Éva

Vulkán vagyok,
rámfagyott tó alatt
Dermedt bilincse szorongat
Nyakamra tekeredve
jeges nyaklánc,
Rajta medálként létem
Húzza, húzza önamagam,
Értelmem lelni, lent mélyen
a messzeségben

Felszakadni akaró hang vagyok
néma torokból
idegsejtek kapcsolata
a bábeli toronyból
kiálltanám, de folytogat
kezem, kezed,
megvető szemed
a minek, a kinek, a közöny.
Csak csuklom fulladozva
A torkomba gyömöszölt
béka göröngyökön.

Halk sugallat vagyok
orkán erejével
Visszatartott akarat
a kérlelő szavak alatt
Gaia, vagyok
a Titánok anyja
Szemfedődként
rádboruló föld
Hamu,
elégett tested salakja.
Marguerite kaméliái
hervadva lelkemben
A hetedik szobában
Juditként zárul ketrecem
Száz darabra hullva
Arcomra borulva
Leány, assszony, anya
fonva töviskoszorúba
Véred mosom
könnyemmel itatva
Karomba zárlak
gyermekem.
El nem követett bűnöd
Én vagyok
A világra a mi ölünkből
születnek bűnök, s bűnösök
Mi kárhozatban áldott
Teremtő asszonyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.