Aranykori vég

                                                       „Öröm előzte, hétvégi öröm…”


1.


Közvetlenül a fémrács csapódása után vagyis
elválaszthatatlanul a termet átszövő zajoktól
lépek a képbe. Elnagyolt és kivehetetlen a háttér
akár egy ócska relief szűkmarkún újravésve.
Ide jutottam, aszódó lazactesttel, hogy elvétem
magam is a hangot, piszkítok s éppen ide! a topogó
délutáni áhítatba.

Itt hol osztályon pihegsz fehéren és simán nyugszol
el a tűre majd az enyészponton ülve folytatod a napot.
A bejárattól balra az első asztalnál az aprót a fogkrémmel
együtt eléd teszem. A tubusról mit 2 napja szelídítek zsebben
lekopott a márkajel.

A tűről szólva nincs könnyebb mint engedni valami sokéves távoli beszédnek;
világos hogy megszokom idővel a kauzalitás poklát. Mentségemre
mindezt csakis a közölhetőség végett.


2.


Bent elhallgatom előled a tavaszi csőtörés
hírét, elméletemet „az özönvíz társadalomformáló szerepéről”
(mivel inkább traktállak) azzal a felemás
egyedülálló harmincasok körében gyakori
kényszerképzettel hozod összefüggésbe miszerint
az örömlányok a reggeli mosdás (arc, száj, lágyék) ideje
alatt lépnek le az erkélyen át.
Megnyugtatlak, bár cseppet sem tűnsz izgatottnak,
de most a tegnapi (a helyzet fonák voltát már-már hazudtolóan)
kedves kurvát hagyom ki a történetből. Ez önt beléd végül is némi
kedvet, az eseménybőség arca mögé bújtatott pazar semmi.  

Reggel órákkal előttem még
hátadon az éjjeli verejték így igyekszel az intézeti mosdó
gipszfalai közé. Hónaljon ragadnak, selyembúzod melledre feszül stb.
3 óra múlva egy őszülő taggal hagyom el
a termet, ahol is hiába vártalak. Vasárnapi fény.

Korábban lejegyzett időpontjaim között hibát találok.


3.


Minden nappal s talán kevesebbel is mintha
többet bíznék a kelleténél rád.
A közelségben rejlő tagoltság nem bírja el
a ráaggatott, belévetett hitet.
Szemközt ülök le, veled távlatokban.

Ebben bíztam mikor kihagytam egy-egy napot
s a harmadikon is csak sietve néztem be hozzád. Untam már
akkor a procedúrák kiszámíthatóságát a biztonsági zónák
fertőtlenített levegőjét.
Elszólított a zavarossárga lepedő mit meghagytam
utánad érintetlen s valami egészen más, túlzó izgalom is
a lakatlan szoba láttán.
Szép kis saját provincia gondoltam s a benzolszagú párnákon
színről-színre véltelek látni: nem aléltan inkább örökös feszülésben
hogy karjaid pont úgy s térded se másképp, akár a megnyílás gesztusa
olyan voltál.  
Történt ez azelőtt hogy egy hétvégén lecipeltelek a kertbe s az avarba halvány
nyolcasokat írtunk séta közben.

Lassan 2 éve hogy szükségem van az efféle támpontokra.


4.

Estefelé szabadultam s te is tőlem, tudom.
Zavart nyílván öncélú megértésed (mosoly) s az enyészet
mégis őrlő jelenléte.

Elnyújtalak téged is most ahogy kitartom
ezt a hamis igazolást.

Az étteremből egyenesen hozzám mentünk. Semmi célzás,
copfba fogott haját úgy téptem fel mint aki hirtelen élesebb
színekre vágyik. A lépcsőházban számba vettem a lehetséges
kijáratokat, az ablakokat nem számítva összesen kettő, a főbejárat és az erkély.
Megvártam a csípőre kúszó takaró súrló hangját
aztán működött már magától minden;
magától mint a reggel visszanyert
felejtő kilábalás.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.