DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2792 szerző 35781 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Szakács Eszter
  Életéjek, halálnapok
Új maradandokkok

Farkas György: Transzcendencia
Petz György: Elbeszélés
Kiss Anna Mária: Szavakkal megajándékozva ( Juhász Tibor szerkesztőnek)
Standovár Ágota: láblóbázva
Standovár Ágota: lakótelepi kerengő
Bakkné Szentesi Csilla: Idejétmúlt attrakció
Vajdics Anikó: Bulimia
Wesztl Miklós: nem adom a láb
Farkas György: Csapdák (jav.)
Tiszai P Imre: Egyetlen szentség (vált)
FRISS FÓRUMOK

Tóth Gabriella 6 órája
Pálóczi Antal 6 órája
Francesco de Orellana 19 órája
Wesztl Miklós 21 órája
Gyurcsi - Zalán György 1 napja
M. Szabó Mihály 1 napja
Nagyító 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Kiss Anna Mária 1 napja
Várkonyi Miklós 3 napja
Duma György 3 napja
Berki Barbara Izabella 3 napja
Zsuzsanna Grande 3 napja
vezsenyi ildikó margit 3 napja
Mórotz Krisztina 3 napja
Tóth János Janus 3 napja
Szilasi Katalin 6 napja
Tiszai P Imre 9 napja
Varga Árpád 11 napja
Bakkné Szentesi Csilla 11 napja
FRISS NAPLÓK

 Jó, ha a vége jó 1 órája
Játék backstage 1 órája
fejlakók 11 órája
Zúzmara 14 órája
Minimal Planet 14 órája
Bátai Tibor 15 órája
Baltazar 16 órája
Gyurcsi 16 órája
PIMP 18 órája
Conquistadores 22 órája
Sorrento 23 órája
Seholsincs 1 napja
weinberger 1 napja
Gyakorlótér 1 napja
Szerdánként, kávé helyett 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Szokolay Zoltán verses füzete
Legutóbbi olvasó: 2018-12-16 12:26 Összes olvasás: 2901

Korábbi hozzászólások:  
47. [tulajdonos]: Verspárbeszéd Jóna Dáviddal2018-12-10 23:04
A PALÓCFÖLD 2018. decemberi számában jelent meg Jóna Dáviddal való versbeszélgetésem.

SZOKOLAY ZOLTÁN

Ne itt keresd

Természetes halál márpedig,
vedd tudomásul, itt nem létezik.
Aki meghalt, azt mind megölték,
kit így, kit úgy: fondorlatos
erők beszívták, bedarálták,
mérget juttattak életébe,
játszmás ügyekbe kényszerítve
ráhurkolódtak gyilkos akciók,
rejtett szálakból pontosan szőtt
hálóban verdesett az élete.
Aki itt meghal, rögtön elveszíti
nevét, tetteit, alkotásait.
Irományai tűzbe vetve,
kedvenc tárgyai elenyésznek,
térben, időben nincs nyoma,
s hogy létezett-e valaha,
arról is azok döntenek,
akik titokban, észrevétlen
kioltották az életét.

Aki meghalt, ne itt keresd.
Se könyvekben, se fémlemezeken
nem őrzi őt a világegyetem.
Aki meghalt, szeretett téged,
ne őrizz róla hangot, képet,
soha ne várd, hogy hallod, látod,
s magadban akkor megtalálod.



JÓNA DÁVID

Ne feszegesd

a halál okát, ezernyi lehet,
szelektív az emberemlékezet,
és nem számít, hány vakond túrja fel a gátat,
nincs se bűnbánat, se bűnbocsánat,

ahogy kegyelem sincs,
sem igazság, mit várnál,
nincsenek tanúk a lélekgyilkosságnál,
nincs elkövető, csak áldozat,
a való rémálma gyötri korosztályodat

túlélni csak igaz alkotásokkal lehet,
az győzi le majd a plüsspingvineket,
a fájóan gyatra középszerű nyavalyásokat,
ne félj, nem ők döntik, kit üt el a vonat…

ne feszegesd, nem éri meg,
mérgeddel az ő meccsüket játszod,
s ha szemet hunysz mindezek felett,
az segít majd látnod.

jobban írsz annál, akitől tartasz,
előny Nálad, viseld el, hogy az nem szeret,
és ne feszegesd a halál okát:
több mint ezernyi lehet.

46. [tulajdonos]: Űzött angyal2018-11-19 21:52

ŰZÖTT ANGYAL


Már ugrott volna bárhová,
az ég fölé, a föld alá,
egy verssé, épp csak ennyivé,
hazátlan homlokok mögé.

Egy szökkenés, egy villanás,
hogy ,,nézz rám és többé ne láss'',
maradni vágyó így üzen,
ha üldözi precíz üzem,

a ,,nem szerethet senki se"
fojtó, fullasztó rendszere,
s azt pengi minden szál ideg,
hogy nem kell, nem kell senkinek.

Kezdettől bennem rejtezett,
tüdőm tájékán lelt helyet,
átadta szárnyát, úgy emelt,
míg szálltunk, hittem, el nem ejt,

én vittem? ő vitt? nem tudom,
csak azt, hogy sosem láthatom,
nincs arca, nincs már neve sem,
én észrevétlen kedvesem,

ő adott levegőt, vizet,
s így telt el annyi évtized,
amennyi elrendeltetett,
perccel se több, se kevesebb.

Bántottam? Én üldöztem el?
Hiába kérdem, nem felel.
A titkos angyalt, Istenem,
mért hagytad elveszítenem,

már számig ér a híg agyag,
és résnyire van nyitva csak
szemem, miközben süllyedek,
a sejtjeim mind bűnjelek,

és önvád kínoz napra nap,
az voltam, bűnös és hanyag,
óvatlan, léha és hiú,
korán megvénült kisfiú.

Csak egyszer még jelenne meg,
s a régi, égi verseket
nem nyelné el mohón a mély,
ez hát az utolsó esély,

hogy kettényílik fönn a tér,
az űzött angyal visszatér,
s elmondja majd itt, élve, lenn,
milyen szűk ott a végtelen.

Aztán… aztánok nincsenek,
ki-ki magát segítse meg.
Együtt repülni nincs hova.
Elmarad megint a csoda.

45. [tulajdonos]: Semmiség2018-11-17 10:09

Semmiség

Irgalmatlan feloldozás.
Kipeckelt szádba tömködik
a soha el nem követett
bűnök ragacsos elegyét.
Nyeld le, súgják, ne rágd,
csak nyeljed minél gyorsabban.
Vígasztalnak, ha öklendezel.

Irgalmatlan feloldozás.
Kék képernyőn fehér mező,
idegen betűk a billentyűzeten.
Vigyorgó reklám jelenik meg
hirtelen a bal fölső sarokban.
Vigyázunk rád, mondja,
mi mindig látunk, itt vagyunk.

Irgalmatlan feloldozás.
Intenek, készülj, te következel.
Neved, arcod, emlékeid
le kellett vetni még odakint.
Amennyi maradtál, most válik le.
Középre állsz, a centrifugális
erő szétszór. Már semmi vagy.



44. [tulajdonos]: Impetum2018-11-08 14:43
Megtiszteltetés!

Verseim az Impetum-ban!

http://www.impetum.hu/vers4.htm

43. [tulajdonos]: Hamvadó üszökből2018-11-04 01:15

Hamvadó üszökből


I.

Formátlan foltok összefolyva.
Egybemosódtak mind, ahogy Isten akarta.
Birtokba venni nem tudja már
sem a szem, sem az elme.
Közös nevük lesz,
egy gyűjtőszó, majd az is elvész.
Élőlények voltak vagy tárgyak?
Fogalmak, összefüggések?
Maguk is csak címkéi valami másnak?
Kihúny a kód, amit tudtommal viseltek.
Nem kell már őket megszólítanom,
térben-időben egy tömb lettek, belső
határok nélküli azonos kiterjedés,
amelytől – noha meg sem mozdulok –
egyre távolabb tudom magamat.
Külön. Hidegnek. Idegennek.
Kályha többé föl nem melegít.

Ami maradt, az csak
holografikus vetületként élő
rezgés, csalóka álom, időmorzsalék.
Húnyó parázs, ahogy még egyet lobban.
Kimerevített mozdulatsor. Szétvágott film.
Sosem tudhatom, megtörtént-e,
átéltem-e, vagy csak képzelem.
Érezni vágyom innen, már utólag.
Mint simogatást az erdőbe kiláncolt,
lassú halálra ítélt kutya.

II.

„A hamvadó üszökből
egy könnyű szélfuvallat
támasztott végtelen tüzet.”
– – –
– – – csakhogy e három sorral kezdett
versem is elakadt végül, ráfagyott
a hómező-fehér papírra,
elveszett, mint postán a levél,
s a koromszemek mind világgá szöktek,
fekete pitypang szertefútt pihéi,
életjeleim, árva kis betűk.

Mégis eljöttél, hóban gyalogolva
a buszmegállótól a kapuig.
Tél volt, mondtam is: életem utolsó tele.
Csak egy szobában tudtam fűteni.
Sok telet megélsz még, lüke költő – súgtad.
Bolyhos törülközőmet arcodhoz szorítva
futottál zuhanyozni. Aztán vissza,
könnyű léptekkel, szinte súlytalan,
s a magas cserépkályha falához húzódtál,
én meg hozzád, hogy felmelegedjünk.
Tűzben pattogó fahasábok,
két nyelv, két lángnyelv tükörtánca,
két lélek egymás tükörképe,
köntösöd szétnyílt, tárult a lábad,
csípődben ősidők örvénye,
barlangodban a bizonyosság
ölelt, szorított, emelkedett,
titkaid mélyét betöltöttem,
ott voltam otthon, ott születtem,
sikolyod köldökzsinórjával
kapcsolódtam a Mindenséghez,
hátad a meleg, barna csempék
támasztották. Így teremtettél.


III.

Nem lett volna szabad elfelejtenem
életem szakrális pillanatait.
Nyílegyenes gyalogutamra ejtettem
mindet, ügyetlenül. Csak ezt az egyet,
a cserépkályha előttit sikerült megtartanom.
Telente jól jön.
Nem hagy megfagyni itt,
a „Feltámadunk” feliratú kőerdőben,
ahol egyedül én vagyok ébren,
nehogy elmulasszam a pillanatot,
amikor majd jössz, hogy kiszabadíts.


42. [tulajdonos]: A posztaczéli...2018-11-03 19:26

AGY

A posztaczéli célkereszt
talált ma rám. Ki érted ezt,
e tájon bennszülött lehetsz,
de szabad már soha.

Ha jámbor lélek száll a földbe itt,
tapsol, visong a régi-új elit,
s egy boldog brávót még utánaint
irgalmas gyilkosa.

Precíz a nagyhatalmi gép,
a célkeresztes tar pribék
nem véti el költők szivét,
akármennyit kilő.

Lehet más, mondja, bármi más lehet,
lesz áltatás az altatás helyett,
látás helyett meg itt a látlelet,
vakkútba hullt idő.

A posztaczéli cél ma pang:
pár mandátumnyi ócska rang,
dezinformációs harang
és kocsmaismeret.

Csupán titkos visszfénye nő,
így rendelkezhet éppen ő
a minden agyban ott levő
anandamid felett.



41. [tulajdonos]: Most megfeszült2018-11-02 08:15

Most megfeszült

--- és átszakadt. Két szó között.
Ahol eleve vékonyabb volt.
Lélegzetvételt sejtető
háttérzaj, finom zizegés.
Ott szakadt át. Nem számít már,
hogy melyik szónál. Talán annál
amelyik téged, engem említ,
vagy a mellékes körülmények
mentségként sorolt szövedéke
nem bírta tovább már a belső
nyomást, és – mit vétettünk? – kérded,
hogy dőlt, kizúdult minden ott, azon
az egyre táguló nyíláson: jelsorok,
vad áldozatok, szende gyilkosok.
Zászlók, vér, vád és bűntudat.
Ahogy most lassan időrendbe
rakosgatod, mikor, ki, mit, hogyan,
miért és mihez képest. Egymagad.
Én meg emitt, egy szegletkő alatt.
Hogy összerakd a széthullt századot,
kell hozzá minden pillanat.


40. [tulajdonos]: A révnél2018-10-31 22:54
A révnél című versemet énekelte a Hangraforgó együttes (Faggyas László és F. Sipos Bea) Fülöpszálláson, 2018. szeptember 22-én.




39. [tulajdonos]: Körbejár a tű2018-10-29 11:27

KÖRBEJÁR A TŰ

ad notam: Buda Ferenc: Korommezőkön


Korommezőkön vágtat a vonat,
bolygópusztító tarlóégetés,
előttünk járt a Gonosz tegnap és
eltüntette az állomásokat,
már az sem számít, meddig szól jegyem,
csattog velünk a vastörténelem,
s hogy látni véljek szemaforokat,
szemem a csillagok közt válogat.

Szemem a csillagok közt válogat,
arcok rezegnek sínpárunk alatt,
öreg katonák, obsituk kitelt,
hajléktalanok, nem kaptak hitelt,
hurokba tévedt, lengő jámbor lények,
és költők, szájuk szélén a sűrű ének
sötéten kanyargó véres dallam,
hegyes kövekként lágyra tört talajban.

Hegyes kövekként lágyra tört talajban
várják a mezítlábas Istent őseink,
nem nyugszanak, időtlen rend szerint
feküsznek élve, s fényalagutak
gyúlnak szemükből, jelzik az utat.
Nyílt pályán állt meg ma is a vonat,
gyalog megyek, sorsom vas-súlya rajtam,
s a hónapok nyomát sajogja talpam.

A hónapok nyomát sajogja talpam
az átgyalogolt évtizedekét,
mert nem tudhatom, elnyel a sötét,
hogy megérkezni hová is akartam,
s a nyílegyenes vakvágányok mentén
zarándokolva élek, jó keresztény,
viszem elárvult mindenségemet,
mert mód egyébre nincs (nem is lehet).

S mert mód egyébre nincs, nem is lehet,
tegye az ember bárhová az X-ét,
minden papír a tűzben hamvad el,
íródhat bármibe bármivel a jel,
a kőlapokat barbárok törik szét,
a számítógép merevlemezét
kiüríti a parancs, hogy DELETE…
az agykéregbe vésem versemet.

Az agykéregbe vésem versemet,
mert mód egyébre nincs, nem is lehet,
s a hónapok nyomát sajogja talpam,
hegyes kövekként lágyra tört talajban.
Öreg korongon körbejár a tű,
a hangraforgó örök életű,
szemem a csillagok közt válogat,
korommezőkön vágtat a vonat.

38. [tulajdonos]: A híd alól2018-10-29 02:43

A híd alól

Az Einstein-Rosen híd alatt
takar a térből egy darab

nincs több mérhető pillanat
a csillagőrség elhalad

lassítom lélegzetemet
ügyelnem kell hogy ne legyek

se látható se hallható
se köthető se oldható

az Einstein-Rosen híd alatt
számolgatom a társakat

tátott lélekkel szállnak át
mint kihajított rongybabák

üresen kívül és belül
mert egyedül mert egyedül

testük hullajtva tűnnek el
a kvantumhab mindent benyel

féreglyukon átkergetett
bűnös-bűntelen lelkeket

szerelmek robbanásait
s a történelem árnyait

és vissza többé nincsen út
annak aki most belehullt

annak sose lesz másik part
annak lelke is belehalt

mert egyedül mert egyedül
túlélni sosem sikerül

Lapulok rejtem magamat
el ne kapjon az áradat

mert én majd veled csak veled
mert én sehová nélküled

mert amíg éltem vártalak
az Einstein-Rosen híd alatt

csak eltűntél de jössz te még
majd rám találsz adná az ég

majd átölellek mielőtt
hódítanánk új téridőt

összeérünk felvillanunk
egymáshoz olvasztjuk magunk

együtt győzzük le nem vitás
a zsarnok szingularitást

mi együtt jutunk át oda
és az lesz kettőnk otthona

A puha csend bebugyolál
csak szeretet van nincs halál

és csak e vers zenéje szól
az Einstein-Rosen híd alól



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-10-14 07:50 Kosztolányi Mária
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-12-16 11:35   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-12-16 11:13   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:56   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:53   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:32   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:14   Napló: Játék backstage
2018-12-16 09:06   1 mondatos kritika /Kertész Ákos:Makra/
2018-12-16 08:15   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-12-16 06:27   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2018-12-16 06:22   Új fórumbejegyzés: Pálóczi Antal