EGYSZERŰ VERS - Palingenézis

Sokat jártam a kórházak baljós szegletét,
Fájdalmat szőtt a lesütött szem. Szemfény-
Vesztés terheit cipeltem a vállamon, nem,
Nem volt más ott velem, csak a végtelen nagy fájdalom.
Könnyet túrt a kéz, éreztem, ködgyertyák
Égtek el, amíg a kín csendesen rám szitált,
Nedves foltban marta fel a haldokló lelkemet.
Belémfájt a felismerés, éreztem, megremeg
A szív, ahogy elhaló hangokon nekem üzent
Az elmúló pillanat: - Szeretlek, kisfiam! -
Mint jégmarok, ami megéget, ha túl sokáig
Markolja a testedet, belémfájt újra és újra, minden szó.
Még halk sóhajok ringatták ébren álmomat,
De készülődni láttam, éjsötét leplét terítve
Rám, a lassan érkező távozást. Palingenézis.
Hinni akarás küzdette az elmém, ez nem lehet
Valóság, csak gonosz káprázat, a félelem űz
Aljas játékot velem. Még egy, utolsó ölelésbe zártan,
Mélyről felszakadt fohász mosta könnyes arcomat:
Szeretlek, kisfiam! - és lassan elmúlt a múlt,
Elmúltak a tegnapok, csupán az emlékeim
És a gyász maradt a hajnali telefonhívás után.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-05-31 20:11:05
Utolsó módosítás ideje: 2021-05-31 23:12:16