Alkony

A váratlan vendégre várva
Ama tornácon állva figyelem
Amint a tüzes napgolyó
Mély árkot éget fenn a hegygerincen
Hogy aztán hirtelen guruljon el
A túlsó oldalon
És elsötétül lassan a bárányfelhőkön a rózsapír
A lobos horzsolt sebeken ha megalvad a vér
Mind fekete lesz végül
Mint a pici porzók megtermékenyült bibék
A pipacsszirmok mélyén
A poros úton messze leszegett fejű
Bánatos szemű bivalyok ballagnak hazafelé
Árnyéktalan a gótikus templomtorony
Mert új a Hold csillagtalan az ég
A rét tücsöktelen
Az éhes bőregér cikázik hasztalan
Vezérbivaly kolompja kong
Huhog a hóbagoly
Az idő szakadt furcsa rongy
A kerítetlen udvaron
Egy ágasfára vetve csüng
A szívem összevissza ver
A szívem összevissza ver
A szívem összevissza ver
A csodák mind az íriszemre égnek
Lehunyt szemmel is látom az eget
Pipacsvirágú réteket
Kérődző barmok bánatos szemét
A Napot amint búcsút int
Jó éjszakát kíván
S félve olykor talán kíváncsian
Ama tornácon állva figyelem
Hallgatom a szívem
A váratlan vendégre várva





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-06-29 13:33:08
Utolsó módosítás ideje: 2024-06-29 13:33:08