Mag-ad

Hegygerincen a Hold, mintha lába lenne,
fény szikrázik léptén, megy a végtelenbe.
Lába alatt sziklák, délceg fenyőágak,
a vöröslő fényben  árnyak magyaráznak.

Bosszús a szél, dühös, ágat tép a harag,
lezuhant tobozból szikraként hull a mag,
rozsdás fű közé ül, mohás korhadt gallyra,
éhes földrepedés e magot akarja.

Reszkető magoknak felhő lesz az anyja,
vizével itatja, árnyékkal takarja,
ringató esővíz, dédelgeti őket,
bebújnak a  földbe, hosszú álmok jönnek.

Üres az esti ég, nincs Hold, nincs már felleg
elfáradt a máma, horizonton billeg
a közelgő holnap, karján új nap fénye,
embernek és magnak, feltámadt reménye.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-08-13 07:40:12
Utolsó módosítás ideje: 2024-08-13 07:40:12