Megsúgom
Se a hold nem folyt szét az arcomon,
(csak a tenyerem izzadt és a homlokom)
se az éj. Nem lett túl egy csillagon
a remény, most mégis megsúgom,
hogy
boldog volt az a rossz fapad,
boldogok voltak a poharak,
megilletődött a képzelet,
és boldog volt az a négy negyed,
megőrültek a bokrok, a fák,
a tóra mélységes nyugalom szállt,
a fények remegtek hangtalan,
egy bagoly érezte: béke van.
Hálásak voltak a bogarak mind,
és láttam: Isten mosolyog, s int.
A jövő felállt és szavalt;
...és elmosolyodott
a túlsó part.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Reményrõl fanzáziál (, 2006)
