Fák

Szívemmel véstem a fatörzsekbe
Utókornak a nevedet
Még ma is őrzi a lombos idő
Az ébredő szerelmeket

Lázasan ölelkeznek a betűk
Vágy ébredt a bicska nyomban
Látod a mohák ma is csókolják
Neved, nevem mellett ott van

Harmatos füvek, s a letört ágak
Ropognak a televényen
Megsüvegelik a kis diákot
Mára érdem lett a szégyen

Ifjak voltunk itt, s szerelmesek
S fiatalok voltak a fák
Velünk nőttek ők, s nőttek a betűk
A fény felé,hogy megtaláld

Éltetnek ma is,mert eggyek velünk
Nincs kapocs,mely így összeköt
Kérgévé váltunk fáknak moháknak
Sarjadt rügyek, s gyökerek közt

Tudom egyszer ledőlnek sorban mind
Ház épül,meg templomtorony
Ölelkeznek a betűk akkor is
Lécen ,deszkán,oszlopokon

S fák borulnak újra majd egymásra
S a fákon újra lesz betű
Szerelmek gyúlnak,és hamvadnak el
Az élet ilyen egyszerű






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.