menetjegyre

ez egy ilyen táj. a múltkor még
eszembe jutott itt valami, de most
csak az arcod van, lepedő nélkül, csukott szemmel meg az
hogy nem fogsz már többet átölelni álmomban.
kár.

pedig talán még mesélnék valamit
arról a lányról, aki egész nap az állomáson ül és hallgatja a bemondó hangját,
de sohasem utazik.

a tenyerére piros tollal katicákat rajzol, aztán elereszti őket,
mind messzire röpülnek ilyenkor,
és csak néhány ottfelejtett pötty marad utánuk a lány tenyerén.

esténként hazamegy, vihart gondol
és bőrig ázik a kulcsra zárt szobában.

aztán kinéz az ablakon, óvatosan a függöny mögül
és a világról eszébe jutsz.

ilyenkor feláll, kimegy az udvarra,
elsimítja a vizes hajat a homlokából
és csendben felállítja a felborult virágcserepeket.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.