Nád arca ( jav)
Sokáig nem vettem észre a nádat. Aztán megszerettük egymást. Nem azért, mert a Hanság közel volt, ahol égeres lábas fák álltak a vízben. Ott sem, ahol a cölöpházakat felégették, ahol a nádat levágták, mintha az egy elszáradt fűcsomó lenne! Pedig élet... az egész, ami körülvesz, és végtelen táncot jár, amit bolondul fúj a szél.
A tó tükre zöldes, és Laci bá' egeret etet. Meleg van, egyre több a buga. Ősszel már nem olyan szép, pasztell, de a tél okkert varázsol a szürke busafejek közé.
A fény ünnepe előtt egyenesen áll, a tartás nem a merevség. Az igazi erő az, hogy valaki képes meghajolni, és mégis megmaradni. Nézd meg mellette a szürke törzsű fákat. Dőlnek.
A nád bele sem rezzen.
Van valami a nádban, amit papírra akarok vetni, de nem tudok. Derszu azt mondaná: nem kell. A hód is ember, a rák is ember, a béka kuruttya estelente ember.
Tavasszal a molnárkák ugrabugráltak – részeg életutak... A kagylót februárban a vízre tettem, és voltam a kagyló. Kék víz ölelt, míg láttam, ahogy befelé fújja a szél. Akkor éreztem magamban a nőt. A nőt, azt, aki végtelenül nyugodt. A Nőt, aki ráébred önmagára. A nőt, ki valamikor bölcsőt ringatott...
A nádaratás idén korábban kezdődött. Vastag volt a jég, a gépet elbírta, én meg sírtam...
Kopárrá vált minden. A fehér törzsű fa is beleolvadt a szürkeségbe, a hófészekbe kisállatok menekültek, és minden olyan volt, mintha hieroglifákat rajzolt volna egy bolond manó.
Gondolj csak a pusztai bujdosásra: a nádas a szabadság és a menedék, de nem csak a kurucok elől. Hiába mondod, olyan, hogy szabadság, nincs..
Nagy csendet hagytam magam után. Nem beszéltem senkivel, de mindig történt valami. Sosem láttam egyforma napot. A nád arca a világommá lett, a rigókkal, a madarakkal, siklók tojásaival. Kócsagok várával.
A tó tükre egy fa menedékévé vált. Láttam, ahogy a másik akác gyökereivel fogja, nem engedi, pedig fojtotta a borostyán. Mint két pár, máig tartja. Melyik hal meg előbb? A vízben élő női fa? A satnya fa utána megy? Mit érez?
Várakozás havában erős a nap. Szentület a jég szilánkjain, a legszebb karácsonykor, amikor arany Mithrasé a győzelem.
Fergeteg havában dől az öreg nád, helyet adva az első hajtásoknak. Nyugalom vesz körül, a harangok csilingelve játszanak a vízzel éjjelente, hogy a jég mindegyiket elkapja.
Nádszál kisasszonyról csepeg a víz.
Az ideges fekete fákat látom, felkacagok.
A nád hajlik, de meg nem törik.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-08-08 00:50:00
Utolsó módosítás ideje: 2026-08-08 00:50:00