Irány nélkül, tanácstalan

Tudom
az emberben - ha megöregszik -
álmai helyére önsajnálata
saját magányos világfájdalma
és önző siránkozása lép elő

De én még minden éjjel álmodok!
Sokféle emlék, vidámság, bánat
fut elém rendszertelen egymásutánban
- regeneráló pihenésemből rabol –

Akkor hát hol vagyok a most-időben?
Álmodok és egyben siránkozom

Tulajdonképpen
öregnek érzem magam, hiszen
sokszor oly kiszámítható az ölelésem
s minden – elmulasztott – pofonom

Néha még dühöngeni is tudok!
Energiapocsékolás ugyan mivel
ritkán látom jól dühöm helyes irányát
nem ismerem fel ellenségeim
nem találom meg az én utam
- beismerem –

Próbálnék a Jóság felé indulni,
de nincs irány

igaz, nincs korlátozás sem,
futhatok akár erre-arra,
előre-hátra,
körbe-körbe
tehetetlen

Így hát
tanácstalan
- a fejlődésen régen túljutott csorda tagjaként -
csak koszos mérgező ivóhelyemre vágyok csupán

szomjam – bánatom italra váltom

és aztán ha sok lesz
- holnap   holnapután -
saját síromba bevackolódom

s magamra húzom anyaföldemet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.