Ötvös Németh Edit
Bezárva
Egy hete lakunk itt. A társam és én. Azóta nem mozdulunk. Egy ideig sötét van, máskor világos. Általában az utóbbi. Nem fázunk, inkább melegünk van. A hőségtől izzadunk. A hajtövektől indul, le a halánték mellett, a homlokunkról vezeti oda a szemöldökünk. Utána az arcunkon folyik tovább, majd a nyakunkba csorog le. Eláztatja a ruhánkat, amit viselünk. Néha kapunk tisztát. A néha az meghatározhatatlan időfaktor. Magunk nem tudjuk kicserélni. A társam néhány évvel lehet idősebb nálam, vagy talán egykorúak vagyunk. Nem látok túl sokat belőle. A bal keze kilóg a takaró alól. Májfoltos. Hasonló az enyémhez. Irma nővér feltépi sz ajtót. Mindig így ront be. Már nem ijedek meg. A társam mozdulatlan. Lehet, hogy alszik. Irma nővért kérem, hogy nyissa ki az ablakot. Rám néz, de nem válaszol. Megérinti a derekát, majd sarkon fordul és kimegy. Hétfő óta ez van. Soha nem nyitja ki az ablakot és soha nem felel. Igazán megtehetne ennyit. Az ágyamból látok egy faágat, rózsaszínű szirmok integetnek rajta. Tavasz van. A szobában még megy a fűtés. Érzem, a hálóingem a fenekem alá gyűrődve csupa lucsok. Nem szólok Irma nővérnek, még megharagszik és akkor biztos nem nyitja ki az ablakot. A szobatársam nyögdécsel. Úgy teszek, mintha aludnék. Nem tudok rajta segíteni. Folytatja. Vizet kér. Nem bírom elviselni a tehetetlenséget. Lassan az ágy szélére araszolok. Először a két lábammal, majd a felsőtestemmel. Mindjárt jövök. Mormolom halkan. Nehéz a testem. Tompán puffanok a linóleumon. Sikítok. Lábdobogás a folyosón. Irma nővér, feltépi az ajtót, ahogy mindig. Ordít. Mit keresek a padlón. Nem kelhetek fel. Csöndben vagyok. Reszketek. Segítséget hoz. Egy férfit. Nagy és erős. Felnyalábol. Visszafektet az ágyba. Rongybaba vagyok. Egy elhasznált rongybaba. Az izzadtság sós lével keveredik az arcomon. Szégyellem magam. Kilátszik a szemérmem. Nincs rajtam bugyi. A szomszédom még mindig hangoskodik. Irma nővér megitatja. Odajön hozzám. Betakar. Az ápoló szerencsére kimegy. Irma nővér a derekához nyúl, masszírozni kezdi. Erőt veszek magamon, megszólítom. A hangom érdes. Megkérdezem, miért nem nyitja ki az ablakot. Rám néz. Nem érti mit mondok. Megismétlem. Kiabálni kezd. Elege van, kikészül tőlünk, nem bírja tovább a nyavalygásokat. Mindenki, mindent is akar, egyszerre. Egyedül van tizenöt betegre. Beszakad a dereka a hajolgatástól, a mosdatáskor való forgatástól. Gyógyszerosztás, ételhordás, pelenkázás. Délután az anyjához kell mennie, ahol ugyanezt csinálja. Az anyja is folyton elégedetlen. Nincs türelme, beleőrül. Odalép az ablakhoz, sarkig tárja, majd vöröslő fejjel kicsörtet a szobából.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-07-14 13:18:28
Utolsó módosítás ideje: 2026-07-14 13:18:28
|
|
|
