Tegnap
Dögölj meg! – mondtam annak,
akit a legjobban szeretek.
A lányok kint vártak a folyosón,
ő nem engedett.
Menj! – intett, de nem nézett felém,
az ablak felé elfordulva állt.
Tudtam, hogy nem megyek,
nélkülem mennek el a lányok.
Elhalt a folyosón a nevetés,
az ajtó becsapódott utánuk.
Anyám elővett egy könyvet,
mintha olvasna, lapozott,
leültem mellé.
Azt akartam, hogy bennem
lapozzon, és tudja, hogy meghalok,
ha nem tekint rám.
Mintha véletlen volna,
jóval később, már délután
megérintette arcom egy pillanatra.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Rejtjeles tábori lap
