AZ IGEN szürrealista kispróza


Mentsvár, az igen. Az elfogadható tézise a medvehegyezőnek,
ami túladva gömböcökön, immár kopott felüljáróra
emlékeztet. Én egy ilyen helyre vágyom. Hja, kényelmi funkció,
ágyad vetetlen!
Az őrzők sincsenek a helyükön. Úgy tűnik, megint a mohóság
bűnébe estek, mert szögmérőnek merték nevezni a sínszálat. Örök vesztesek ők, eldobált mogyoróhéjak szánakoznak rajtuk.
Mikro-kamerát elrejteni a fogsorok között, a bebiflázott vallomást impregnáló folyadékkal feltölteni. Rendben.
Más felett kéj görbül, én forróvérűek suta fintorából
próbálok eolhárfát készíteni. Nincs asszisztens, aki ezt elbírná. De hiszen
ez rettenetes, egy angyal sövények viaskodásáról informál!
A töredék önmagát ígéri a fejszesuhanásnak. Még visszhangzik a mackó; rajongás azokért, akik az urna fölé hajolnak.
Az alacsony felhők a visszalényegülés képletei maradnak.
Valójában ki is számít esernyőgyilkosnak? Aki leemeli a karosszéria tivornyájáról a kupakot
vagy aki intő szavak seregén elveri a csámcsogást. -
Rajtakapni a nadrágtartót, amint katonákat sarjaszt a vajból, bolondéria;
A bíróság, ó, a bíróság stratégiai megállapodást köt a kártyacsatával. Idén elzárták a levélszekrényt a szulfátok,
sebaj, sebaj, a fakéreg alatt cipó lakik.
Bariton palástolás a hélium csárdása, zsír ömlik beleibe.
Tarthatatlan enzim,
oly messzire kicsalom a bútorfényezőt, hogy a dér vászonra kenheti a füldugót.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-11-16 11:27:15
Utolsó módosítás ideje: 2020-11-16 11:27:15