Noah álma

Noah, valamikor neonfényreklám
szeretett volna lenni.
Olyan, mint a nő a Hatcsöcsű felett a sarkon.
Állandóan éles, időnként mégis vibráló kontúrral.
Az a fajta, amelyik tűsarkú cipőben
fogja a tálcát és kéken gőzölgő kávét tart a város
egy jelentéktelen szeglete fölé, ellenállva az időnek.
Alatta MOKKA felirat.
Még lejjebb: ajtó melyen át ki-be járkálnak mindenféle népek.
Párocskák akik nyíltan vállalják szerelmüket,
aztán a lopakodók, a sunyi szabályszegők.
Nyápic férjek akik két fürdetés között meglépnek egy fröccsre,
majd a pulthoz ragadnak.
És nők, nők , mindenféle nők!
Szépek és otrombák, mosolygósak és zsémbesek,
büszke tartásúak, és görnyedt hátúak, egyenes járásúak
és dülöngélők, kiegyensúlyozottak és idegesek
a hasukat bámulók és a flamingó nyakúak
a mandula és a gülüszeműek
a szakadtak és a pipiskedők
a szép szavúak és az ocsmány szájúak
a reménykedők és a csalódottak.


Noahból sosem lett neonfényreklám.
Noahból villanyszerelő lett.
Ő tartja karban a Nőt.
Amikor ujjai köré csavarja a drótokat,
a város egy jelentéktelen szeglete felett,
a százéves sokablakos ház erre néző homlokzatán
körvonalaiban megbillen a csésze és aljáról
gyanútlan járókelők fejére, kabátfelhajtókájára
löttyen az évtizedek óta mindig egyforma kéken
gőzölgő kávé keserű maradéka.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.