Reménytel(en)emben

Itt most a szél hordja, s rakja
hegyekbe a havat, de csend van,
csak a számítógép zúg halkan
a hátam mögött - betegen zörög -
az ablakot nézem, a megvadult térben
száguldanak a hókristályok. Várok
egy hangra, mi engem is betakarna
szép-szelíden, vagy belémnyilallna
fájón. Csak álom, hogy vagyok Neked,
nem hiszem...és Te sem hiszed...
talán a vonat késett le minket....

Valahol méhek zümmögnek
a tavaszban, és virágok nyílnak.
Valahol nap süt le az égről,
a rügyekből a titkok kifakadnak,
langy vizekben ott most nászra készülődnek...
Ezerszínű a tánc , boldog és vihánc,
minden pillanatban csoda és dal van,
a nyárnak simulva érik a jövő,
és gyümölcsét az ősz meghozza,
s ünnepi ruháját hordja,
majd vetkezik, s megoldja...


Itt most a szél hordja , s rakja
hegyekbe a havat, a lég átláthatatlan,
csak néhány fa fekete alakja
töri meg a vakító fehér hideget.
A vizek befagytak odakint,
riadt madarak kapaszkodnak
a létbe, a fényről a tán sötétbe
kéne elbújni remegve, vacogva,
de szállnak, szembe a világgal,
szembe a halállal, s remélnek,
mert egyszer vége lesz a télnek.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.