Majomparádé

Szeretem őt, hiszen nincsen rá okom;
nekem elég, hogy előfordul ez idő tájt,
amikor én is a világban élek.
Kis fülei a koponyájához lapulnak,
s ebben minden tudománya kimerül.
Még ha vidámabb is, mint a svéd gyerekversek
sírni is szokott, leginkább magáért,
mint akit: ó, ártatlanul dutyiba zártak;
és úgy pilláz sápadt, türkiz szemekkel,
hogy utána kell kapnom messzi ne repüljön.
Szívtelenül magamra hagyna engem,
mintha bíz, tudnék vagy akarnék vigyázni rám
nélküle, aki értem Burgesst olvas,
noha hadilábon áll minden szutyok könyvvel.
Szeretem őt, bár szégyellnem kellene
néhány magas műveltségű ismerős szerint,
ám, ha nem baj, inkább őket szégyellem.
Úgy egyszerűsít engem, mint egy matek zseni
a végtelent, cserébe játszom neki
nagy-nagy érzelmeket, szokatlan figyelemmel.
Amúgy az ajka vastag és folyton bereped;
ráadásul skorpió a kis profán,
(mert nem a szentem). Egy ikrekhez nem való
a sok ágybéli vircsaft, amit rendez.
Ja, meg a kristálynál átlátszóbban hazudik;
és mégis ő lett valahogy,
ő lett a lelkem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-05-10 12:52:03
Utolsó módosítás ideje: 2020-05-10 12:52:03