LASSÚ MUNKA EZ

Már nem tudom, én írok-e vagy
ő ír bennem.
Folyóparton vagy asztalnál ülök.
Hogy pillantásom a lecsüngő
világot, mint markológép föl-
emeli
vagy megíródom a világban
akárminek s akármi által.
Homok vagyok és aranypor.
Habzik előttem. Bokáig vízben
állok.
Túlparton erdő. Szálakra szakad
de a titkos zöld összetartja.
Csónak-
motorzaj, napfény, harcsaszag
asztalomon.
Átzúg a déli szél írótollaim
közt.
Rátenyerelek papírjaimra.
Ablakok zárva. Falamban rések
nincsenek, csak glóriás zene;
mégis
a szélvihar. Rázkódtat, de meg
se rezzenek. A tény, hogy valami-
képpen mindent tudok s ezért
a semmit egyedül, mellém-
telepszik. Barátom. Parázs
szavakra zárja száját; nem fog
megszólalni sosem.
Ő már meg van írva, én még mind-
örökké.
Másik oldalamon valaki beburkolózva
fázik s átragyog.
Lassú munka ez. Segít benne
az álom, télidő, túlcsordulás.
És minden semmiség:
drótfonat, ú-szög, kerítés
lécei
mint hosszú sorban földbeszúrt
kardlapok.
Akit el kéne mondanom, jobbára
tiltja.
A többit megírom; benne van.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A zendülés vízszaga, Versek, 1999-2000 (Budapest, 2002)
Kiadó: Széphalom