Reflexiók
Talán óceán az ég, és arra figyel,
ami bizonytalan körülöttem.
A létezés feloldja határait,
hogy magamat másban keressem,
máshol, egy idegen végtelenben.
Testemre simul az alkonyat, a horizont
súlytalan magánya, mint ránc
a ruhán, bennem gyűrődik tovább.
Már nem érdekel, hogy körforgás
az élet, melynek centruma a halál.
A táj moccan, neszez, és gyönyörű-fagyott.
A folyékony valóság határán, az álmok
peremén strázsa vagyok; lélegző szobor,
emlék-sziluett... Az istenek most gyónják
egymásnak minden késedelmüket.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-07-16 22:18:16
Utolsó módosítás ideje: 2026-07-16 22:18:16
