Rám borul a csend

S rám borul a csend,
dörömböl árvult szívem dobbanása.
Legyilkolt álmok sikítanak vesztőhelyükről.
A magány fagya dermeszti
holt szerelmem rettegő szirmait jégvirággá.
Mint álmom imádott nőalakja e rettegett pirkadatba,
Meg nem festett képed színei fakulnak  a fagyban, falamon,
Űrként hagyva be nem teljesedett vágyként,
mint az élet.
Virrad. Foszlik az álom a valóban,
de szemem összeszorítom,
Csapdába ejtve, marasztalom az utolsó pillanatot,
örökre.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.