Nikotin, hiány

Aztán lehullnak a kövesedő napok,
mint a házak fölött az októberi köd;
már látszanak kész, pirostetős gondolatok,
de a táj ott szétolvad a közeli fák mögött.
Mint kaviccsal ijesztett madárraj indulok,
sálként szorít a nikotinhiány.
Ha eladhatnék mindent amit tudok,
egy vacsorára sem lenne elég talán

Szál gyufa súlyom - így vagyok nehéz,
jószándékom maradékában élsz,
tudod félek és hidd el, már unom.
egy gombostűre szúrva él bennem a semmi,
hát itt van, gyertek tessék körbemenni,
megcsodálni üres hegedűtokom





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.