Tavaszi viharok

Még idegen nekem itt ez az egyszeri, furcsa igézet,
még felesel csak a tél összefagyott peremén
vértelen, új szerelemmel a régire föl- fölidézett
hűlt tavaszok hülye vén álmairól: Te meg én...

Így kel a nap. Belegörnyed a hajnali csend születése
hódolatába. Talán nincs is ilyen, nem is út,
és nem is arra szerettem az isteni testedet én se,
hogy kieresszen a hétköznapi fényalagút.

Látod-e, most tagadom meg a múltba szakadt ezer évem,
kéznyomod ott a kilincs szürke, kopott anyagán,
száz viharunk, s ahogy ínra feszült az egóm szerepében...
Tornádót fuvalommá nemesít a magány.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-03-02 07:56:16
Utolsó módosítás ideje: 2021-03-02 07:56:16