Szélbe fordult dacban

Meglett ember lett a fiam
Ha szól, szavának súlya van
Tudja a sűrűn vetett szó
Gyér termést hoz csak, súlytalant
Hallgatag gyermek volt egykor
Ha nem volt rá ok, nem beszélt
Ricsajban kelt égzengésben
Csak neszt csap a megszeppent szél
Nem alkudott meg a sorssal
Makacs volt, s ha kellett , kivárt
Mennydörgő volt benne a csend
Hogy csend legyen, ha felkiált
Símogató csillagfényben
Elringatta a meséket
Észre sem vettem,férfi lett
A gyémántnál is keményebb

Megtanulta önsorsrontón
Hogy mi az igaz és hamis
Nemcsak ökle lett acélos
De késként vág már szava is
A gyengét védi, ahogy rég
Mert e világra így fogant
Csendbe hulltak lázadása
Ébreszti a Napot s Holdat
Nem vonza a talmi fény s rang
Szívében őrláng ,-szebb neki
Szélbe fordult daccal lobog
S csak önmagáért szeretik
Mint én,-s őnzőn benne magam
Kiért a vérem megremeg
S tiszta,szép szemében hordoz
Akkor is,ha már nem leszek






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.