Rossz vers arról, amire orsolya biztosan azt mondaná, hogy prümm
mindig ez van, ha egy télikabátra nézek.
megfürdök benne, mintha víz lenne, pedig csak hideg, de nem is az sarkalatos fajta, hanem, tudod, csak az, amelyik az orrot s a szemet békénhagyja, és csak a leheletet festi meg. és közben elképzelem, hogy ilyenkor jön le a hegyekről az Isten, végigcammog az erdőszagú úton - lerázza a még tavaly a bundájába ragadt tobozokat, bagolyköpeteket - és arra gondolok, hogy vajon tudja-e, érti-e azt, amit a bakancsára ragadt állat gondol róla, vagy azt, hogy akár én is lehetnék.
aki hamarosan télikabátba bújik, és minden lépést hosszúra nyújt, hogy elérje a következő villamost, miközben körülötte, mint az isten bundájáról aláhulló valóság, egy bagolyköpet, gördül tovább a félig megemésztett város.
ilyenkor csak azt remélem, hogy valamiről azért mégiscsak én tehetek.
hogy - isten tudja - talán mégsem egyedül vagyok.
hogy nézhetem azt a csúf kis ráncot a szemed alatt,
és bízhatok abban, hogy talán miattam van ott.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
