Egy egy

Nincs merre indulnom hozzád.
Még mindig. Szeretlek. Emlékszem,
már annyi hús se volt rajtad, amiből
egy tízéves fiú jóllakhat. Vagy csak én nem.
Ruháidba képzellek, mint a teát, játék-
csészébe a gyerek. Ez maradt.
Darabig dajkálom magam. Aztán
csak rágyújtanék, de előtted szégyellek.
--- csak így képzelhetlek el, hogy van arcod,
bár elé mindig más maszkot tartok,
lehetnél bárki, csak az nem, ami vagy.
  
Fáztam, tépkedtem a gazt, egy síron ültem, össze-
gereblyézték a nyarat, és "zárásvan" - rám szóltak.
Te azóta is ott dideregsz, csontjaid mint a fűben,
a hideg szélben remegő csirketollak






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mozgó Világ, 2004/11