Hangtinta



Nem találok poharat a festők asztalán,
csak régi beszélgetések visszhangjait,
betűszobrokon megkövült hangtintát.
Ha lassan mégis körbejárom az udvart,
jókedvű vacsorák lehullott hámsejtjein,
összesimulunk, én és a mezítlábas alkonyat.

Nyomot keresek álmaimban, mint némi
rézgálic és déli harangszót hajkurászó
napfény a tőkesorok párhuzamai között.
Nem vagyok idevaló, mégis biccentek,
úgy, ahogy teszik utcádban a jegenyék.
Tanult némaság ez, üdvözlő levélnesz.

Fölénk nőttek már, a fáktól alig látható,
a kerteken túli világ épp összeroppanni
készül az idő nehéz elefánttalpai alatt.
Ha tél szivárog a hónapok repedésein,
a szél rozsdabarnával ír, szíven szúrja
a hegy fürtjeit, meggyűri a képeslap idillt.

Megiszom az évszakokat tisztán, józanul
ébredek, majd a tündérfröccsöket reggelire.
Seregélyeket villanydrótra komponál a hajnal.
A pincék tetején még vitorlát bont és emelkedik
néhány asztalon könyöklő vasárnap délután.
Vetkőző mandulafák a visszapillantó tükörben.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: (Versek Takáts Gyuláról , 2021. szep)
Kiadó: Berzsenyi Könyvkiadó
Feltöltés ideje: 2022-01-22 11:19:04
Utolsó módosítás ideje: 2022-01-22 11:19:04