Vincent és Paul


(„)Hidegvérrel kéne festenem, de én forró vérrel tudok festeni.Nézd a földből kikelő
búzaszemeket, a szakadékon lehulló víztömeget, a duzzadó szőlőszemeket,  az emberi élet:
minden egy és ugyanaz! Az élet egysége nem más, mint a ritmus egysége. Erre a ritmusra táncol
minden: az ember, az alma, a sárga körte, a szakadék, a szántóföld a madarakkal a mezőn.
A házak, a nap és a lovak. Ez a szőlőszem és te ugyanabból a szőlőszemből származtok.
Amikor lefestem a földjén dolgozó parasztot, azt akarom érzékeltetni, hogy ő is ugyanúgy
azonos a földdel, mint a földből kinövő kalász. Amikor a napfény átjárja a parasztember
testét, a gabonaföldeket, az eke elé fogott lovakat, ezek minden energiája egyszer majd
visszaáramlik a napba. Csak akkor érted meg az életet, ha megérzed az egyetemes ritmusát.
Egyedül ez Isten.(„)
Aztán megérkezett a nyár a szörnyű, perzselő hőséggel Provence-ba..
A nap heve mindent felgyújtott, Vincent hosszú ujjú ingben festett az érett
kalászok között, rongyos kopott szalmakalapban és abban a cipőben, ami annyi
mindent látott. Most a kalászokból pergett a búza a cipőre. Csönd volt, csak
néhány madár rebbent fel időnként, ezekhez Vincent erős kontúrtalan feketékkel
festéket használt. A hőség nem kímélte sem Gauguint, sem Vincentet. Mindketten
barnára égtek, és fulladoztak a hőségtől. Feltámadt a misztrál , felkorbácsolta az
idegeiket. De egész nap festettek, míg az éj le nem szállt. 
A két festő között vad csatározás indult. Éjszakánként, mikor nem jött a megváltó
álom, egymást kínozták. Pattanásig feszült idegeik izgalmát azzal vezették le, hogy
kölcsönösen gyötörték egymást. Vincent izzott a gyűlölettől. Gauguin röhögött és
lesöpörte a műteremben amit talált, festékes tubusokat, vásznakat, majd
kijelentette: ─Vincent, nem tudsz ekkora rendetlenségben dolgozni. És nem bírta
abbahagyni a nevetést. Fesd le a cipődet, tessék, ott van, lyukas, poros, de úgy fesd le,
mintha a te Millet-d festette volna! A fejedben akkora a zűrzavar mint a festékeid között.
Mindketten megszállotként dolgoztak, hogy elérjék önmagukat a természet
megtermékenyült pillanatában, Gauguin Vincentről néhány képet festett, köztük
egy arcképet. Vincent sokáig nézte a képet, és megértette, hogy mit gondol Paul
róla! Ez én vagyok, de őrült vagyok.
Másnap Vincent szerintGauguin festéket szórt a levesbe. Vincent nevetett, és
falra krétával azt írta: A Szentlélek vagyok, épeszű vagyok...
Pár nap múlva levágta egyik fülét. Akkor is tombolt a misztrál.
  





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Más és Ugyanaz szerzői kiadás Feltöltés ideje: 2026-09-24 21:43:08
Utolsó módosítás ideje: 2026-09-24 21:43:08