Citromillat
Ágnes sütötte őket. Annyira egyformák voltak a sütemények, hogy csak néztem, szinte milliméter pontosan ugyanaz mind. Fel voltak vágva, és már látványra is érezni lehetett a citrom illatát.
Ott álltam, és elképzeltem őt a konyhában: csend, fény, citromillat… és azt a mozdulatot, amikor szándékosan elront egy süteményt. Nem hibának láttam, hanem valami különös, régi gesztusnak. Szinte áldozathozatalnak.
Ágnes felnevetett. Az idős, nagyon szép hölgy.
– Jaj, annak a teteje nem lett olyan szép…
És én akkor, teljes bizonyossággal mondtam:
– Ez így a tökéletes.
Őszinte örömmel nézett rám.
– Szegény édesanyám mindig azt mondta: egyet ront el, azt a legnagyobb szeretettel.
A citromillat ott maradt a levegőben. És vele együtt valami más is:
egy régi mozdulat, egy átörökített szeretet. Összekacsintás.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-03-31 17:10:40
Utolsó módosítás ideje: 2026-03-31 17:10:40
