időkanyar, avagy mindörökké Debrecen

gondolatban lerombolta a falakat
átnyúlt az úttest felett
s visszarakosgatta a hámlott ruhájú
kertes házakat

a csapó két oldalát a kanyargós emlékeihez igazította
s hagyta hogy a majd félévszázados
zörgő-zakatoló tuják végig döcögjenek
a város gyomrába a rég felszedett síneken

még rápillantott a templomra
azután a főutcán átszállt az egyesre
és meg sem állt a kálvin-térig
ahol a szél mintha a parasztkantáta
akkordjait sodorta volna felé
hegedűtanára lakásából

gyermeki örömmel kanyarodott be
a péterfiára
örült mert újra anyja mosolya jött felé
apja kitárt karjában
és a sarki presszó kávéillatú zsongásából
a vasárnapi fagylaltozások málna ízű álmai

már meg sem lepődött hogy
a palacsintaképű nap fahéjas almás ruhája alól
anyja szilvás gombócai gurultak elő
de a kapuhoz érve a pláza ormótlan tömbje
hullámokat kavart emlékfolyama tükrén

hát visszafordult és
csalódottan becsukta az ablakot

a kanyarbérház zajos és poros világából
az erkélyen pihenő galamb ijedten felrebbent
és elszállt egyenesen a krematórium felé







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-06-16 16:23:51
Utolsó módosítás ideje: 2021-06-17 08:09:29