Egy metafora története

Úgy rémlik: a nevemet,
vagy ahogyan manapság hívnak, tulajdonképpen
egyszerre kaptam azzal a felismeréssel,
hogy a fonémák ilyen elrendeződése
egy – egyébként általam még soha nem látott –
Debrecen környékén lévő patak (talán folyó) neve is.

Ugyanebben az időben olvastam – talán éppen 7 évvel ezelőtt –
egy argentin, bizonyos Borges, egyik könyvében egy ősrégi metaforát.

Piliscsabán, a magyar könyvtár örökké morajló olvasótermében
egy darabig lecsendesített mindent odakint és odabent, bár még nem értettem, természetesen azonnal magával ragadott.

A metafora szerint az idő folyó, de a folyó is én vagyok.

Tökéletesen csak később sikerült megértetenem.
Emlékszem a hajnalra,
amikor kölcsönadtam Istennek körülbelül hetvenhét forintot.

És arra a hétre, amikor apró, valamint azóta is tartó csodákban,
az utolsó forintig megadta.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.