Alkonyhalál, avagy egy költő agóniája

(Fövényi Sándor stílusában)

Ribancok közt kelek minden reggel,
szajhák simítják fejemre hajnalom,
ne ments meg, ha poharamba nézek,
temető az, hol tűnik bánatom.
Ne ölelj magadhoz rozsdás, vérző alkony,
ne ámíts erdő, szakadt kabátú éj,
csak letört ága vagyok korhadt fának,
jegenyék fölé hasadt rideg, ólmos ég.
Hagyj csak halni, ne kímélj te végzet,
csupasz csontomon húst nem érzek én,
idő zabálja már bomló testem régen,
de tán marad pár sor, mi egyszer felidéz.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-02-14 13:11:32
Utolsó módosítás ideje: 2021-02-14 13:19:02