A KÉSÕNKELÕ

Nincs kedvem kelni, élni,
mezítláb a padlóra lépni,
szembeszállni gondokkal, bajjal:
a harapós kutyákkal,
kiket a nap végén leráztam,
savanyú spleennel, macskajajjal;

inkább a gyűrött ágyban,
takarók fogságában,
görcsösen csukott szemmel,
felejteni, hogy újra reggel;

várni a déli harangszóra,
hivatkozni depresszióra,
s mint gubancot a kócos hajból,
csak akkor, végre akkor
kifésülni magamból.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.