Fellinger MáriaFellinger Mária költőnek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
34.
2017.03.13 11:37 | Türjei Zoltán - szerki -- re: Teljes moderáció
|
Válasz erre Előzmény | kedves Mária!
Erre a "tényre" a szerkesztőtársaim figyelmét nem szükséges felhívnom, hiszen közösen alkottuk meg az etikai kódexet és mindenki jóváhagyása után került fel az oldalra. Kivételt képeznek az ez után érkezett szerkesztőtársak, aki elolvasták és eszerint igyekeznek végezni a munkájukat. Én még nem tapasztaltam részükről az ellenkezőjét. Haverjaim nincsenek a dokkon. Sőt, ha belegondolok, nincsenek is haverjaim. Barátaim, illetve jó ismerőseim vannak. De ez már nem igazán tartozik a dokk olvasóira. Az idézett szöveg, a dokk etikai kódexének egy összefüggő részlete. Abban olvasható az a kritérium, ami alapján moderáltam a bejegyzést. Ami valóban egy vers volt és mint ilyen nem felelt meg a dokk etikai elvárásainak. Ez nem képezheti vita tárgyát, ez a jövőben is minden hasonló esetben így fog történni.
Üdvözlettel: Türjei Zoltán | 33.
2017.03.13 08:57 | Fellinger Mária -- re: Teljes moderáció
|
Válasz erre Előzmény | Remélem szerkesztőtársa és haverjai figyelmét is felhívta erre a tényre. "Egy szöveg rosszindulatú félreértelmezése" ezt nem tudom mire vélni. Amit moderált, az egy vers volt. Ha már moderál, azt moderálja ami valóban sértő. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Türjei Zoltán - szerki | 32.
2017.03.12 23:13 | Türjei Zoltán - szerki -- Teljes moderáció
|
Válasz erre | "A személyt sértő megnyilvánulásokat vagy indokolatlan kritikákat a szerkesztőség moderálni fogja. Nem elfogadható egy szöveg nyilvánvalóan rosszindulatú félreértelmezése, kerülni kell a gúnyos, megalázó, sértegető hangnemet."
- A Dokk etikai kódexe | | A fenti posztra érkezett válaszok: Fellinger Mária | 31. 30.
2016.11.09 18:59 | F.M. -- nincs
|
Válasz erre | Kiút
Földből síró éhed nyelem, reménytelen, reménytelen.
Könyörtelen tűzre dobnak, csillapíthatatlan szomjak.
Androméda tatján lángok, nem szerelmet, halált várok.
| 29. 28. 27.
2016.10.28 12:53 | Türjei Zoltán - szerki -- kihúzás
|
Válasz erre | Kedves Mária!
Kérésedre kihúztam az említett két sort. Kérlek legközelebb a "válasz erre" gomb megnyomásával válaszolj a meokra, mert így nem biztos, hogy eljut a címzetthez.
Üdvözlettel: TZ | 26.
2016.10.28 12:52 | F.M. -- re: meo | Menekült
|
Válasz erre Előzmény | Elnézést, elfelejtettem megnyomni a válasz gombot, és lehet hogy így nem látszom.
"Igen? Hát van benne egy kis csavar.:) Én tkp. a didaktikus törvényi szabályozásra céloztam ezzel a mondattal, de ha erősebbnek gondolod nélküle, kivehetem. Esetleg megtennéd, hogy kiveszed, ne kelljen újra feltennem? Köszönöm." Lili (így hív mindenki) | | A fenti posztra érkezett válaszok: Türjei Zoltán - szerki | 25.
2016.10.27 19:38 | F.M. -- Menekült
|
Válasz erre | Igen? Hát van benne egy kis csavar.:) Én tkp. a didaktikus törvényi szabályozásra céloztam ezzel a mondattal, de ha erősebbnek gondolod nélküle, kivehetem. Esetleg megtennéd, hogy kiveszed, ne kelljen újra feltennem? Köszönöm.
| 24.
2016.10.26 21:54 | Türjei Zoltán - szerki -- meo | Menekült
|
Válasz erre | Kedves Mária!
Tudom, rövid és szikár ez a vers, ám én még így is érzek benne felesleget. Az "embertelen etűd alkot/ neked betűt" szövegrész szerintem nem emeli a verset, inkább lehúzza. Egyrészt akusztikailag erőltetettnek hat (mondhatnám rímkényszer gyanús), másrészt tartalmilag is kifogásolható. Az etűd alkotás és nem alkotó. A vers sem alkot betűket, legfeljebb a szó egy más értelmében a betűk alkothatnak verset. Olvassa újra e két sor nélkül. Számomra egyértelműen több lenne. Úgy marasztalnám.
Üdvözlettel: TZ | | A fenti posztra érkezett válaszok: F.M. | 23.
2016.10.22 18:44 | F.M. -- október
|
Válasz erre | October women (töredék)
A mocskolt-fehér felhők alatt bosszúvágy magaslik mereven, ártó szándék várja a havat és gyászruhát ölt a szerelem. | 22.
2016.10.21 23:17 | F:M: -- gőgös gúnár tamáskodik
|
Válasz erre | A volt főkakukknak szeretettel: (alvás közben jutott eszembe)
Gerincedből üröm szakad epe fortyog nyelved alatt vörös festék szavad pokla vágysz te majd még szebbre jobbra mert a szó mely mindig drága lesz a bűnök igazsága.
| 21. 20.
2016.10.10 08:52 | F.M. -- re: meo | A menekült
|
Válasz erre Előzmény | Kedves Károly! Én is úgy gondolom jobb így. Eredetileg így van tördelve, néhol még töredezettebb is, csak azt hittem, majd belekötnek. De örülök ennek, akkor felteszem. Köszönöm. | 19.
2016.10.09 19:07 | Nyírfalvi Károly - szerki -- meo | A menekült
|
Válasz erre | Kevés a fény ebben a megfordult világban; nem maradt más, mint huss-ok és hess-ek, embertelen etűd alkot neked betűt, tested a bántók sötétsége fekete jelekkel metszi el, lelked egyetlen tüzes rianás. Meg akarják enni a húsod.
Kedves Mária! Szerintem így "ütősebb". Mert bár a szöveg érzelemgazdag, s talán hiteles is, de a rövid sorokkal feszesebb, az elmondása töredezettebb, talán hatásosabb is. Talán próbálja ki, gondolja át. Az ön változata itt-ott pongyolának tűnik, apróságokon múlik a különbség, de én így érzem. kérem foglalkozzon még evvel a szöveggel mindenféle szempontból. A szavazatom a versére vonatkozóan: múlás. | | A fenti posztra érkezett válaszok: F.M. | 18. 17.
2016.08.28 19:07 | F.M. -- névváltozás
|
Válasz erre | Ha ennyire zavarja a "kedves" társaságot a nevem, majd felveszek valami művésznevet, Mata Mari, vagy valami. | 16. 15.
2016.08.28 10:29 | Karaffa Gyula - szerki -- meo | Torzult
|
Válasz erre | Kedves Mária! (Mária?)
Azt látom, hogy tud játszani a szavakkal, ha akar. Azt is, hogy ért is a szavakhoz. De hogy "mitől megy a villamos" ebben a versben, még most sem értem. (Magyarán, mit keresnek itt a torz péniszek?) Tudom, én vagyok az értetlen, mert meg kellene magyaráznia ezt a szöveget. De akkor már régen rossz, ahogy mondják. Nálam is múlik. | | A fenti posztra érkezett válaszok: F.M | 14.
2016.08.24 16:41 | F.M. -- re: Fatális
|
Válasz erre Előzmény | EZ fatális
Mindenkinek mondom, tehetséges vagyok, homlokomon múzsa, 3 wattal ragyog. (576) verses topicomban elborít a sok háj, az összes liba rám jár. Ontom a verseket, a Duna is megrekedt Hosszú a nyelvem és, mégsem közöl az ÉS.
| 13.
2016.08.24 15:57 | F.M. -- re: pech
|
Válasz erre Előzmény | Tor
Földúlt arcod gyalázat Feketéllő heg Szívet vagdos magának Törött istened.
PS. Eszemben sincs elmenni. | 12. 11.
2016.08.23 20:37 | Marossy József -- Oravecz Imre
|
Válasz erre | Az alábbiakat nem ide akartam. Most már az Úristen nem mossa le rólam, hogy én vagyok Fellinger Mária :D. | 10.
2016.08.23 20:32 | Marossy József -- Oravecz mre
|
Válasz erre | Oravecz Imre Halászóember Szajla Töredékek egy faluregényhez (1987–1997) Anyám, a darnó-pusztai létére legszajlaibb szajlai emlékének 56 Egy öreg fogoly lomhán repül haza, Tatatóváros felé. Vadászaton volt: rá vadásztak. (Márai Sándor: NOVEMBER, Bolhapiac) 78 Baji-pást 910 Buksi I Először küzdött az életéért, idegesen futkosott fel s alá az udvaron, le-leült, és eszeveszetten nyalta magát, el akarta tüntetni, visszajuttatni magába, mi kijött belőle, de aztán, ahogy nőtt az ár, ahogy elöntötte a lágyékát, hasát, horpaszát, farka tövét, combját, térdét, csánkját, ahogy összekente, bemocskolta a bundáját, elgyengült, és feladta, és lefeküdt az árok fenekére, a ringlószilvafa alatt, Andris bácsiék háza hátánál, törött cserép, hasadt tányér, éti csiga és giliszta közé ejtette a fejét, és elhomályosuló tekintettel, bocsánatkérőn nézett rám, mint ki szégyelli, hogy Murányiék kanjával így járt, hogy a szenvedély okozta vesztét, az én szemem láttára, ki az egészből mit sem értek, mert nem tudom, hogy ez gátszakadás, csak szólítgatom tehetetlenül, ölelgetem kétségbeesetten a nyakát, és törölgetem a nadrágomba a kezemről a vért. 11 Kőfal A telekhatáron húzódott, hosszan, a nyárikonyha és a disznóól közt, a Bajiék felőli oldalon, nagyapám emeltette valamikor, siroki kőből, mely rosszul bírja a nedvességet, de akkoriban nem bányásztak jobbat a környéken, részint kerítésül szolgált, részint az udvart védte, az átcsúszástól a szomszéd-portára, mely sokkal alacsonyabban feküdt, egy-másfél méterre emelkedett ki a földből, de túlnan helyenként elérte a háromméteres magasságot is, mikor építették, nem tettek a kő közé habarcsot, csak kötésre rakták a hosszú, faragott kvádereket, hogy fogják egymást, és a hézagolás is elmaradt, de a fal így is megfelelt a célnak, csak tavasszal volt vele néha baj, mikor hóolvadás után annyira megtelt vízzel a talaj, hogy sugárban tört fel az udvaron, ilyenkor nem tudott ellent állni a ránehezedő nyomásnak, kibukott belőle egy-egy kő, és lyuk keletkezett a helyén, 12 de nem sokáig hagytuk így, mikor beköszöntött a jó idő, átmentünk Bajiékhoz, kitisztítottuk az üreget, és visszanyomtuk a kilökődött építőelemeket, és megint rendben volt minden, az ilyen apró üzemzavarok évente ismétlődtek, de én és húgom rájuk se hederítettünk, szünet nélkül mászkáltunk a falon, nem törődtünk szüleink intelmeivel, nem féltünk, hogy lezuhanunk, ha csak tehettük, felhágtunk a napsütötte, mohos, széles fedőlapokra, sétálgattunk rajtuk, mint valami mellvéden, várast játszottunk más gyerekekkel, vagy csak fent voltunk, guggoltunk, ültünk, hanyatt feküdtünk, bámultuk az eget, a felhőket, vagy hasaltunk, és néztük, mi történik a mélyben, odaát, Bajiéknál, mikor megy Andris bácsi felesége, Mari nene az árnyékszékre, hogyan potyog a körte a körtefáról, melyik csirkét viszi el a héja, vagy nem bukkan-e fel János bácsi, ki nem szerette, ha a kőfalon tartózkodunk, mert egyszer átkúsztunk róla az istállója tetejére, és felszedtünk egy csomó cserepet, mikor új házat csináltattunk, elbontottuk a falat, de nem emlékszem rá, hogyan zajlott le a művelet, 13 csak az maradt meg bennem, hogy a mázsás vagy ennél nagyobb kövek egyszercsak Új-Telepen vannak, és mikor készül a fundamentum, apám egymaga teszi őket a talicskára, veszi le és helyezi pontosan oda, hová a kőműves mondja, az úton meg megállnak a járókelők, és ámulnak, hogy milyen erős, pedig akkor már majdnem olyan öreg volt, mint most én. 14 Padmaly A Tarna-part víz alatti részében helyenként kis árkádszerűség képződött, magassága tíz centi körül mozgott, szélessége huszonöt-harminc lehetett, itt kitágult, amott összeszűkült, vagy átment egy másikba, és azzal összefüggő rendszert alkotott, ez volt a padmaly, ebben különösen sokat turkáltunk, mert nagyon szerették a halak, ide húzódtak, itt rejteztek, és ez nagyon megkönnyítette a dolgunkat, ha fogni akartunk, óvatosan elé térdeltünk, széttártuk a karunkat, két ponton bedugtuk a víz alá a kezünket, és villámgyorsan összekaptuk, néha egyszerre kettő is maradt a markunkban, vagy ha megszöktek is, a kudarcért kárpótolt az ismeretlenben való nyúlkálás izgalma, az, hogy vaktában csináljuk, hogy teljesen a kezünkre vagyunk utalva, bár mindig féltünk kissé, hogy egyszer vízisiklóba vagy valami szörnybe markolunk. 15 Játékok I Én mondtam a Gabinak, hogy mára elég volt, hogy ne vigyük túlzásba, a jóból is megárt a sok, én javasoltam, hogy hagyjuk abba, érjük be avval a tojásgránátval, amit a temetőnél felrobbantottunk, meg avval a sok puskagolyóval, amit a garádban találtunk, ha azokból kiöntözzük, és meggyújtjuk a puskaport, olyan tűz lesz, hogy tán még a harangot is félreverik, meg eltehetünk belőle későbbre is, durrangatni otthon, verestéglalyukban, kapszlira sarazott colos szögvel, de nem hallgatott rám, telhetetlen volt, neki még az a findzsaalakú, sziszegős ruszki akna is kellett, amiben olyan sok sárga ekrazit van, még annak a gyutacsát is ki akarta szerelni, azt is hatástalanítani szerette volna, pedig az már nem ért annyit, mint a keze, amit elvitt a robbanás, ha legalább egy szép, nagy, német tányérakna lett volna, olyan, mint amit a Péterék találtak, 16 amiért egy páncéltörő lövedéket kínáltunk, de nem tudtunk megegyezni, amin a vak is látja a különbséget, hogy értett hozzá, beletette a szívét, aki csinálta, akkor nem mondom, de így, még szerencse, hogy messzebb álltam, bár engem is földhöz vágott a légnyomás. 17 Hátrulsó ház A hátrulsó ház rendes szoba volt, az első házzal, az elülső szobával szemben, de annál valamivel kisebb, értelemszerűen, a konyha és a komra közt foglalt helyet, ajtaja a konyháról nyílott, ablakai az ámbitusra néztek, volt benne két nyoszolya, egy asztal, három szék és két szentkép, valaha apai nagyanyám lakott benne, de mikor meghalt, felszabadult, lerakóhelynek használtuk, ágyneműt, lábbelit, vajlingot, gyúródeszkát, száraztésztát és más efféléket tároltunk benne, meg besózott szalonnát és húst, füstölés előtt, ha disznót öltünk, karácsony táján rendet csináltunk, kivittünk belőle ezt-azt, és befűtöttünk, felállítottuk benne az eszvátát, és anyám vásznat szőtt rajta, ilyenkor néha ott háltam, 18 és mintha húgom is ott született volna, mintha láttam volna ott valami véreset, mitől megrettentem, de ebben nem vagyok biztos, nyárra kitakarodtunk belőle, és átalakult hűtőszekrénnyé, e célnak felelt meg legjobban, itt volt leghűvösebb, mert földes volt, és sose sütött be a Nap, lassan feltöltődött megint, de vegyes raktárjellege megszűnt, átmenetileg egyedi vonások kerültek túlsúlyba, ilyenkor kevésbé féltem tőle, ha elkészült valami a konyhán, mit másnapra szántunk, vagy maradt valami ebédről, vacsoráról, azt bevittük, és a földjére tettük, lehetőleg ugyanabban a fazékban, serpenyőben, melyben főtt vagy sült, csak előbb letakartuk fedővel, nehogy beleessen vagy belemásszon valami, hasonlóképpen cselekedtünk, ha túl forrónak találtunk valamit, és siettetni akartuk a hűlését, levesét vagy kalácsét, tányérba merve vagy tepsiből kiborítva, 19 sosem hagyott cserben bennünket, mindig működött, nem romlott meg benne semmi, néha még harmadnap is meg lehetett enni, mit félretettünk, csak arra kellett ügyelni, hogy ne maradjon sokáig nyitva az ajtaja, mert akkor beszökött a meleg, és veszélybe sodort mindent, a sűrű ajtónyitogatás szintén kerülendő volt, és helyénvaló minden óvintézkedés, mégis adódtak balesetek, előfordult, hogy valaki túl lassú volt, vagy nyitva felejtette az ajtót, ilyenkor villámgyorsan becsuktuk, és keresni kezdtük a tettest, ha nem került elő, és ráadásul még besurrant a macska is, kitört a botrány, a hátrulsó ház minden jótéteményével együtt állandó feszültség forrása volt, anyám legszívesebben mindenkit kitiltott volna belőle, mert olykor nem tudtunk ellent állni a csábításnak, valami ürüggyel bementünk, és beleettünk valamibe, még a rendelésre készült lagzitortát is megdézsmáltuk, ezt titokban tettük, és igyekeztünk eltüntetni minden áruló nyomot, ő azonban mindig felfedezte a torkoskodást, 20 nem szólt semmit, de nagyon haragudott, és a kővetkező főzésig, sütésig a gyanú árnyéka vetődött mindenkire. 21 Buksi II Miután eltemette a kutyát, és két faágból keresztet csinált, és leszúrta, álldogált még egy darabig, nézte maga előtt az agyagos, sárga földet, és hallgatta, mint sóhajtoznak a fák, majd letörölte könnyeit, de nem tudta, mit csináljon, aztán mégis a vállára vette az ásót, a hóna alá fogta a csanazsákot, megfordult, és elindult hazafelé a nyúlcsapáson, de nem sietett, visszafogott tempóban, lassan oldalazva haladt a meredek lejtőn, és vigyázott, hogy meg ne csússzon a tűlevélszőnyegen, ráért, volt ideje kitalálni az erdőből, volt még a gyermekkorból. 22 Baji-kút Gémes kút volt, hengeralakú, kőbéléses, a mostani nyomókút helyén, a Patak partján, a Baji-híd közelében, melyről a nevét kaphatta, négyszögletes, ácsolt gömbfakáva kerítette, mint mindegyiknek, ennek is jobbról magasodott az ágasfája, mely a gémet tartotta, balról helyezkedett el a vályú, és ki vizet húzott belőle, úgy ürítette a nehéz favödröt, hogy jobb kézzel a feneke alá nyúlt, a ballal meg a kútostort tartotta, ember nem itta vizét, csak állat, tartalmazott valamit, mi érdessé, ízetlenné tette, a felvégiek itatták a lovaikkal, de nem vitték haza, hanem odahajtották az igavonójaikat, különben csak a marha oltotta vele szomját, reggel meg este, legelőre menet és legelőről jövet, ilyenkor többnyire a csordás merte tele a vályút, egyébként bárki húzhatott belőle, de mindenkitől megkívánták, hogy használat után a káva belső oldalán lévő szögben akassza meg a vödröt, hogy ne süsse a Nap, és ne száradjon szét, nem ártott, ha mindig marad benne egy kevés víz is, 23 a kút védett helynek számított, nem kevésbé a vályú, ha piszok került bele, vagy valaki könnyelműen belemosta a kezét, a ló finnyásan elfordította a fejét, és nem kellett neki a víz, vigyáztak is rá a gazdák, rendszeresen tisztították, hogy be ne békanyálasodjék, és nem engedték, hogy belepancsoljunk, vagy a közelében játsszunk, ezt nem nagyon bántuk, a kút maga jobban érdekelt bennünket, a kőbélés réseiben verebek fészkeltek, és sűrűn elszedtük a fiókáikat, szüleink tiltották a veszélyes mutatványt, de ha nem jött az úton senki, bemásztunk a kávába, és leereszkedtünk, csak arra kellett ügyelnünk, hogy az oldalhézagokban mindig jól megvessük szétterpesztett lábainkat, fél kézzel meg erősen kapaszkodjunk, és sose nézzünk magunk alá, mert különben megszédülünk, és a mélybe zuhanunk. 24 Buksi III Ott volt, a Fenyvesben, a Baji-páston túl, hol a vörösvércsék tanyáztak, fent, a meredek hegyoldalban, járt csapásoktól messze, a sűrűben, hova estefelé csanazsákban kivittem, és egy nagy fa tövében sírva eltemettem, ott volt egy méternyi sugarú körben, egy felfoghatatlan, szörnyű, sötét lyuk körül, kihúzva, szétmarcangolva, meghempergetve, összenyálazva, elhintve, közszemlére téve, összekeverve földdel, gallyal, tűlevéllel, madárürülékkel, egymáson, egymás mellett, egymástól távol, hangyásan, bogarasan, irtózatos rendetlenségben, ott volt másnap minden, mi maradt belőle, miután kikaparták, és jóllaktak vele a rókák. 25 Övezetek A falu koncentrikus övezetekkel vett körül, a legbelsőt a ház, az udvar képezte, ez volt a legbiztonságosabb, a következő a két Baji-portából, a kilső útból, a ház mögötti Maruzs-kertből és a ház előtti utcaszakaszból állt, ebben leselkedtek rám bizonyos veszélyek, Baji János bácsi, ha átesett hozzá a kőfalon át a labda, a bige, vagy az öreg Maruzs, ha megkívántam volna az őszibarackját, de érintkezett az elsővel, és szükség esetén könnyen visszahúzódhattam belőle, a harmadikat a vele közvetlenül határos porták alkották a Baji-híddal, a Patakkal és gémeskúttal, ebben még jobban résen kellett lenni, kivált ha Matyó Pistáék szérűjén játszottunk, és otthon tartózkodott a nagyapja, az öreg Matyó, vagy ha Korpa Misu észrevette, hogy belopakodtunk az udvarára, és Maco Pajával is ajánlatos volt vigyázni, ebbe tartozott viszont Vahalcsik sógor, Árva Pista bácsi, Mikiék portája és Misik Rozi nene háza is, hol csak jóra számíthattam, ezután kezdődött a legkülső, egyben legterjedelmesebb, ez tette ki a Felvég nagy részét, és noha ebben lakott Tibi és Korpa Gábor bácsi is, zömmel semleges házak helyezkedtek el benne, hova sose hívtak ugyan be, de el se kergettek, ha bementem, magába foglalta a Kossuth utat Gricc Andris házától le egészen az Ambrus-közig, a kilső út folytatását Csordás Annusékig, 26 és minden talpalatnyi jó helyet, de határvonala gondosan kirekesztette a nyíltan ellenséges portákat, vagy az olyan bolondokét, mint Csiriz Miskáé, ki minden ok nélkül rávágott a bakról ostorral az emberre, ha kocsival elment mellette, ezért aztán elég szabálytalan, szeszélyes alakú volt, tele betüremkedésekkel, nyúlványokkal, mégis mindig pontosan tudtuk, hol van, hol ér véget, mi ezen túl esett, az idegen területnek számított, hol minden megtörténhetett, kivéve körös-körül az egész, nagy határt, hol nem lakott senki. 27 Tojás Miki találta Matyóék szalmakazaljában, mikor kijátszottuk az öreg Matyó éberségét, és átmásztunk a kerítésen, verébfészket kerestünk, egy helyen gyanúsan álltak a szalmaszálak, benyúlt, és egy üregbe szaladt a keze, mely tele volt tyúktojással, eltojt valamelyik tyúk, és idővel felgyülemlett, vigyázva kiszedtük, és megszámoltuk, lehetett vagy ötven, egyet feltörtünk, a többit visszaraktuk, és megigazítottuk a szalmát, nehogy valaki gyanút fogjon, azt terveztük, hogy ha több lesz, titokban eladjuk Kunának, a tojásszedőnek, de semmi se lett belőle, mert telhetetlenek voltunk, túl sokáig vártunk, és mind bezápult, mérgünkben, hogy így melléfogtunk, megfeledkeztünk a kötelező óvatosságról, és egyenként a Patakba dobáltuk, így kitudódott a dolog, és lett haddelhadd. 28 Víz A Patak Dolyinában eredt, és keresztülfolyt a falun, medrét udvarok végébe vágta, kertek alatt haladt, kazlak, ólak, szilvafák és bodzabokrok álltak a partján, nem kanyargott, mégsem volt egyenes, jobbra, balra fordult a fenéken, szorgalmasan kerülgette a fennakadt hordalékot a rozsdás fazekak és döglött macskák körül, különben nem volt válogatós, befogadott, megemésztett mindent, a mosdóvizet éppúgy, mint a trágyalét vagy a cefrét, összeadta magát mindennel, mi folyékony halmazállapotú volt, lelkesen vetette magát minden vegyi folyamatba, vize általában sekély volt, hol világos, hol fekete, az öblökben, hol gyenge volt az áramlás, és állni látszott, vékony, szürke hártya képződött rajta, olyan volt, mint a szemen a hályog, csak gyűrött, 29 nyáron néha majdnem kiapadt, de hóolvadás és nagy esők idején hirtelen megáradt, habzott, és haragosan hömpölygött közeli célja, a Tarna felé, ezek a tisztulás pillanatai voltak, ilyenkor fellázadt, tudatára ébredt méltóságának, és új életet kezdett, aztán maradt minden a régiben, ott folytatta, hol abbahagyta, megint lenyelt minden sértést, megaláztatást, itt felszedte, ott lerakta az iszapot, ezt a bonyolult összetételű, finom anyagot, és hagyta, hogy inni szálljanak rá a lepkék és a méhek, ha meglátták a libák vagy a kacsák, mindig izgalomba jöttek, és lármázva futni kezdtek feléje, csodálatos módon sose vágta meg a lábukat az üveg, a Patak jó szolgálatot tett a falunak, összegyűjtötte, feldolgozta, ülepítette, továbbította a szennyet, melyet az emberek csináltak, de a legjobb az volt benne, hogy mezítláb bele lehetett gázolni, fogást csinálni rajta, papírhajót eregetni, a Felvégből az Alvégbe menni, idegen porták titkát kifürkészni, 30 lányokat meglesni, belevizelni, és belemártózni, mikor senki se látta. 31 Kusnyár-köz Ha hinni lehet a számozásnak, erre lehetett a falumag, ebben az oldalvölgytorokban, Ondrok güdri alatt, mert itt áll dédnagyapám háza, mely a régi anyakönyvekben nulladik számú házként szerepel, a múlt az idő homályába vész, így kideríthetetlen, hogy apai őseim miért éppen ezt a helyet szemelték ki családi fészeknek, de az biztos, hogy nagyon régen lehetett, különben nem érdemelte volna ki a ragadványnevünket, gyerekkoromban jártam itt, három vagy négy, összenyíló portát foglalt magába, elöl volt egy közös kapu, a házak az udvarokra néztek, és kert terült el mindegyik faránál, szénától duzzadtak a csűrök, kukoricától piroslottak a górék, hízóbikák bőgtek az istállókban, mindenkinek volt lova, és látszott mindenen, hogy van mit aprítani a tejbe, dédnagyapám már rég nem élt, nagyapám meg elköltözött, mikor megházasodott, és családot alapított, de rokon volt mindenki, ángy, báty, sógor, nene, unokatestvér, mégis idegennek éreztem magam, 32 és vonakodva fogadtam el, mikor vajas kenyérrel vagy körtével kínáltak, alamizsnának tartottam, és arra gyanakodtam, hogy titokban lenéznek bennünket, mert mi szegények vagyunk. 33 Játékok II Mikor a kutya kiűzte a lyukból, és felkapta a tarlón az egeret, menten rákiáltottunk, hogy tegye le, aztán odamentünk, láttuk, hogy még él, de már nem kell földhöz vágni, kinyújtóztattuk, és a hátára fektettük, fogtuk a biciklipumpát, a végbelébe dugtuk a tömlőt, és nyomni kezdtük a levegőt, először nem történt semmi, majd kisvártatva megmozdult a pihés, fehéres has, és a lökésekkel egy ütemben lassan emelkedett, az egér egyenletesen hízott, fejét, lábát, farkát kivéve minden irányban kitágult, méretének kétszeresére, háromszorosára nőtt, és egyszercsak szétpukkant, akár egy léggömb, nem volt két egyforma egér, két egyforma durranás, és mindenkinek megvolt a maga módszere, de hatottak bizonyos törvényszerűségek, melyeket senki nem hagyhatott figyelmen kívül, 34 a művelethez két főre volt szükség, az egyik pumpált, a másik a végbélben tartotta a hegyes tömlővéget, miután meggyőződtek róla, hogy az egér teste ép, nincsen átharapva, mi hiábavalóvá tette volna a fáradozást, és nem lehetett csak úgy pumpálni, bele a vakvilágba, azt is tudni kellett, mikor következik be a robbanás, mikor fordítsuk el villámgyorsan a fejünket, erre azonban nem alakult ki szabály, érezni kellett, mikor éri el a nyomás a testben azt az értéket, melyik az a pillanat, mikor megy szét az egér, különben könnyen pórul járt az ember, ha cserben hagyta az ösztöne, húsfoszlányok repültek az arcába, szemébe fröccsent a vér, a béltartalom, és mindjárt kevésbé élvezte az egészet. 35 Tűzőrség Csak magamat okolhattam, túlbuzgóságból azt javasoltam Matyó Pistának, kivel együtt elvállaltuk, mikor a családjainkra került a sor, hogy ne maradjunk a haranglábnál, hol mások szoktak, hanem keressünk egy magasabb pontot, honnan beláthatjuk az egész falut, így kerültünk a temetőtetőre, hol olyan régiek voltak a sírok, hogy már sehol se domborodott a felszín, forró, száraz augusztusi éjszaka volt, vadul ciripeltek a tücskök, és mint óriási, szikrázó bura borult fölénk az ég, és folyton hulltak róla a csillagok, a fűre terítettük apám sofőrbundáját, és arra feküdtünk, Pista nemsokára elaludt, de én egész éjjel virrasztottam, mert hallottam, hogy lábak dobognak, futkosnak alattam, és úgy féltem, hogy mintha holmi tutaj volna, a bunda közepére húzódtam, hogy ne érjen le a lábam, és összekuporodva minden pillanatban azt vártam, hogy megnyílik, és elnyel bennünket a föld. 36 Olga De hisz mondom, hogy kell, ide térdelsz, egészen közel hozzám, aztán ide teszed, ebbe a hasítékba, az alá a kis kiálló rész alá, ahol olyan sötétpiros, ne zavarjon, hogy ott a kezem, muszáj, majd elveszem, ha útban lesz, így, ni, eddig jó, már nem, megint eltévedtél, ott más van, várjál, majd segítek, jobban szétteszem a lábam, ne kapkodj, ne idegeskedj, csak nyugodtan, támaszkodj meg félkézzel, most megint jó helyen vagy, kezdheted, mi van, mért álltál le, mit vacakolsz, na, tessék, 37 már puha, már el is görbült, ilyennel nem lehet, a fene egye meg, vesződik itt veled az ember, töri magát hiába, tiszta időpocsékolás az egész, eh, hagyjuk inkább, megint elrontottad, mert nincs benned kitartás, meg összevissza mozogsz, jó, tudom, szűk ez a jászol, töri a térded a kukoricaszár, tán azt hiszed, nekem egy lányálom, teljesen be vagyok ide szorulva, engem is szúr valami, meg még rám is nehezkedsz, mafla vagy, az az igazság, szólok is inkább a Janinak, ő már legény, a testvéremmel, a Rozival szokta, a múltkor is kilestem őket a törekesben, te, hogy azok mit műveltek egymással, azt látnod kellett volna, a Janitól attól tanulhatnál, meg tetszek is neki, egyszer már a mellemet is megfogta, de elszaladtam, csak vigyázni kell, nehogy a Rozi megtudja, mert kikaparja a szemem, most meg mi lelt, mért nézel így rám, 38 csak nem pityeregsz, jól nézünk ki, eredj már, csak vicceltem, na, nem gondoltam a Janit komolyan, én attól félnék, te, hogy annak mekkora van, meg szőrös is ott neki, az meg velem fuccsolna be, pedig egyszer már csináltam, csak nem vele, de titok, kivel, nem is értem, a Rozi hogy bírja, igaz, jajgat közben, de nem úgy, mint én, mikor először, hanem máshogy, meg különben is téged szeretlek, csak az a baj, hogy ügyetlen vagy, aztán nem hallgatsz rám, meg túl fiatal is még hozzám, gyere, no, öltözzünk fel, nem láttad a bugyimat, holnap megint megpróbáljuk, megint nem lesznek itthon, megint üres lesz az istálló, hátha több szerencsénk lesz, csak ígérd meg, hogy szót fogadsz. 39 Stomp Hetekig hordták az akácot az erdőről a falu végére, a Baji-pástra, a vályogvetőbe, örültek a gazdák a váratlan kereseti lehetőségnek, az őszi munkákkal már végeztek, ganajhordás még messze volt, szívesen mentek fuvarba, bár nem volt könnyű egész nap emelgetni, gyeplőszárral a kézben a megrakott kocsi mellett gyalogolni, mert arról szó sem lehetett, hogy felüljenek a rakományra, buzgón nógatták a lovakat, feszültek az istrángok, ropogtak a kerékagyak, mikor megindultak, erős izzadság- és húgyszag töltötte be a levegőt, de kímélték a párákat, nem erőltették meg őket, és pokrócot dobtak a hátukra, mihelyt megálltak, az egyenlő hosszúra vágott bányafát, a stompot nem lehetett összevissza lehányni, be is kellett rakni, először mindig kettőt fektettek a földre, egymástól bizonyos távolságra, és arra jött a többi, keresztben, folytatólagosan, fel egészen fejmagasságig, vagy még feljebb, 40 ki kicsit is adott magára, addig lökdöste, forgatta a hántolt gömbfát, míg a másik mellé nem ugrott, vég a véggel egy vonalba, a rakásokat úgy helyezték el, hogy út maradjon köztük, hogy elférjenek a teherautók, ha jönnek értük, néha, mikor éjszakás volt és napközben otthon, kijött Tatlanko Miska, egy fiatal bányász, körülnézett, és elégedetten dünnyögött, először furcsa volt a változás, idegen a rengeteg nyers fa, csípte orrunkat az erős illat, de idővel megszoktuk, és megszerettük, rájöttünk, hogy mire jó, bújócskáztunk a sorok közt, a tetejükre másztunk, járkáltunk rajtuk, macskát dugtunk a résekbe, és vártuk, hol jön ki, vagy háborúztunk, mint Bokáék a Pál utcai fiúkban, mert ilyennek képzeltük a regénybeli fatelepet, elbűvöltek bennünket a végekbe ütött számjegyek, mit nem adtunk volna egy jelölőbaltáért, de egy napon leesett a hó, megszűnt a szállítás, elcsendesedett a környék, 41 mindent betakart a vastag fehérség, a rakások még magasabbaknak tetszettek, de csúszósakká, veszélyesekké váltak, más időtöltés után kellett nézni, sítalpat kötöttünk, de nem mentünk messzire, a közelben, a Koponya-tetőre vivő kocsiúton csúszkáltunk, néha bevettük magunkat a földdel fedett őrkunyhóba, Gyakos Andris bácsi, az őr nem bánta, kis dobkályhájában mindig lobogott a tűz, és mindig volt nála valaki a faluból, két etetés közt hol ez, hol az jött ki beszélgetni, melegedtünk, hallgatóztunk, és vártunk tavaszig.
folytatása következik | 0 25 |
|