Őszi dal


Az utolsó fejezetet magamnak írom,
hogy bölcs tanítómtól okuljak.
Mint a távolban meghúzódó ősi rom,
vagyok hátukra borult falak,
szörcsögő búvópatak medrén alvó szikla,
száz gesztenye ízű dagályától,
a végtelenbe taszítva.

Porhó fútta nyomok előtt járok,
széles árnyat vet rám az éj pokla,
várok telis-tele csenddel,
szűz lármától körbefogva.

Nem nézem a süppedő jövőt,
a múlt frivol homályát  se lesem,
agyam néhány dallamot szőtt,
magamnak dúdolom szüntelen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-10-10 22:19:28
Utolsó módosítás ideje: 2024-10-10 22:19:28