Esti vázlat, reggel átolvasni

Végül is, én is mindig egy nőről álmodom, ez
igaz, ahogy egy korombeli fiatalembernek kell.
De fiatalembernek, csak a buszon szólítanak,
hogy álljak arrébb, a nő pedig halott és nehéz,
mint bárki, aki tíz éve nem vett egy könnyű levegőt.
Anyámnak szólítalak, ahogy soha, míg éltél,
ahogy engem fiatalembernek mások.
Nem szólhatok, hogy állj arrébb.
Próbálom csak, hogy ne hiányozz, de csak
egy féle szeretet van, ahogy nincs
két féle sötét, mindegy ki fekszik és hol.
És egyre jobban hasonlítok rád. Ezt már írtam.
De mihez kezdjek vele. Nem emlékeszem,
mit mondtál. Csak a hangodra. Mit ér a hangod?*
Kert, könnyű nyári este körülöttem. Pontos.
Helyén a két tárgy közti üresség is.
Hűvösödik, mindjárt bemegyek. Megölelem, aki
benn a szobában. Mint egy szál pólóban ilyenkor,
fázom ebben a gyászban. És mint egy lázálomban,
félek, hogy benne égek.

* Szolcsányi Ákos







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÉS, XLIX/47.