Hajléktalanok

Egyre több már a hajléktalan ember,
Rója az utcákat ebben a hidegben.
Lábán lyukas cipő, már biztosan vizes,
Kabátban is oly vékony, hálni jár belé a lélek.

Gyengén, rosszul öltözött emberke,
Hajléktalan, dermedt szegényke.
Néha megáll s a járókelőktől kéreget,
Egy kis pénz kellene neki, venne élelmet.

Úgy elmegyünk melletük,
hogy Rá sem nézünk,
sőt, lehajtjuk fejünk.
Magunk igazolására meg is beszéljük,
Miből adjunk, nekünk is nehéz életünk.

Akinek lenne miből, az sem ad,
Attól fél, neki kevesebb marad!
Zsugori szegény magával is szemben,
De meglásd, aki még nem járt, járhat ebben a cipőben.

Hogyan tudna ebből kilábalni szegény
Nincs munkája, lakása, miből és hogyan él?
Már rég elfogyott az a kis segély, elköltötte,
Gyógyszert vett és egyszer jóllakott belőle.

S kezdődik előlről, indul útjára,
Fagyott kezét újra feléd nyújtja.
Szánd meg élelemmel, vagy adj ruhát,
A tudat, hogy segítettél, szívedet járja át.

Egy ember, ki nem ezt az életet választotta,
Az Élet választotta Őt, neki ez a sorsa.
Mi segíthetjük, ki velük együtt élünk a mába,
Ne hagyjuk sorsára, s szemében ott az örök hála!

Baja, 2006.02.14.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Délinfó,
Kötetben: Érzések papírra vetve (, még nem)