a vállát, ha az ilyen kilencszázharmincas évekbeli slágerszöveg (tartalmilag, mert a forma nagy kihívás még mindig) eszébe jut
„Vénséges órás, óriás, ki e világnak ketyegőjét felhúzta”
Mondjuk egy Parti Nagy, ha meg is engedne magának ilyesmit, azonnal újraírná ehhez a verset (tételezzük fel, hogy nincs a kezeügyében pisztoly, mert akkor kétesélyes)
„Mára ocsmány, s akad hely, hol ember hírét sem hallotta.
Ocsmány, mert egy egész lelkét lehelte a világra
Majd előle elrejtőzött, tán hagyva sorsára... sorsára, de nem magára.”
Látva, ami történik a világban, jogosan veti ezt fel az ember, de ennek a költészeti megjelenítése itt nagyon kezdetleges.
„A magukra maradtak hiányából születik milliók milliárd magánya.”
Elfáradtam. Számomra már követhetetlen ez a logika. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Lázár Dávid | 2. 1. 0 |
|
