Tündérmese
Kócos kis foghíjas tündérlány vagyok,
És büntetésből ezer évig nem varázsolhatok.
Kétségbeesetten kalimpálok egy faággal,
Nem akarok megbarátkozni a valóval,
Hogy egy nulla vagyok a föld alól,
És nincs senki, aki, ha elesem, felkarol.
Kócos kis foghíjas tündérlány vagyok,
Sokszor adok, de cserébe semmit sem kapok.
Ruháimon a fodrokat megtépázta a szél,
A többiek fáznak, de érzem, múlik a tél!
Habár vacognak a lábaim és ráz a hideg,
Tudom, hogy meghalok, ha csodákban nem hiszek!
Mosolygok boldogan, de görcsöl belé a szám,
Itt élek, de érzem, nem ez a hazám.
Gúnyosan röhögnek meleg fészkükön a csillagok,
Azt lesik, mikor jön már, hogy sírva fakadok.
Akkor aztán másik csatornára váltanak, sorry,
Mert kiment a divatból a tündérlány-story
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
